Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-30

XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 307 fogjuk értelmezni; ha még a testvéri szeretet szelleme i"s hozzájárul; ha viszont részünkről, kiknek szerencsénk van hazánk mindenféle nemzetiségét képviselni, jóakarat, igazság, méltányosság járul hozzá; és ha mi, uraim! kívánalmainkat csak addig, azon határig fogjuk terjeszteni, melyen tói az ország léte és az ország integritása sértetik • meg, melyen túl véleményem szerint menni nem szabad ; ha mi nem a külső országokra tekintünk, ha mi hazánkban fogjuk keresni szövetségeseinket, régi testvéreinket, kikkel ezerévi együttlétünk frigyünket rég szentesitette: akkor majd sikerűié törvényhozásnak létrehozni oly törvényeket, melyekre büszkén fogjuk mondani: Exegi monumentum aere perennius! Igaz, uraim, hogy a kérdés oly égető és fontos, hogy azt sem agyonhallgatni, sem agyonbeszélni nem lehet; de a mostani törvényhozásnak nem is föladata ezt tenni. Várjunk még hát türelemmel, és annak idejében, mikor a hozandó törvény iránti tárgyalások fognak folyni, mondjuk ki tisztán, a mit mindegyikünk érez. (Helyeslés.) JoannOVÍCS György: Ha a többiek elállanak a szótól, én a legnagyobb készséggel szintén elállók. Mihajlovics Miklós (szólni akar.) Tóth Vilmos jegyző: Joannovics ur csak föltételesen állott el szavától azon esetre, ha a többiek is elállanak; a mi nern történvén, a szó őt illeti. JoannOVÍCS György: Ha a t. ház ugy van meggyőződve, hogy azzal, ha röviden nyilatkozom ezen tárgy fölött, nem élek vissza a t. ház béketürésével, arra kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy most, midőn a válaszfölirati javaslatnak épen a nemzetiségi kérdésre vonatkozó szakasza tárgyaltatik, e részben elmondhassam nézeteimet. (Halljuk!) Én e kérdés megoldására nézve alapos reményt táplálok, mert azt veszem észre, hogy a helyzet szemlátomást javult, és az ellentétek, noha még mindig fenforognak, sokat vesztettek, élességökből. Ez magában véve már igen jó jel. Nem mondom én, hogy az ezen országgyűlésen alkotandó törvényekkel a nemzetiségi kérdés végképen meg lesz oldva, és semmi kívánni való nem fog hátramaradni. Uj eszme forog itt fenn, uraim! a melynek testet adni, uj kérdés, a melyet el kell intézni, és a melynek megoldására nézve hasztalan keresnénk útmutatást más országok alkotmányaiban. Ezen kérdés tisztán magyarországi kérdés, és ezt csak Magyarország sajátszerű viszonyainak figyelembe vétele mellett oldhatjuk meg. De a mit most mondtam, hogy t. i. nehézségek forognak fenn, az nem szolgálhat akadályul arra nézve, hogy e kérdés megoldásának alapját vessük meg. A majd életbeléptetendó' és gyakorlatilag alkalmazandó törvények ki fogják jelölni az ösvényt, melyen tovább kell haladnunk. E kérdés tehát, a mint én hiszem, megfog oldatni, de csak úgy, ha alkotmányos szabadságunkat sikerül visszanyernünk. Megoldást mondtam, uraim! azaz a nemzetiségek jogainak visszavonhatlan megállapítását, a nemzeti becsület védpaizsa alá helyezését, törvény általi biztosítását, nem pedig holmi octroy szülte adományokat, melyeket a hatalom kegye ma ad, és holnap visszavehet. Uraim! nem ez kell a nem magyar nemzetiségeknek : ó'k törvény után sóvárognak, melynek védpaizsa alatt az ország területi épségének és politikai egységének korlátain belül saját érdekeiket megóvhassák, nemzetiségi igényeiket szabadon érvényesíthessék. Ez pedig igazságos és méltányos kívánat; mert az öntudatra ébredt népek most a közművelődés pályáján, saját nyelvök, saját nemzetiségök megőrzése mellett kivannak tovább haladni. A nemzetiségi eszme a mindinkább terjedő szabadságérzetnek szüleménye, és helyesen mondja a nemzetiségről irt munkájában tisztelt barátom és képviselőtársam, Eötvös Józsei báró: „A nemzetiségi mozgalom csak egy része a szabadsági nagy mozgalomnak, mely egy század óta Európa népeinek csaknem minden viszonyait átalakitá. tó Ebből az következik, hogy e kettő : szabadság és nemzetiség, csak egy téren karöltve haladva érheti el czélját, egymást támogatva, nem pedig különválva, vagy épen egymás ellen küzdve: mert ezzel természetelleni viszonyba jönnének egymással, a mely mindig megboszulja magát a küzdőkön, és a küzdő felek megrontásával szokott végződni. Ezt belátják a nem-magyar nemzetiségek, és azért, távol attól, hogy másutt keresnék üdvöket. a mindnyájunkkal közös alkotmány és szabadságzászlaját követik azon buzgó óhajtással, hogy Magyarország alkotmányának és függetlenségének diadalában saját ügyök győzelmét is szemlélhessék. (Helyeslés.) S én hiszem és remélem, hogy ezen kivánafruk teljesedni fog: de épen azért, uraim! nem osztozom azon aggodalomban, mely itt nyilváníttatott, hogy a 48-diki törvények által megállapított miniszteri felelősség és parlamenti rendszer a nemmagyar nemzetiségekre veszélyes lehetne. Nem fogom ezen tárgyat hosszasan előadni; csak azt jegyzem meg, hogy a parlamenti többség és azon kormány, mely a nemzetnek felelős, mindig több biztosítékot nyújt nekem arra nézve, hogy minden érdeket, következőkép a nemzetiségek érdekeit is méltányolni fogja, (Helyeslés) mindenesetre több biztosítékot, mint olyan kormány, mely senkinek sem tartozik felelni. Azután, uraim ! az alkotmányos életben a mi ma kisebbség, az holnap többséggé válhatik; mert alkotmányos életben minden érdekre nézve nyitva áll a küzdtér. S végre nem hihetem, hogy épen a nemzetiségi érdekekre 39*