Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-29

XXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 293 a nemzet kivánalmának, az állam szükségének, előbbre viszi-e a nemzet felvirágzását ? egy szóval: alkalmatos-e arra, hogy a nemzet politikai életét támogassa és továbbra kifejtse ? I)e midőn már meghozott törvény meg- vagy meg nem tartásáról van szó , az opportunitással igen, de igen nagyon kényesen kell bánni. (Helyeslés.) Azt tapasztaltam, hogy sokan az opportunitás szót akkor használják a már meghozott törvények meg nem tartására nézve, ha a törvény nem szól mellettök; tehát ellentétbe teszik a positiv fennálló törvénynyel, sőt a jelen esetben egy jogilag fennálló alkotmánynyal. (Helyeslés.) íme a világ egyik legelső szabad népe, a hajdani Róma, állami virágzásának korszakában felállította a dictaturát, mint elvet: ez nem volt egyéb, mint az opportunitás eszköze, midőn az állami, a polgári szabadságot meg kellett menteni. A törvény fölfüggesztetett és diotator kezébe adatott. De kérem, uraim, ez csak hat hónapra történhetett, továbbra nem; oly opportunitás, mely 17 évig tart, s melynél még azután is azt tanácsolják nekünk, hogy tartsuk meg és fogadjuk el továbbra is, (Zajos helyeslés és taps) az ily opportunitás czélszerű nem lehet: mert hogy az opportunitás czélszerű legyen, szükséges, hogy tovább ne tartson, mint a meddig a czél: az ország, az állam megmentése, mulhatlanul megkívánja; (Éljenzés) szükséges, hogy az a jogokat el ne törülje, hanem, hogy annak megszűntével azonnal ismét életbe lépjenek a jogok. Oly opportunitás, mely mindezekre nem vigyáz, épen nem opportunitás; hanem — saját nevén nevezve — absolutismus. (Ugy van !) Az opportunitást szemben a törvénynyel igen nehéz megvédeni. A „quid juris" látszik a törvény szövegéből, mutatja azt a gyakorlat, s érti rendesen minden ember — kivált közdolgokban. A „quid consilii" rendesen a politika mezején tapogatózás. Igen nehéz nagyon gyakran megítélni, hogy mi a valóságos „quid consilii;" igen nehéz azért, mert annak minden tényezojét,kivált korunkban, igen nehéz 'ismerni. Példát hozok fel: 1847-ben összejött a pozsonyi országgyűlés; tanácskozott Magyarország közügyeiről — épen nem magának a constitutiónak alapelveiről, hanem tanácskozott az administratio kérdéséről. Alakultak pártok, különfélék voltak a nézetek; a legelőbbre látó politikus is Magyarországban legfeljebb csak azon combinált volna, vajon egyiknek lesz-e többsége, vagy a másiknak, és ha igy vagy ugy dől el a dolog, mennyi kárt, mennyi hasznot tesz a közigazgatásnak. (Derültség.) Azonban százmértföldnyire megtiltanak egy lakomát; Francziaországfegyvert fog, forradalom lesz — és két hónap múlva az egész magyar alkotmány át van alakítva másként, és pedig ugy, a hogy előbb el sem kezdek, még róla nem is álmodtak. Tehát az opportunitást oly körülmények idézték elő, melyek az ember előtt tudvanem lehettek. És hogy mennyire tévedaz opportunitási politika, arra ismét példákat hozok fel: Szomorú események voltak az 1848-dikiak. A harcz bevégeztetett. A nyugalom helyreállt. Nem volt, ki O Föísége fegyveres erejének ellen tudott, vagy ellen mert volna állani. Az a kérdés forgott fenn, mi történjék ? — A jog Magyarország irányában azt parancsolta volna, állittassék helyre a magyar alkotmány ; és ha valamelyik része hiányos, vagy O Fölségének nem tetszik, mert más kifogása van ellene, változtassanak meg. Előállottak az opportunitás emberei, és azt mondták: „Nem, uram! Igaz, hogy jogilag ugy kellene történnie, de a „quid consilii" parancsolja, hogy alalakits ezen birodalomból egy nagy központosított egységes birodalmat. " O Fölsége hallgatott az opportunitás politikusaira. Tiz esztendeig folyt ezen opportunitási politika, minő sikerrel — azt tudjuk! Számos államadósság és seregeink vitézsége daczára is egy provincia elvesztése lett az ára. Hiszi-e valaki, hogy azon urak eltalálták az opportunitási politikát ? Hiszi-e valaki, hogy az jobb volt, hasznosabb volt mind 0 Fölségére, mind a birodalomra nézve, mint lett volna a jog politikája ? O Fölsége maga is belátta, sőt mondhatni, érezte, hogy ezen politika, melyet az opportunitás akkori emberei tanácsoltak, nem vezethet czélhoz. Elmondta, hogy ő más útra akar térni, hogy nem akar absolut uralkodni, hanem ad constitutiót. Előálltak ismét az opportunitás emberei — nem azok, de mások (Derültség), de mindenesetre az opportunitás emberei: „Uram, a jog azt kívánja, hogy az 1848-ki törvényeket állítsd helyre, és azon állapotot, melyet azon törvények megállapítottak; azonban ez nem lesz opportunus ; tegyünk másként; visszamehetünk talán a régire; eltörülhetnők egy részét az 1848-ki törvényeknek." Arra csinálták az októberi diplomát, mely az opportunitás munkája, s némely országoknak talán hasznos is lehetett, de Magyarországra nézve nem volt áldásos. Ez volt második lépése az opportunitásnak. 0 Felsége látta, hogy az októberi diploma nem elégíti ki népeit. Előállott az opportunitás egy harmadik embere, és megcsinálta a februáriusi pátenst. Azt mondta: „Szépen csendesen elérjük mindazt, mit milliókkal és nem tudom mennyi fegyveres katonával nem tudtunk elérni, a szabadság paizsa, vagyis inkább a szabadság álarcza alatt." (Zajos helyeslés.) A következmény megmutatta, hogy az opportunitás ezen embere is hibázott.