Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-27

246 XXVII. OKSZÁGOS ÜLÉS. befolyást kifelé s ez által a békét nem lehet csupán csak a seregek számával biztosítani bármely államnak sem, még inkább kell kétségbe hoznom, hogy azt Ausztria tehesse: először, mert több kérdésben van érdekelve, mint bármely más állam; másodszor, mert financziái roszabbak, mint bármely más államéi. Ausztria hatalmi állását tehát ott kell keresni, hol azt a történelem bizonysága szerint legolcsóbban és legbiztosabban találta mindenkor : oly belszerkezetben, mely a két rész hazafiságában és érdekeltségében találja támaszát. Mondjuk ki őszintén: az osztrák birodalom nem az többé, a minek lennie kellene. Már egy idő óta nem töltötte be azon helyet, melyet az európai egyensúly , az európai polgárosodás érdekében be kellett volna töltenie, mert egy szerencsétlen theoria kedveért eltért a birodalom valódi czéljától, mely egészen más , magasabb , szebb és nagyobb, mint az, hogy a birodalom egyik fele a másiknak föláldoztassék. Nem akarom én az úgynevezett centralista iskolának jóhiszeműségét kétségbe vonni, de államférfiúi belátásáról a legszomorúbb fogalmaim vannak. Meg vagyok győződve , hogy a februári pátens alkotója mai napig. sem tudja, mi országok fölött kormányozott; nem tudja, mily erők azok, melyektől — nem kétlem, akaratlanul — készült megfosztani a dynastiát és az öszbirodalmat; nem tudja, hogy szerencsétlen theoriája kedveért egy harmadrendű állammá tette azon birodalmat, melynek irányadónak lehetne és kellene lennie Európa ezen részében. Meg vagyok győződve, hogy ő, ki a német párt vezérének neveztetik, még most sem tudja, hogy a februári alkotmánynak nem az volt a fő hibája, hogy Magyarország jogainak eljátszását állitá fel (e jogokat eléggé megvédte a nemzet minden osztályainak hű ragaszkodása), hanem az, hogy az öszbirodalmat fosztotta meg egyik legerősebb támaszától, midőn a birodalmi egység eszméjében oly alapot állított fel, mely a német-magyar elemek egyetértését tette leketlenné. (Helyeslés.) Mindezt nem tudhatta, mert különben lehetetlen, hogy a fejedelem érdekét, ki hatalmát ruházta rá, hogy a németség érdekét, melynek nevében szeretett szólani, egy gyermekes theoriának áldozta volna fel. Az ily eljárást csak teljes tudatlanság mentheti fel a positiv bűn vádja alól. Én nem tagadom meg e fölmentést; annyit azonban ki kell jelentenem, hogy azok. kik annyi tapasztalás után is megújítani készek voltak vagy volnának a februári alkotmány eszméjét, még theoretikus értelemben sem lehetnek büszkék a conceptio nagyságára, mert nem magasról szedik azt, hanem a földről veszik fel, hová már annyi illetékes kezek elejtették — meggyőződvén lehetlenségéről. (Helyes !) Ennyi tapasztalás után bátran mondhatjuk, hogy Magyarország beolvasztása nem dicső eszmény többé, hanem egy tentatio, melynek minden középszerű államférfiú engedett; és az érdem nem abban áll, újra felkeresni, hanem kikerülni azon szerencsétlen kísérletet, melynek Ausztria annyiszor áldozta fel már szabadságát, hatalmát és valódi hivatását. E kísérletek bevégezetteknek mutatkoznak; de még vannak, kik folytatni hajlandók volnának, ha a fejedelmi akarat nem akadályozza. És ezért nem elég, de nem is szükséges, hogy ezen eszme fejedelmi parancs által legyen fölfüggesztve: annak saját absurditása által kell elesnie. A mi a közös érdekek kiegyenlítését illeti, a fejedelem a pragmatica sanctiót ismervén el kiindulási pontul, királyi bölcsesége által szabaddá tette az utat, mely az egységhez vezet. De mint a birodalom másik felének is alkotmányos fejedelme többet nem tehetett. Az eredmény a felektől függ. Itt már a másik félhez kell fordulnunk. Lehet-e az osztrák monarchia szabad állam ? anyagilag lehet-e még gyarapulnia ? visszaléphet-e még azon hatalmak sorába, melyek a világ és polgárosodás sorsára nem csak katonái, hanem erkölcsi súlyuk által is nagy befolyást gyakorolhatnak ? mindez attól függ, lehet-e oly megoldást találni, melyben mind két fél megnyugvását találhassa ? Ha Ausztria fennálhatására kormányzati és törvényhozási egység szükséges akár most, akár a jövendőben : úgy az egyesség — az én nézetem szerint — határozottan lehetetlen. Ha ellenkezőleg kiviláglik, hogy ahhoz, hogy az öszbirodalom szabad, erős és nagy hatalom legyen, nem csak nem szükséges, hogy Magyarország állami önállása föláldoztassék; sőt ellenkezőleg az derül ki, hogy a birodalom csak úgy lehet szabad, erős és nagyhatalom, ha Magyarország teljes jogi önállóságát saját állandó elvéül tűzi ki: akkor a megoldás magától foly, kényszerű, és gyakorlatilag így formulázza magát: A történeti szövetség folytatása alkotmányos formákban a közös uralkodó, közös szabadság, közös hatalom megvédésére. (Helyeslés.) Nekünk, kik nem adhatjuk fel önállásunkat, nem lehet kívánatosabb feladatunk, mint ezt bebizonyitani, annál is inkább, mert mindaddig, miga birodalom másik felében sokaknál fenmarad azon eszme, hogy az elérendő czél a birodalom kormányzati és törvényhozási egysége, a legőszintébb hajlam és legnagyobb concessiók mellett sem létesülhet az egyesség : mert vagy Magyarország önállásának , vagy az osztrák szabadságnak kell áldozatul esnie. Magyarországban nincs, ki az elsőt, és reményiem, alig van, ki a másodikat kész volna feláldozni. Én részemről majdnem egyaránt nagy szerencsét-