Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-81

LXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 15, 1866.) 135 kotmány tettleges és tökéletes visszaállítása előtt megtörténjék. Nem vagyok hivatva Erdély érdekében szólani, de igenis a három-egy királyság érdekében , a hol vérre és nyelvre nézve az egész, névre nézve majd fele az én nemzetiségemből való; úgy szintén a korona alatt álló nemzetek érdekében is. Mit jelentene ezekre nézve az alkotmány tettleges és teljes visszaállítása ? Azt jelentené, hogy a háromegy királyság mindenben a magyar minisztérium alá rendeltetik, jelentené, hogy ez országgyűlés törvényeket szab neki, s mi több, jelentené a háromegy királyság integritásának és Horvátországnak Szlavóniával való összefüggésének fölbomlását, jelentené, hogy ez országgyűlés akaratától függne, mit fog a háromegy királyságra nézve territoriális és államjogi tekintetben határozni, szóval, jelentené Magyarországnak a háromegy királyság fölötti uralmát. (Ellenmondás.) Azt gondolja tán ez országgyűlés, hogy a háromegy királyság erre, hacsak az 1848-diki törvények revisiójáig is. ráállana vagy ráállhatna ? És ha nem: minek kívánni azt, a mi lehetetlen? Vagy jobban mondva, mire való, lehetőségből lehetetlenséget csinálni, azaz az ország és a háromegy királyság közt lehetséges összefüggést compromittálni? Ugyanígy áll a dolog a nemzetiségekkel. Ezekre nézve is az alkotmánynak beleegyezésökkel történendő föltétlen, tettleges és teljes visszaállítása annyit jelentene, hogy ők ez országgyűlés többségének kegyelmére bizzák azt, minő mértékben elégitse ez ki e nemzet kívánalmait. Lebet-e ennyi lemondást kívánni azon nemzetektől, különösen pedig azon nemzettől, mely nemzetiségeért egy egész nemzedékének vérét és birtokát zálogba adá és a katakombák oltárára tévé ? És vajon szükséges-e, ezélszerű-e ez Magyarországra, ennek függetlenségére és alkotmányára nézve? Miért nem adathatnának nekünk is legalább morális biztosítékok, a minőket Ausztriának és a koronának adni szándékoztatik ? E biztosítékok annál szükségesebbek nekünk, minél kevesebb bizalmat helyezünk a bizottságba, melyet az országgyűlés a nemzetiségek iránti javaslat elkészítésére kiküldött, és annál inkább, mivel e bizottság albizottsága az 1861-dik év elaborátumát vévé alapul, melyet a szerbek elfogadni és elismerni soha sem fognak. (Ellenzés.) De azt mondják, a jogfolytonosság meg nem engedi az előleges revisiót. A jogfolytonosságnak van érvénye és fontossága egy és ugyanazon törvényhozás egyik és másik tényezőjére nézve, van fontossága a fejedelem és a nemzetek közt, mert az emettől származtatja jogát; de nincs fontossága nemzet és nemzet közt, mert valamely nemzet nem származtatja lételét egy másiktól, hanem azzal természeténél, öntudatánál és erejénél fogva bir. Ha tehát a tételes törvény ellenkezik valamely nemzet létével és e létet elfojtani törekszik, a nemzet mindaddig nem köteles elismerni a tételes törvényt, mig az természetes jogával , melylyel létele fentartására és nemzetiségének fejlesztésére bir, öszhangzásba nem hozatik; legkevésbbé köteles pedig akkor, ha ő ez igazságtalan tételes jog lánczát kardjával ketté vágta. (Hogyhogy?) Mi élünk nem csak mint polgárok, hanem mint nemzetek is, in communitate juris a korona, mint a törvényhozás másik tényezője irányában; ily jogközösségben pedig a leglényegesebb viszonyokban azon szabály áll, hogy potior conditio negantis. Itt épen az Ausztriával és a koronával való alkudozás egy szétbomlott tényezőjének visszaállítása, tehát inkább egy magunk közti hazai viszony forog kérdésben, mely az alkotmány visszaállítása, az Ausztriával és koronával való kiegyezkedés előtt, legalább annyiban volna rendbe hozható, hogy később mindjárt formális alaptörvénybe menjen át. Maga Eötvös b. úr is azt monda, hogy ma már nem elegendő a históriai jog, kell, hogy a szükségleteknek és a kor szellemének megfeleljen; csakhogy ő kész e szükségletet, a kor e szellemét Ausztria , Európa és Isten tudja ki iránt tekintetbe venni, mi pedig mintha a világon sem volnánk, annál kevésbbé e hazában. (Ellenmondás.) Miután tehát azt tartom, hogy a kiegyezkedés az országokkal és nemzetekkel megelőzhetné a kiegyezkedést Ausztriával és a koronával, sőt magát az alkotmány teljes visszaállítását, a fölirat pedig mindenki iránt előbb elismeri a kiegyezkedés szükségét, csak e korona országait és nemzetiségeit ignorálja: azért nem szavazhatok mellette. A mi nemzetünk ez ignorálást úgy értelmezi, hogy az országgyűlés azon véleményben van, miszerint könnyen fog velünk elbánni, ha Ausztriával és a koronával kiegyezkedik ; ily esetben pedig ép úgy függőben kell tartanom szavazatomat, a mint függőben tartatik a mi kérdésünk, és pedig mindaddig, mig ez kivánatainknak megfelelőleg meg nem oldatik: mert én azt tartom, hogy a kir. leirat mellőzésével kellett volna a napirendre, azaz a három-egy királyság, Erdély és az e korona alatti nemzetek kiegyenlítési munkálatának kidolgozására, és csak az ezek közti egyetértés elérése után a kir. leiratra vonatkozó válaszra térni, a hol azután mindnyájan mind Ausztria, mind a kormány irányában egy állást foglaltunk volna el, ajogfolytonosságot ott kerestük volna, a hol annak helye van, és az eredmény minden esetre jobb és állandóbb volna. A másik elv, melyből a fölirat kiindul, a nemzetiségi dualismus, német-magyar szövetkezés. Ennek bebizonyitására elegendő lenne azon tény,