Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-77
88 LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866.) Egyébiránt kénytelen vagyok kijelenteni azon nézetemet, tisztelt képviselőház, hogy valóságos gúny űzetik e szerencsétlen nemzettel. S ez a gúny egyrészt abban mutatkozik, hogy nem a magyar kormány — mely különben elvileg nem is létezik, s igy a bécsi bnreaucratia kiegészítő részének tekintendő — érintkezik velünk, s készíti a k. k. leiratokat, hanem a bécsi minisztérium, mely is félig s egészen hivatalos lapjaiban bevallja, hogy a k. k. leirat az ő mííve, valamint azt is, hogy ha neki nem engedünk, s az o elveit, azaz a centralisatiot, el nem fogadjuk, tudja az Isten mikor lesz belőlünk valami. Ez az egyik. A másik gúny pedig az, t. képviselőház, hogy miután 18 évig éreztette velünk a zsarnokság minden nyomorait, s miután elviselhetlen adókkal terheltetünk, nem azt mondja a bécsi minisztérium: „Bocsánatot kérek, méltóztassék az üldözött nemzet, legalább az államadósság egy részét — mi jogosan nem terhelheti — elfogadni, illetőleg a zálogba vetettnek tartható alkotmányt körülbelül kétezer millió forinton kiváltani, azután tessék alkotmányt csinálni, a milyen tetszik, csak respublica ne legyen. u Én azon meggyődésben vagyok, hogy ennyi sanyaruságok után, melyeket még a sors keze is tetézett, legalább félszázad kívántatik arra, hogy a nemzet csak némileg is behegeszsze vérző sebeit. Meggondolhatná a kormány, mennyire veszélyes lehet azon helyzet, melyre rá illik ezen latin vers : „Una salus victis: nullám sperare salutem." Ráfogják azt is a nemzetre, hogy el akar szakadni Ausztriától, mert, szerintök, csak akkor mutatná meg loyalitását, ha alkotmánya biztosítékairól lemondva, a két ezer millió adósság elvállalása mellett, még az alkotmányt is ajándékba átadva, királyi kegyelem tárgyává tenné jövő sorsát. (Helyeslés a bal oldalon.) Miért küzdöttek volna őseink háromszáz ötven év óta az absolutismus ellen? miért folyt Aradon és Eperjesen a sok ártatlan vér, ha mi most önkényt rontjuk el alkotmányunkat ? a mire Deák Ferencz 1861-ki föliratában bölcsen figyelmeztet bennünket, azt mondván: „A mit a zsarnokság, az anyagi hatalom egy nemzettől erőszakkal elvesz, azt az idő visszaadhatja; de a mit egy nemzet önként oda ád, azt az Úristen sem adja többé vissza." Ez az én politikám, t. ház; engem e politikám terén Tisza Kálmán indítványa megnyugtat, s azt hiszem, biztos révpartra is vezet. A ki azt tartja, hogy más utón is megmentheti a hazát, azt figyelmeztetem arra, hogy a két szó között: haza és alkotmány, egy kis különbség van. Lehetnek, kik a hazát ezeréves alkotmánya egy részének föladása mellett is megmenthetőnek gondolják; de én, mint tősgyökeres magyar — nem nyelvre nézve értem, hanem mint magyar polgár — inkább várok, mintsem egy tökéletlen, egy valóságából kivetkeztetett törpe alkotmányt elfogadva, a jövő elé vágjak és ezzel egy jobb j'övő reményét is semmivé tegyem. Ezen okok azok, t. ház, melyeknek alapján én Tisza Kálmán indítványát pártolom. (A bal oldalon éljenzés. Jobb felöl; Szavazzunk! Bal felöl; Folytassuk!) Elnök: T. ház! A ház szabályai értelmében valamely szőnyegen lévő kérdés fölött csak akkor lehet szavazni, ha mindazok, kik föl vannak jegyezve a szólásra, ezen jogtól elállanak. (Számos felkiáltások: Eláüunk!) A mennyiben igen sok hangot hallok, mely, úgy látszik, a szavazás idejét elérkezettnek nyilvánítja, nem fogja nekem a tisztelt ház rósz néven venni, ha azt a kérdést is vagyok bátor föltenni : méltóztatik-e a dolgot annyira megérettnek tekinteni, hogy a szavazáshoz fogjunk? (Zaj.) Azonban még azon esetre is, ha a t. ház erre ráállana és ezt a maga részéről elfogadná, azt hiszem, kívánatos volna elébb fölszólítani az indítványozó urakat, vajon a ház szabályainak értelmében az őket megillető zárszóval élni akarnak-e vagy nem? Ezt mindenesetre csak akkor fognám tehetni, ha azok, kik föl vannak jegyezve, a szólástól elállanak. Tóth Tilmos jegyző: Detrich Zsigmond! Detrich Zsigmond: Ha mindenki eláll, én is elállók. Ráday László gr. jegyző: Csiky Sándor! Csiky Sándor: Én nem állok el. Tóth Tilmos jegyző : Úgy, kérem, Detrich képviselő úron van a szólás sora. Detrich Zsigmond: A szót elvenni senkitől sem lehet: ha tehát az utánam következők mindnyájan lemondanak, én elállók. Csiky Sándor: Én részemről el nem állok. Detrich Zsigmond: Az óra már 12-ön túl van, s ez rám nézve intés, hogy röviden, de határozottan mondjam ki meggyőződésemet. Engem ez előttünk fekvő indítványok egyike sem elégit ki teljes mértékben. Annak oka helyzetünkben van. Szerencsétlen az állapot, melyben mi vagyunk. Mintha mint ültetvényesek ülnénk itt, hol malomtiprásra vagyunk kárhoztatva, és semmiféle megállapodásra nem juthatunk. Hazafias aggodalmakban kínozva és gyötörve magunkat, mindenkor azon lelkiismereti kérdés támad bennünk: vajon ezzel vagy azzal nem ártunk-e ezen haza jövendőjének, ezen haza boldogságának? Ez az ok, melynél fogva az előttünk fekvő indítványokra nézve tökéletes megnyugvásomat nem nyilváníthatom. A debreczeni indítvány azon aggodalmat gerjeszti bennem, hogy talán a 12-ik órában tevékenységünket megszakítva, helyeinket elhagyva, törvényes elvörökségünket tán koczkáztatva, a
