Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-28

276 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. tagadhatatlan, hogy törvényeink foganatosítása 17 évig tényleg meg volt szakítva: nehéz volna mást következtetnünk, mint: hogy jogfolytonosságunk valóban csorbát szenvedett. Már pedig, tisztelt ház, azon jogfolytonosság, melyhez én határtalanul ragaszkodom, mely a jogot a szeszély adományai fölé helyezi, melyet tőlem elvonni s melyért nekem kérnem nem is lehet, ezen jogfolytonosság egyoldalulag nem sérülhet. I)e engedjék ezt röviden kifejtenem. Az emberiségnek részint ösztönszerű vágyai, részint magasb czéljai felé törekvése közös megállapodásokat szült, melyek családi meg-alkuvásból ünnepélyes végzeményekig fejlődve, a patriarchális családot, municipiumokat, s végre az államokat alakiták meg. Ezen alakulatok állandóságának föltétele a a végzemények kötelező volta a szerződő felek, tehát monarchicus államban, s a közjogot tekintve, a fejedelem- és a nemzetre nézve. (Zaj. Halljuk!) De bár mennyit fáradozott is annak biztosításán az állambölcselet, hijába kutatta a tudomány mélységeit, híjába hivatkozott a kebel legnemesb gerjedelmeire, mert eddig legalább sem a hatalom tulterjeszkedési vágyát, sem a szenvedélyek tulcsapongásait teljes hatályú korlátok közé szorítani nem tudta. Mindazon biztosítékok, melyeket a leleményes ész föltalált, a királyi eskü, parlamenti kormány, alkotmányos katonaság, a nemzet hódoló esküje, vagy az érzelmekben gyökerező, tán magasb nembeliek, mint kegyelet, hűség, szokás, érzetek, ki nem zárják azon eshetőséget, hogy dúló fer gel egek árjai pillanatra elboríthatják a rend és jóllét ód énét, s föléledvén az ultima ratio, az önvédelem, a társadalom eredeti elemeire bomlik föl. Hogy azonban, elvonulván az áradat, mely, jött legyen bárhonnan, a törvényt s társadalmi rendet elborítja vala, nem ennek szétporlott atomjai, de a kölcsönös megegyezés alapján volt társadalmi rend, nem tabuk rasa vagy pillanat szülte mentő rendszabályok, de a régi törvény szentsége egész fényében áll elő'; hogy valamint az emberi ész nem görnyed meg az elemek tusaiban, ugy a törvény — mely nem más, mint rendszeresített szabályokba foglalt ész—nem érintethetik a társadalom harczai által, hanem csak is egyedül azon kútfejeknek adhatja vissza hatályát, melyek azzal fölruházták: s ez a varázserejü elv az, mit én jogfolytonosság alatt értek. így fogták föl a jog-folytonosságot más népek is, igy az alkotmányosság veterán bajnokai, az angolok, kik például a Stuartok 1660-ban történt restauratioja esetében, az 1642-diki forradalmat közvetlen megelőzve teljes érvényességgel alkotott törvényeket — melyek végrehajtása a közügy békés fejleményét nehezítheti vala — teljes jogérvényüéknek elismertetni igen, de végrehajtatni nem kívánták. Már pedig ismerjük az angolok aggodalmasságát praecedensek iránt, melyek a hagyományok iránti kegyelet és bálványozás e honában döntő erejűek. S mégsem véltek azon eszély parancsolta lépéssel ezredéves jogalapukon csorbát ejteni; s tudtomra sem az absolutismus apostolainak azon serege, mely azóta a legtarkább alakokban ostromolta Albion alkotmányát, sem az alkotmányos érzelmeiről nem épen nevezetes Gryörgy királyok sorozata nem alkalmazták amaz emeltyűt a nép kiforgatására szabadságaiból. (Zaj. Halljuk !) De találunk közelebb, saját törvénykönyvünkben is elegendő sajnos példára, hogy terjes jogerejü végzemények végre nem hajtattak. Mégis ki merné ebből azt következtetni, hogy ez által ugyanazon vagy egyéb törvényeink érvénye szenved ? Sürgettük a végrehajtást, valamint most is sürgetjük, de alkotmányunk élvezetét a sürgetés superlativusától s ennek közvetlen sikerétől nem tettük függővé. Nem aggódom tehát, hogy jogalapunk jövendőbeli integritása több csorbát szenved, mint a múltban szenvedett — mit meg nem engedhetek — ha a kigyezkedés a jogfolytonosság azon értelmezése folyamán történik, melyet kifejteni szerencsés valék. Az országgyűlés mindenható csodaorvos, ki minden sebet meggyógyít, igy szól az angol alkotmány egy axiómája, s ez épen igy áll hazai törvényhozásunkról, melynek hatalma szintén korlátlan. Az országgyűlés szerintem beleereszkedhetnék az 1848-iki törvények átvizsgálásába, melyet a közös ügyek tárgyalásától különválasztva ugy sem gondolhatok; az alkudozások pedig czélhoz vezetvén, ugyanazon ünnepélyes tény, mely jobbágyi hódolattal vezérelne koronás királyunk szine elé, tökéletesen törvényes állapot birtokába is juttatná e sokat szenvedett nemzetet. Ellenben nem tartom lehetségesnek a törvényes állapot helyreállítását, ha a törvények foganatosításának folytonossága szükséges praemissaként állíttatik fel, s ez a logika kérlelhetlen szigorával magyaráztatik. Mert ez nem miniszterek, nem is minisztérium, de a III. törvényczikk, nem is a III. t. ez., hanem az összes 1848-diki törvények előzetes végrehajtását, nádort, esküdtszékeket és nemzetőrséget föltételezne; követelné a horvát képviselet megjelenését; mig végre ugyanis azon logika fonalán végig haladva, a jelen országgyűlés miniszteri ellenjegyzés nélkül történt összehivatását érvénytelennek decretálván, minmagunk alól a jogos alapot, s igy nem csak a törvényes állapot helyreállasának jelen esélyeit, de lehetőségét is elvonná. Ha pedig a tények logikájával meg kell alkudnunk, mint ezt nem csak a fölirat szelid szelleme elismeri, de mint ezt sokkal sulyosb körűimé-