Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-38 - 1865-39

350 XXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. kor őt félbeszakasztani nem lehet. Én tehát kérem az okmány fölolvastatását. (Helyeslés.) Királyi Pál előadó (fölolvassa a vonatkozó iratot.) Szaplonczay József: Két hiteles és hivata­los okirat olvastatott föl előttünk, mely ellenében, úgy hiszem, semmi más okirat, habár előadatnék is, hitelességét megsemmisítem nem fogja. Egyik az ítélet, melyet Jekelfalussy képviselő úr fölemlí­tett és mely a polgári jog nem gyakorolhatását büntetésül tudja be. Ezt magát törvénytelenségnek tartom: merthogy valamely törvényszék a képvise­lőházon és törvényen kivül valakit választási jogá­tól elmozdíthasson itélet utján, ezt még törvénye­ink eddig nem rendelték. A másik okirat sajátkezű hivatalos jelentése a főszolgabírónak, a ki azt mondja, hogy tisztán csak önvallomás mellett, minden vizsgálattétel nélkül, küldi fogságba ezeket és ezeket, azért, hogy a választásnál nagyobb za­varokat ne tegyenek, azaz hogy választási jogaik­kal ne éljenek. Ez oly tiszta és világos két okmány, melyek ellenében semmi olyat, mi meggyöngíte­né, fölhozni nem lehet. Elegendőnek látom ezt arra. hogy a t. ház a Bónis Sámuel úr által tett indítványt magáévá tegye s roszalását mondja ki a hivatalos eljárásra nézve. (Helyeslés.) Elnök: A mennyiben tehát a bemutatott és fölolvasott irományokból kitetszik, hogy törvény­telen nyomás gyakoroltatott a választásra: erre nézve a ház határozatilag roszalását mondja ki. Az állandó igazoló bizottság részéről még egy lemondási folyamodvány van itt, a mely föl fog olvastatni. Tóth TilmOS jegyző (olvassa az állandó iga­zoló bizottság tagjainak nyilatkozatát, melyben az er­délyi képviselőkre való tekintetből lemondanak.) Ivánka Imre: T. ház ! Még talán meg kel­lene várni, hogy Erdélyből többen jelenjenek meg, mert például a szászok közül egy sincs jelen, s csak azután méltóztassanak uj választást elren­delni. Bezerédj László: Az igazoló bizottságba csak igazolt képviselők választhatók. Azon erdélyi­eknek tehát, kik még be fognak lépni, elébb iga­zoltatniuk kell, mielőtt a bizottságba beválasztat­hatnának. Az igazoló bizottságba az erdélyiek közöl azokat kell választanunk, kik már jelen vannak, és igazoltattak, különben mindig circulus vitio­susban leszünk. Ha ugyanis bevárjuk a többieket. mégsem választhatjuk őket a bizottságba, mielőtt nem igazoltattak. A mi pedig a lemondást illeti, ezt is el kell fogadnunk, mert a maradásra senkit sem lehet kényszeríteni. (Helyeslés) Wlád AlajOS: T. ház ! Az állandó bizottság tagjainak fölolvasott kérelméből az tűnik ki, hogy munkálataikat eddig bevégezték. Csak azon kér­dést vagyok bátor intézni a t. bizottsághoz: mi történt azon ügygyei, melyben Tury képviselő­társunk volt kiküld ve Décsey képviselő választásá­nak megvizsgálása iránt ? Kérném , hogy a tárgy legközelebb fölvétessék. Elnök: Décsey képviselő úrra nézve Ráday László gfnál vannak az illető okmányok, ki bete­ges levén, azokat még elő nem adhatta. Papp Zsigmond: Minthogy Ráday László gr. súlyosan beteg és nem tudhatni, mikor gyógyul föl, jó volna azon ügyet elkérni és más által refe­r áltatni. BÓIliS Sámuel: Azt hiszem, ha elfogadjuk is a kilenczes bizottság lemondását, mindamellett azok, kik eddig igazolási kérdésekben működtek, ezen kérdésékre nézve még referálni fognak; ez a dolgon nem változtat. (Helyeslés.) TÍSZa Kálmán: Csak röviden akarom el­mondani, miért találom igen helyesnek a kilenczes bizottságnak most bejelentett lemondását. Helyes­nek találom , mert okvetlen szükséges , hogy ha netalán a királyhágóntuli választásoknál bonyo­lódott esetek fordulnának elő, oly tagjai is legye­nek a bizottságnak, kik az ottani viszonyokat is­merik. Szaporítani a bizottságot nem lehet, mert a szabályok egyenesen kimondják, hogy az csak ki­lencz tagból áll. Nincs tehát más mód, mint újra alakítani. Én tehát a lemondás elfogadását aján­lom, és azt hiszem, talán szombaton a szavazatokat erre nézve beadhatnék. Méltóztassanak ebben meg­nyugodni. A dolog természetében van, hogy az egyszer átvett és bevégzett tárgyakat az illetők re­ferálni fogják. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak a lemondást elfogadni ? (Elfogadjuk !) Ennélfogva a lemondás elfogadtatik, Méltóztassanak az uj választásra szavazataikat szombaton beadni. Természetes, hogy azon előadó urak, kik már eddig működtek, működésöket be fogják fejezni; és épen erre nézve jelenthetem, hogy holnap Hollán előadó úr fog előadást tar­tani. Az ülés végződik d. u. 2 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom