Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-28

XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 267 akartam ; de miután elnök úr megemlítette, hogy a tárgy annak alkalmával fog tüzetesen tárgyal­tatni, szólási jogomat akkorra tartom fenn. Ráday László gr. jegyző: Dedinszkykép­viselő úron van a sor. (Eláll! Eláll!) Dedinszky József: Kénytelen vagyok fel­világosítást adni, miután a vita felesleges. Az in­dítványnak semmi eredménye nem lehet: nem le­het pedig azért, mert ezen módosítás egy a 61-iki feliratokban benfoglalt idézésre vonatkozik, mit meghamisítás nélkül módosítani nem lehet. A mó­dosítás erre vonatkozik : „Figyelembe veendjük te­hát, hogy Fölséged a magyar koronához nem tar­tozó országait is alkotmányos jogokkal ruházta fel, és valamint 1861-ik évi alázatos feliratunkban ki­mondottuk ...." Ez lenne tehát módosítandó ; de ezt módosítani nem lehet, mert akkor így mondtuk : „Érintkezni akarunk velők mint alkotmányos né­p ékkel, és mint önálló szabad nemzet más önálló szabad nemzettel." De mivel ez 1861-ki feliratunk­ból idéztetik, ezt módosítani nem lehet. (Maradjon !) Elnök: A kik a 16-dik szakasz szerkezetét pártolják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A többség az eredeti szerkezet mellett van. Ráday László gr. jegyző (olvassa a 11. és 18-dik szakaszt, melyek változatlanul elfogadtatnak. Olvassa aztán a 19-diket.) Tóth Vilmos jegyző: A 19-dik pontra Stratimirovics képviselő módositványt nyújtott be, mely szerint e pont: „Ezen diploma" stb. el­maradjon. Stratimirovics György: A 17-dik alíneá­ban ünnepélyesen kimondtuk, hogy nem törődünk azzal, mi módon és miképen alkottassák a lajtán­túli tartományok alkotmánya. Ugy találom tehát, hogy ezen passus az októberi diploma felől a legki­rívóbb ellentétben áll ezen kimondott be nem avat­kozással. Azon nemzetek önhatározási jogainak megtámadása, ha kijelentjük, hogy amaz októberi diploma, melyet mi visszautasítunk, alkotmányos életök alapjául tekintendő. Őket illeti a kinyi­latkoztatás , minek tartják s hiszik az októ­beri diplomát — melynek nagylelkű eredetét kü­lönben ismerjük — nem pedig bennünket. Uraim, ezen dolog bennem aggodalmakat kelt, melyek minket illetnek; s ezen aggodalmaim a jogfolytonosságiba s ennek magyarázatára vonat­koznak. Ha változhatlan jogi elv az, akkor min­denha egyet és ugyanazt jelenti, mindenütt egy­formán értelmeztetik, ugy Lajtán innen, mint Laj­tán túl. Ha elismerjük, hogy a jogfolytonosság bi­zonyos nemzet alkotmányos jogainak el nem évü­lését jelenti, hogyan ismerhetjük akkor egyéb ko­ronaországok és tartományok jogait elévülhetó'k­nek ? Kétségtelen, uraim, hogy a Lajtán túl van egy koronaország, melynek alkotmányos jogai nem az októberi diplomából veszik eredetöket: a cseh korona. Nem jelölhetjük ki tehát magunkat jog­folytonossága épségének megbirálására. Mivelhogy nálok a jogfolytonosság megszakítása nagy, ná­lunk meg kisebb idő-közökben történt, azért jo­gaikat nem kell kevésbbé erőseknek hinnünk, mert ez által csak magunkra vonatkozó veszélyes praeeedens esetre nyújtunk alkalmat. Ezen okok alapján kérem ezen passust egé­szen elhagyni. Ghyczy Kálmán: Távol esvén, tisztelt ház ! azon helytől, melyen az előttem szóló t. képvi­selő ur felszólalt, kénytelen vagyok bevallani, hogy előadása nagy részét nem érthettem meg ; és midőn mindamellett utána fölszólalok, nem ugy kívánom felszólalásomat értelmeztetni, mintha én azokhoz, miket ő fölemiitett, hozzájárulnék, vagy nekik ellenmondani akarnék. Különösen pedig azon kevés után indulva,mit beszédéből megértettem,neni akarok bocsátkozni azon kérdésnek, mi ránk nem is tartozó, fejtegetésébe, mi legyen alapja O Felsége azon országai alkotmányosságának, melyek nem Magyarországhoz tartoznak *? De épen azért, mivel ezen kérdés fejtegetésébe bocsátkozni nem akarok, és épen azért, mivel a t. ház is kijelenti felirati ja­vaslatának már elfogadott pontjában, hogy nem kíván avatkozni abba, hogy a lajtántúli országok és tartományok alkotmán) ossága mikép ren­deztessék ? azt hiszem, hogy egészen figyelein nél­kül az előadást és módositványt hagyni nem lehet. Oly alakban, mint előterjesztetett, azt semmiesetre sem lehet ugyan elfogadni; de talán saját fölira­tunknak két pontját, mely egymás közt némileg ellenkezésben látszik lenni, öszhangzásba lehetne hozni igen csekély módosításával ezen szakasznak, mely most tanácskozás alatt van. Az mondatik t. i. a 17-ik szakaszban: „Minők legyenek azon orszá­gok alkotmányos formái? minő alapon rendeztes­senek az ő egymás közti viszonyaik ? ahhoz nekünk hozzászólanunk nem lehet." Én azt óhajtom, le­gyünk következetesek ezen előbbi állításunkhoz. Mi joggal állítjuk, hogy az 1860-ik évi október 20-kai diploma a mi alkotmányunknak nem jog­alapja. Ne határozzunk tehát a részben is semmit, hogy mennyiben alapja vagy nem a lajtántúli or­szágok alkotmányának ezen diploma, és mondjuk talán a mostani tanácskozás szőnyegén levő sza­kasz utolsó három sorát ekként. Bátor leszek az egész szakaszt felolvasni: „Igen is, Fölséges Urunk! a méltányosság békülékeny szellemében vettük fontolóra ezen két fejedelmi okiratot. Nem tagad­juk mi az októberi diplomának nagyszerű jelentő­ségét, a mennyiben Fölséged az által biztosította ünnepélyesen népeit az iránt, hogy jövendőre al­kotmányosan kíván felettök uralkodni. Ezen dip­loma alapköve lehet az átalános alkotmányosság­34*

Next

/
Oldalképek
Tartalom