Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-42
XLH. ORSZÁGOS ÜLÉS. 363 politikai vádak folytán elitélt vagy száműzött honfitársainkra vonatkoznak , ugy a jog, mint a méltányosság, s a mi mindezeken fölül áll, a humanitás szempontjából a legmelegebben pártolunk, nem az ujabb föliratot, hanem a közös ügyek meghatározásának sürgős szüksége által olyanynyira motivált napirendet tartanok a jelen körülmények közt, már azért is czélra vezetőbbnek. mert meg vagyunk győződve, hogy minden bajaink megoldásának kulcsa a birodalmi kapcsolat helyes megoldásában fekszik és hogy e lépés, melyet e téren előre teszünk, saját kivánalmaink teljesülésére több horderővel bir, mint a legnyomósabb indokokra fektetett, a legkíméletesebb szavakba öltöztetett közjogi capacitatio! (Zaj. Ellenmondás. Ot perczig tartó szünet.) Elnök: A házszabályoknak 63-dik szakasza értelmében a következő indoknál fogva, a következő képviselők név szerinti szavazást kérnek : „Miután Bartal képviselő több izben elvbarátai nevében szólott, név szerinti szavazást kérnek: Keglevich Béíe gr., Várady Gábor, Kállay Ödön, Hollán Ernő, Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán, Podmaniczky Frigyes b., Szaplonczay József, Kende Kanut, Jókai Mór, Klauzál Gábor, Zsámbokréthy József, Nyáry Pál, Csanády Sándor, Ivánka Zsigmond, Patay István, Karácsonyi Ferencz, Ivánka Imre, Thalabér Lajos, Bónis Sámuel, Csengery Imre, Zerdahelyi Incze." Babarczy Antal b.: Tisztelt képviselőház ! Bátor vagyok az eljárásra nézve megjegyzést tenni. (Zaj. Szavazzunk!) Abban látok mulasztást, hogy Bartal képviselőtársunk felszólalása után az elnökség részéről nem tétetett azon kérdés, hogy már most szavazzunk az iránt, kivánják-e elfogadni a fölirati javaslatot vagy nem. (Zaj. Felkiáltások; Szavazzunk! Egy hang: Fölállott az egész ház!) Ha fölállott az egész ház. akkor nem tudom, mi ok van a személyenkinti szavazásra. (Zaj.) Már, tisztelt ház, kérem alásan, a legcsekélyebb az, mit a háztól kívánhatunk , hogy véleményeinket előadhassuk. (Helyeslés.) Méltóztassanak megbocsátni, ha e házban, mint a szólásszabadság alkotmányos védelmező helyén, a minoritás még az iránt sem nyerhet biztosítást, hogy szavát fölemelje: akkor, azt gondolom, az alkotmányos szabadság ki van zárva e házból. (Zaj.) Azt kívántam tehát mondani, ha az elnökség részéről azon kérdés tétetett volna fel, hogy a kik a felirati javaslatot elfogadják, álljanak fel: akkor nem lettek volna kényszerülve az illetők azon indítványt tenni, hogy név szerinti szavazás történjék. (Zaj.) Elnök: Azt hiszem, midőn név szerinti szavazást kérnek, fölösleges a t. házat a fölállásra fölszólítani: mert a név szerinti szavazás mindig fölöslegessé teszi a fölállással való szavazást, A kérdés tehát, azt hiszem, csak az lehet, hogy az Ő Fölségének magas leiratára készült felirati javaslatot elfogadja-e a ház vagy nem ? (Helyeslés.) Méltóztassék ennélfogva a jegyző úr a képviselők névjegyzékét fölolvasni. TiSZa Kálmán: Csak egy csekély észrevételem van. Én magam részéről nem fogok elleneszegülni, hogy a vitatkozás befejeztessék • de soha semminemű viszonyok alatt nem tartom lehetőnek, hogy míg azok, kik szólásra följegyezvék, föl nem szóííttatnak, kivannak e jogukkal élni vagy nem? addig a kérdés föltélethessék. Tudtommal többen vannak fölírva a szólásra. Óhajtom constatáltatni, mielőtt a kérdés föltétetnék, elállanak-e a szólástól, kik föl vannak irva. (Helyeslés. Fölkiáltások: Elállanak I FMüanak!) Tóth Vilmos jegyző: A következő képviselő urak vannak a felirati javaslat melletti szólásra följegyezve : Csengery Imre, Jókai Mór, Joannovics György, Horváth Döme, Simonyi Lajos b., Tóth Kálmán, Kállay Ödön, Gál János, Bobory Károly, Szabó Imre, Eötvös József b., Tóth Lőrincz, Bánó József, Várady Gábor, Hollán Ernő, Kiss Miklós, Faúr János, Tisza Kálmán, Klauzál Gábor, Nyáry Pál, Mocsáry Lajos , Tisza Lajos, Geduly Lajos, Szentkirályi Mór, Szabó Sámuel, Zsarnay Imre, Horváth Boldizsár, Bánó Miklós, Ujfalussy Miklós, Kacskovics Ignácz, Fábián Gábor, Székács József, Apponyi György gr., Ragályi Ferdinánd és Károlyi Ede gr. (Mind elMlanak, egy része azon föltétel alatt, hogy elle-nszónok sem hsz.) Dimitrievics Milos jegyző: A fölirati javaslat ellen van még följegyezve Zichy Nándor gr. (Szintén eláll fokételesen. Derültség.) Deák Ferencz: Babarczy Antal képviselőtársunk megnyugtatására szólok csak. A kisebbséget a többség sem a szótól, sem a szavazástól nem akarja elzárni. Miután a név szerint felszólítottak közöl senki szólani nem akart, e szerint a tanácskozást az elnök kénytelen volt befejezettnek tekinteni. A mi a szavazást illeti, én jobban szerettem volna, ha az fölállással történt volna; de 20 tag kívánta a név szerinti szavazást. Olvassuk föl a szabályt: „20 tagnak Írásban beadott kívánságára , az elnöki kijelentés előtt is és után is, név szerinti felhívás mellett történik nyilvánosan a szavazás." Tehát 20 tag kívánságára a név szerinti szavazás az elnöki kijelentés előtt is megtörténhetik. (Fölkiáltások: Helyesen járt el az elnöki) Elnök: Joannovics jegyző ár fel fogja olvasni a képviselők névjegyzékét. Méltóztassanak azok, kik az Ö Fölsége magas leiratára készült felirati javaslatot elfogadni kívánják, igennel, a kik nem fogadják el, nemmel szavazni. Joannovics jegyző ár fogja azokat jegyeani , kik igennel sza46*