Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.

Ülésnapok - 1865-47

10 XLVII. OES lasztás megsemmisítését kérte. E szerint az volna elmarasztalandó, ki az egésznek oka volt: t. i. a választási elnök. Perényi Zsigmond ».: T. ház! Én nagy igazságtalanságnak tartanám részemről, ha a t. ház a vizsgálati költségek fedezésében a választási elnököt marasztalná el, mert 8 nem a hibás. A vá­lasztásnál történt verekedést ő épen oly kevéssé idézte elő, mint Buda, vagy Décsey, vagy bárki más, és minden buzgó igyekezete mellett sem gá­tolhatta meg azt. Számos tanúvallomásokból is ki­tűnik, hogy az elnöki szék körül nem történt sem­mi rendetlenség, s oda a verekedés zaját hallani sem lehetett. Hibásak tehát egyedül azok, kik a verekedést kezdették; de legkevésbbé hibás a vá­lasztási elnök. Szentkirályi Mór: Vannak körülmények, midőn a vesztes fél mindenesetre az, kinek hibája miatt semmisíttetik meg a választás; itt pedig az én fölfogásom szerint hibás csakugyan az elnök volt, mert neki volt volna kötelessége a történt ve­rekedés miatt a szavazást felfüggeszteni és más napra kitűzni. (Felkiáltások: Nem tudott a vereke­désről semmit!) Én tehát a felelősséget őrá hárítom, és azt vélem, hogy Ő marasztaltassék el a vizsgá­lati költségekben. Várady Gá,bor: T. képviselőház! Én a föl­olvasott iratokból épen ellenkezőjéről győződtem, meg annak, a mit Szentkirályi Mór képviselőtár­sam mondott: mert a vizsgálati iratokból egyáta­lában nem tűnik ki az, hogy a választási elnök bármi hibát vagy mulasztást követett volna el, sőt ellenkezőleg igen pontosan megtartotta a for­mákat és a törvényt. Décsey László úrra nézve a ház kimondani méltóztatott, hogy a vizsgálati költ­ségekben el ne marasztaltassék. A választási el­nökre nézve pedig a vizsgálati iratokban egyáta­lában egyetlen egy betű sincs, melynek alapján a választási elnök elmarasztalását igazságosan és jog­szerűen ki lehetne mondani. Ki fogja tehát a vizs­gálati költségeket fizetni ? Van igen sok oly eset, t. képviselőház, midőn valósággal egyik felet sem lehet a költségekben elmarasztalni, és jelenleg ZÁGOS ÜLÉS. épen ily eset fordul elő. Az én igénytelen nézetem tehát az, hogy a vizsgálati költségeket az országos pénztárból kell födözni. (Helyeslés.) GlatZ Antal: Tökéletesen egyetértek előt­tem szódó Várady Gábor képviselőtársammal, mert látom a fölolvasott irományokból, hogy a választási elnök mindent elkövetett, hogy a vere­kedést meggátolja: csendbiztosokat és csendőrö­ket küldött ki, mindamellett meg nem gátolhatta a verekedést. Mi módon tarthatta volna tehát fenn a rendet a választási elnök, ha a karhatalom sem volt képes meggátolni a verekedést? Ha a tisztelt ház el nem határozta volna, hogy ne Décsey viselje a költségeket, abban a véleményben volnék, hogy a vesztes fél tartozik a költségeket viselni, s ezen \ véleményt látom a törvényben is kifejezve; de i miután ezen kérdésen már túlvagyunk, Várady Gábor képviselőtársam véleményét pártolom. (He­lyeslés.) Hertelendy György: Az igazolási kérdé­! sek eldöntésében a t. ház bíróként itél; tehát ugy j tartom, hog3^ a t. háznak kötelességében áll a mél­| tányosságot, de különösen a törvény rendeletét ! szorosan megtartani. Én ugy tudom, hogy a költ­| ségeket a vesztes fél tartozik megtéríteni. Ha te­j hát a tisztelt ház a törvény rendszabályához tartja ! magát, azt hiszem, kötelessége kimondani, hogy a | költséget a vesztes fél fizeti. (Zaj. De ki a vesztes a mennyire lelkem meggyőződéséből a választás megsemmisítésére szavaztam, ugy most szavazatommal a költségeket a vesztes félre kivá­I nom hárítani. (Fölkiáltások: De ki az?!) Elnök: Senki följegyezve nem levén, azt hi­I szem, a t. ház a költségek viselésére nézve Várady j Gábor képviselő úr véleményét fogadja el. (Elfo­\ gadjiik!) Ennélfogva a költségeket az országos | pénztár viseli. A mai napra más tárgy készen nincs. Délután több igazolási kérdés fog elkészülni; azoknak eldön­tése végett egy rövid ideig tartó ülésre lesz szük­ség, és azért holnap elég, ha 11 órakor kezdődik az ülés. Az ülés végződik d. u. 12'/, órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom