Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-77
LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866.) 97 téren elkövethetünk, sietöleg megtenni a végre, hogy ily eshetőség meg legyen akadályozva. A fölolvasott két indítvány közül, tisztelt képvitelőtársam Tisza Kálmáné, a kiegyezkedés fonalát megszakasztja, mert lehetetlennek nyilvánítja az országgyűlés működésének további folytatását ; Pest belvárosa érdemdús képviselőjének indítványa pedig szintúgy sürgetőleg kiemeli hazánk alkotmányos állásának restitutioját, de a közös érdekekből folyó ügyek kiegyenlítése végetti előmunkálatokat a ház határozatához képest tovább folytatandóknak rendeli. Ha az elsőt fogadnók el, ezen országgyűlés mőködése meg lenne szűnve, következőleg az Erdély s Magyarország közti egyesülés végleges szervezése ismét egy jövő bizonytalanságnak lenne fentartva. Es addig, az e teremben egyesült, de külön kormányzott Erdélyt a külhatalmak számításai mindig jelen állásában fogják találni elunt kormányzásával azon bureaukratiának,melyet csaknem egészen azon kormány hagyott hátra, melynek elve Erdély elszakasztása, Magyarország szétdarabolása volt, melyben egy tettleg különálló tartománynak elszakasztása és az e fölötti alkudozások, miként a közelebbről történtek is mutatják, a diplomatiának mindig könnyebben sikerülhetnek, mintha ugyanazon országnak szervezetéből egy részt ki akarnának szakítani, és a különböző nemzetiségek közti -vágyak és törekvések alkotmányos módon helyes útra nem tereltetvén, azokat az elszakaszíási tervnek valósítására használhatnák föl. A jelen ausztriai kormány a múlt kormányok által letett ezen bajt elhárítani idő közben nem fogja; egy összebonyolódott tömkeleget vett ez kezébe, és úgy látszik, a múltnak azon hagyományával, hogy az ausztriai államférfiaknak Magyarország fölött is uralkodni kell, még egészen szakítani nem tudott. A mi Magyarország irányában történik, vég elemzésben nem a mostani magyar kormány tagjaitői függ, hanem a döntő szavazat most is az osztrák államférfiaké. Ily küzdelmében Magyarország önállósága legitim elvének és az osztrák politika azon hagyományos törekvésének, hogy Magyarország ügyei fölött végleg' csakugyan ők határozzanak, Erdélyben a nemzetiség szétágazó törekvései megszűnni nem fognak, sőt fájdalom, legközelebbi tények is mutatták, hogy annak ismétlésrée, mi 1848. és 1849. telén ott történt, alkalmat adni, némely orgánumai az osztrák kormánynak nem vonakodnának, ha azt föladatukra— bár a legszerencsétlenebb számítással — alkalmasnak vélik. Majdnem másfél százada telik, hogy elődeink a sanctio pragmaticát kötötték. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Megkötése után rögtön megkezdődött a harc2, és hazánk kölcsönös védelmi kötelezettsége, KÉPV. H. NAPLÓ. 186 5 / 6- ni. ! a felségnek német örökös tartományait illetőleg, nyugaton,- időnkint újult meg" ez, és ezen másfél század a sanctio pragmatica keletkezése óta csak két esetet mutat föl, melyben aharez keleten folyt, melyben az örökös tartományok ereje Magyarországot ótaimazta volna: u. m. a III. Károly alatti második, és a József alatti török háborúk. Ugy látszik, események állanak előttünk, melyek nyugat felől az örökös tartományokra nézve még i szükségesebbé teszik Magyarország védelmi erejét, mint eddig bármikor, de éjszak-keletről épen oly elkerülhetlenné teszik, hogy a szláv autokrata nagyhatalom szomszédjába helyzeti Magyarország erejéhez járuljon még más erő is. E tekintetben isaz igazság a legjobb politika: szövetséget kötött Magyarország királyi házával ezen kölcsönös védelem fölött, és oly sok sérelmei mellett is ezen szövetségnek, mely annak Magyarország önállóságát biztosító ágán elkövettetett, lehozta annak erejét az oly sok legitimitást elseperni törekvő jelen időre. A közelebbről történtek láttatják ugyan Ausztriának német elemét egy a birodalmon kivül eső nagy tömb felé vonzani; ezen vonzó erőt fokozva fejtette ki a múltban magának az ausztriai kormánynak folytonos törekvése a német császári korona visszaszerzése végett; elismerem e vonzó erő nagyságát, mely ha sikerülne, megfosztaná Magyarországot azon szövetségestől, mely a jelen viszonyok közt neki a múltból fenmaradt. De tekintsünk szét az örökös tartományokon: nem tiszta németek azok, hanem nagyon is vegyítve szlávokkaL még pedig olyakkal, kiket se vallásuk, se alkotmányos szabadság utáni vágyuk nem enged az éjszaki szláv nagy tömb felé gravitálni, azok után, mik Lengyelországon mind vallás, mind alkotmányosság tekintetében elkövettettek, és folytonosan követtetnek el. így most is ezen örökös tartományok legtermészetesebb szövetségeseink a nagy német és nagy szláv elem közepett. Tisztelt képviselőház ! figyelemmel hallgattam azon nyilatkozatokat, melyek e tárgy fölötti vitatkozásaink közt mindkét részről tétettek. Egy vezéreszme vonul mindeniken át: (Halljuk! Halljuk!) hazánk alkotmányos állásának visszakivánása, és ezen alkotmányos állásban, melyben munkálkodhatik, fejlődhetik és áldozhat a nemzet ereje, az ellenkezőben pedig eltörpül, teljes ragaszkodás a felséghez és áldozatkészség a trón megmentésére. A különbség a két nézet közt csak a módra nézve van, melyen a czél elérhető; a vezéreszme egy minden nyilatkozatokban, melyek jobb és bal oldalról tétettek. Egy képzelt egységen és a külhatalmak sympathiáján vélték előbb e trónt megszilárdíthatni; de sikertelenül. Átlátták ez elmélet sikertelenségét, és úgy látszott, 1859. végével forduló pont állott elő, s más elv: a legiti13 i.
