Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-91

XCI. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Febr. 4. 1867.) 179 tegyen ez iránt indítványt. Hanem czélszerünek véle m, hogy kimondjuk azt, miszerint aN. Múzeum az ország kincse, arról vagy annak bármely egyes tárgyáról, azoknak még ideiglenes átviteléről is, az ors zággyülésen kívül más hatalom nem rendelkez­hetik. Mi nagy érdekeltséggel kísérjük a párisi ki­állítás rendezését, s nagyon óhajtjuk, hogy annak az ipar- és civiiisatióra nagy hatású kifolyása minél inkább eléressék: ugyanazért megbízzuk a háznak azon bizottságát, mely a közintézetek iránti munká­lat elkészítésével van megbízva, hogy e tárgy iránt magának adatokat szerezzen, szakértőkkel értekez­zék, jelölje ki, minők legyenek azon tárgyak, me­lyek e tekintetből kiküldendők, és készítsen javas­latot, hogy minő garantiák mellett, minő felügye­let alatt és minő föltételekkel adhatjuk ki ezeket, És ha a t. ház ebbe beleegyezik, nem kellene ezen inditványra külön tárgyalási napot kitűzni, mert a jegyzőkönyvben ezt amúgy is kimondjuk; a bi­zottság ugy is a magunké: bizzuk meg tehát ezt azzal, hogy megvizsgálván a körülményeket, és minden szükséges tekinteteket figyelembe véve, javaslatot térjeszszen elénk, hogy akkor végleg határozhassunk. Jámbor Pál: Igen örvendek, ha műkin­cseinkből, kivált ha remekek, csak egyetlenegy is a párisi műkiállitásra küldetik; csakhogy kíván­nám, hogy ott ne osztrák, hanem magyar czég* alatt szerepeljen. (Fölkiáltások : Magától értetik! Majd a bizottság!) Elnök: Elfogadja a t. ház a határozati in­dítványt Deák Ferencz képviselő úr hozzáadásá­val együtt ? (Elfogadjuk!) Egyszersmind igen ter­mészetes, hogy a czég, miután a t. ház rendelke­zik, magyar legyen. Tehát a határozat Deák Fe­rencz hozzáadásával elfogadtatik. Egyéb tárgy nem lévén, az ülést bezárom. Az ülés végződik d. e. 10 1 / 2 órakor. XCI ORSZÁGOS ÜLÉS 1867. február 4-dikén Zeyk Károly elnöklete alatt. Tárgyai : Bemutattatnak : két panasz Sipos Ferencz választása ellen; Gaal Mihály és társai kérvénye sérelmeik törvé­nyes elintézése iránt; Leitold Jánosnéé hagyatéki ügye elintézése iránt; ábrányi lakosoké urbérszerii szolgálataik megszüntetése iránt; Kemény József emlékirata a szemészeti intézetekről; Szentes városa kérvénye úrbéri kárpótlása iránt; több képviselő indítványa a nagyvárad-brassói vasút érdekében. Szemző István végleg igazoltatik. A képviselőházi számadások az illető bizottságnak újra kiadat­nak. Maróthy János képviselő szándékolt elfogatása folytán a ház roszalását mondja ki a kormány eljárására nézve s tiltakozik ha­sonló esetek ellen. Az ülés kezdődik d. «. 5 órakor. Elnök: Az ülés megnyílt. A jegyzőkönyv vezetésére fölkérem Joannovics Györgyöt, a szólni kívánók neveinek följegyzésére Tóth Vilmost. A közelebbi ülés jegyzőkönyve fog fölolvastatni. Dimitrievics Milos jegyző (olvassa a ja­nuár 29-dikén tartott ülés jegyzökönyvét.) Elnök: Idő közben következő irományok ér­keztek be: Beregmegye felvidéki választókerületéből 463 választó megsemmisíttetni kéri SiposFerencz válasz­tatását. Ugyancsak Beregmegye központi választ­mánya a megye fenyítő törvényszéke által Sípos Ferencz ellen hozott két rendbeli elmarasztaló íté­letét figyelembe vétetni kéri. Mindkettő az állandó igazoló bizottságnak adatik át. Gaal Mihály és több birtokos társa a Sillye Gá­bor főkapitányuk által a képviselőházhoz benyúj­tott röpiratot mellőztetni és sérelmeiket a törvény utján kérik elintéztetni. A kérvényi bizottsághoz adandó. Leitold Jánosné, veszprémmegyei lakos, elhalt első férje Noe János hagyatéki ügyének Zalame­gye törvényszéke általi elintézését s az eddigi mulasztás miatti kártalanítását kéri eszközöltetni. A kérvényi bizottsághoz adandó. Szabolcsmegyei Budai-Abrány községbeli la­kosok a beltelkeikről követelt úrbéri természetű szolgálatokat megszüntetni kérik. A kérvényi bi­zottsághoz teendő. Kemény József, kassai országos főszemorvos. a szemészeti intézetek körül szerzett tapasztalatai­ról egy emlékiratot küldvén be, azt az országos 23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom