Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-78

LXXV1II. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 6. 1866.) 121 het. Erre azonban az szükséges, hogy határozott állást foglaljunk el az általános ingatagság közepett, szükséges , hogy mondjuk meg egyenesen a kiegyezés lehetővé tételének sine qua non-ját, szükséges, hogy ne adjunk alkalmat az idő, a most oly drága idő vesztegetését eredményező kételyekre. Meglehet, keserű lesz a szer, melyet én ajánlok, legalább az lesz sokakra nézve: de ugyan, t. ház, mit mondanánk azon orvosról, ki komoly bajokkal szemben, mivel az orvosság keserű, azt nem kellő adagokban, hogy használhasson, hanem cseppenkint, időt vesztegetve adná be? (Tetszés balról.) Szász Károly képviselőtársam beszédére is van egy pár észrevételem. {Halljuk!) Azt csak mellékesen jegyzem meg, miszerint, még pedig azt hiszem, nem ok nélkül, meglepő volt rám nézve, hogy ő, mint a beszéd-formák szerint a mérsékeltebb pártnak tagja, azt hozta föl egyik indokul, hogy indítványomat nem fogadhatja el, mert annak körvonalozása nem elég erélyes. Nekem soha sem fog eszembe jutni azon összehasonlításban, melyben ő ezt fölemlítette, versenyezni akarni remek fölirataink szerkesztőjével. De tiszt, barátomnak csak azt felelem, hogy én nem a kifejezésekben, de tetteinkben óhajtom az erőt; (Helyeslés a bal oldalon) és a mi azt illeti, hogy mi ne akarnók a jogfolytonosságot kifejteni, hogy mi ne akarnánk felelni, midőn az ildomosság azt kívánja, hogy felelni kell, ha szinte nemmel is, erre nézve csak arra kérem őt, legyen szives indítványomat és beszédemet s több elvrokonom beszédét figyelmére méltatni, és meg fog győződni arról, hogy mi a jogfolytonosságot ki akarjuk fejteni, és hogy mi felelni is akarunk, bár tagadhatlauul egy részben nemmel. Egy okot hozott föl, melyre, ha több oldalról és még ma is nem emlittetett volna, nem felelnék, mert azt hinném, hogy eléggé indokoltam első beszédemben, miért történik az, hogy mi nem akarjuk folytatni most az országgyűlési tárgyalásokat, holott azok folytatásába marez. 3-dikán beleegyeztünk. De miután, mondom, ismételten fölhozatott ellenünk, hogy az nem érthető, meg nem fogható, az képzelhettem hogy mikép mondhatjuk mi most, hogy az országgyűlési tárgyalásokat nem fogjuk folytatni, holott marczius 3-dikán ezt nem tevők: a nélkül, hogy ismételjem az első beszédemben már elmondottakat, csak azt mondom, hogy azon körülmény, miszerint érvül hozatik föl ellenünk az, hogy egy oly utón, melyen egykor az első lépést megtettük, most, miután meggyőződtünk, hogy ezen út ezélhoz nem vezet, a másodikat megtenni nem akarjuk, ez maga elég volna rám nézve, hogy a második lépés megtételétől visszatartózkodjam, mert ily módon az első lépés után következnék a második, a második után a harmadik és Isten tudja hányadik. (Helyeslés a bal oldaKÉPV. H. NAPLÓ. 186

a

/

fi III. Ion.) Én valóban szeretném tudni, hogy az én tisztelt barátomnak hányszor kell meggyőződnie valamely lépés czéltalan voltáról, hogy megállapodjék. Nekem ezen egyszerű tapasztalás is elég. (Helyeslés a bal oldalon.) Tóth Lőrincz képviselőtársam beszédében egy hidat emlegetett. Megvallom, és igen könnyen meglehet, hogy annak egyszerűen az én prózai lelkületem az oka, de e hasonlatossággal mit akar mondani, nem tudom: mert hallottam én a mostani időben hidakról, az alkotmányosság és absolutismus közötti áthidalásáról szólni, hallottam azt is, hogy bizonyos államférfiak azt mondták, hogy ők hidat akarnak képezni az absolut kormánytól az alkotmányos miniszteriuodioz, és bizonyos tekintetben mindezek értelmét föl is fogtam; de azt mondja a t. képviselő úr, hogy nekünk nem szabad a hídépítéssel fölhagyni, azért, hogy a folyam, a melyen keresztül építeni akarunk, apadni kezd, nem szabad azt várnunk, hogy egészen is kiapadjon: és ez az, mit én nem értek, és bocsánatot kérek, ha fölfogásom hibás, de én sohasem hallottam, hogy mi oly folyamon, mely nem lehet más, az én fölfogásom szerint, mint ő felsége többi országai és tartományai, hogy, mondom, e folyamon keresztül valamely ismeretlen part felé akartunk volna hidat építeni. Bármint legyen ez azonban, azt mondhatom, hogy híjába fognánk híd épitésével bajlódni mindaddig, míg a másik, az erősebb fél lerontja azt, a mit mi építünk. Azt mondta továbbá, hogy az én indítványomban a gravaminális politika fölelevenitését látja. Nem hiszem, hogy ez analógia tökéletesen hel3^es legyen; de elfogadom azt, csak azt mondom, hogy akkor az egyik indítványra épen úgy illik, mint a másikra. Mi volt ugyanis a gravamimális politika lefolyása a pozsonyi országgyűlésen? midőn a követek összejöttek, legelsőbben is kimondták, hogy míg sérelmeik orvosolva nem lesznek, nem fognak tárgyalásba bocsátkozni. Ez azon gravaminális politika, a melyet az én indítványom kifejez. Később, midőn türelmök kifáradt, erélyök megcsökkent, azt mondták: No s jó, mi rag'aszkodunk ugyan hűségesen és állhatatosan sérelmeink orvoslásához, de azért dolgozni fogunk. Ez a sérelmi politika második stádiuma, melyen a másik indítvány áll. Én részemről, engedjék meg nekem, hogy inkább ragaszkodjam a sérelmi politika azon stádiumához, melyen a nemzet követei még ingatlanul állanak. T. képviselőtársam, Somogymegye egyik kerületének képviselője azt mondta, legalább ugy vettem ki szavaiból, miszerint roszalólag értelmezte és roszalólag nyilatkozott arról, hogy én említettem beszédemben a megváltozott nemzetközi viszonyokat. Erre nézve $sak azon megjegyzésem 16