Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-28

xxvm. ORSZÁGOS ÜLÉS. 263 zott, csakis egyik hatalmas fegyver vala, még pedig azon hegemónia ellen, mely mindnyájunkat fenyeget; azonban a nemzetek elévülhetlen joga nem csak hogy a történetit túllebegi, s örök létére tul is éli, de azt megsérteni büntetlenül eddig még senkinek- sem volt szabad. A miként az egyediség jogegyenlősége, a kasztok minden eléje gördített akadályoztatásai daczára, győztesen vonult ki a harczból : szintúgy a népfajok jogegyenló'sége is, minden megkisérlett hegemónia daczára , mint a valódi szabadság föltétele fog kiemelkedni, mert az emberiség műveltségi haladásának egyik alapját teszi. Szánandó fékeértések kikerülése végett, annál hathatósban kell a többes számnak e tételben fölvételét és elfogadását kérnem, minél inkább aggaszt és nyugtalanít Eötvös báró és Lónyay beszédeinek egy és más pontja, mely szintúgy nem csak minden nem-német, de Ausztria és Magyarország egyéb nem-magyar nemzeteit is ily aggodalomba ejti. Ezen beszédekből mintegy zug a magyarok megtámadó szövetsége — s ki ellen? Csakugyan azt kell hinnem, hogy a nem-német nemzetiségek ellen, mert Eötvös báró a német centralistáknak szavaz köszönetet, azon szabadelvű férfiak pedig, kik a birodalmi tanácsban sokkal előbb oly bátran emeltek szót Magyarország jogai mellett, egy Kieger, egy Smolka, most már egészen feledvék. Uraim, nem tartozom én azon feketelátók közé, kik szélmalmok ellen harczolnak. Mint a tett és cselekedet embere csak is positiv dolgokkal bíbelődöm. De Eötvös József báró azon passusa, melyben ő a keleti kérdést Ausztria és Magyarország irányában vészhozónak nevezi, a felől győz meg, hogy némely tekintélyes körökben Németes Magyarország között netán létesülhető szövetséget kívánatosnak tartanak s óhajtandónak hisznek. Ha ezen nyilatkozás nem oly elismert szabadelvű egyén ajkáról kelne, mint Eötvös báró, azt kellene hinnem, hogy ezt régi volt centralizáló barátaim egyike mondja. Mert azon nézetek, hogy a keleti kérdés Ausztriára veszélyhozó lenne, az osztrák centralisták mind ez ideig való politikájában irányadók voltak, Metternichtől kezdve Sckmerlingig. Nem maga a keleti kérdés, hanem a politika, mely ezt veszélynek tekintette, eszközlé, hogy csakugyan veszélylyé lön, s csak is ennek lehet egyedül tulajdonítani azon föl nem éleszthető helyzetet, melybe Ausztria jutott s melyben jelenleg sinlődik. Mert megmásithatlan alapigazsága a történelemnek, hogy ugyanazon okok, melyek az államok művelődési fejlettségeit föltételezik, lesznek fennállásukra vonatkozólag is irányadókká. Sz. István koronájának azon feladata, hogy a kelet és nyugat közvetítője legyen, fennállásának egyik föltétele vala, s mai napig is az. Ausztria ezen koronával a természetszerű politikának kötelességét fogadá el. Mig alkotmányos jogaink absolut hatalom ellen harczoltak, a gondviselésszerű keleti missiótól tartózkodás következetes vala; azonban jogaink reintegrálása által természetszerű politikánk föltételeit is el kell fogadnia, mely politikának zászlóvivői nem egyedül a német s magyar népfajok, hanem a Sz. István koronája, mely azon nemzetek által működik, melyeknek keleten rokonfajaik vannak. Jövőjének ezen föltételeit azonban Magyarország soha sem teljesiti, ha a keleti kérdést vésznek tartja, a helyett, hogy jövő nagyságának követelményéül tekintené. Azt hiszik, uraim! hogy ezen tévesztett politika az által, hogy kizárólagos osztrák politika helyett egy osztrák-magyar politikává lett, a helyzetet megváltoztatja, a keleti veszélyeket elűzi ? Uraim! ha e veszélyek, a mint némelyek gondolják, miket azonban én tagadok, a népfajok és egyház között ellentétet idéznének elő. akkor statistikai számvetés elegendő annak bebizonyítására, hogy a hatalmi viszonyok, a német birodalommal való szövetség daczára , még mindig egyenlőtlenek arra nézve, hogy ezekkel puszta nyers erővel lehetne elbánni. Csak őszinte liberalismusra épített politikával, mely a nemzetiségek tökéletes becsben tartása által a szabad intézményeket keletnek irányozza,lehetne ezen veszélyeknek elejét venni. így fogván fel a keleti kérdést, az semmi veszélyt sem eredményezne, hanem jövőnk föltételeire irányulna. Sőt tovább megyek s bátran ki merem mondani, hogy egyetlen föltétele az a fölirati javaslatban hazánk igényelte függetlensége biztosításának, melynek létrejötte ép oly szükséges nekünk, mint a mily szükséges Ausztriára nézve. Mert, uraim! a tapasztalás tanított meg arra, hogy a jogok elnyerése sokkal könnyebb, mint megtartásuk. S ezeknek fentartására mindenekelőtt nem szövetség a német birodalommal, hanem a testvér nemzetekkel szükséges, azon nemzetek frigye, melyek ugyanegy alkotmány alatt századok óta osztottak meg a magyar nemzettel szerencsét és balsorsot. Igen, uraim! mely szövetség aztán, hogy soká tartó és hatalmas legyen, rajtunk áll, ha a jogosság s méltányosság velünk van. Adjunk tehát, uraim, a német centralistáknak egy ünnepélyes lemondó levelet, melyben kijelentjük, hogy mi ott túlnan nem egy, hanem több nemzetet ismerünk el. Tisztelt ház! ezek az én politikai véleményeim a 16-iki alinea fölött. Fölösleges fölemlítenem, uraim, önöknek, kik vajmi jártasak a hazai államjogban, hogy positiv jogunk álláspontjairól tekintve is, az egyes számnak kifejezése helytelen. Hazai alkotmányunk Szent