Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-26

XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS.' 231 kik az átalános vita bezárását már pénteken sürgették. De miután a ház többsége e tekintetben más véleményben volt, szabad legyen nekem is kifejeznem nézetemet a napirenden levő tárgy iránt. Nem akarom tolakodva kérni a t. ház türelmét, inkább megérdemelni igyekszem azt rövidségem által. Á ház asztalára letett fölirati javaslatot, egészen és részleteiben, minden főntartás nélkül pártolom. (Helyeslés.) Egyszerűen megmondom indokomat. Én úgy vagyok meggyőződve, ha e meggyőződésem nyilvánítása által talán a kicsinylés mosolyát idézném is némelyek ajkára, hogy Magyarországnak , ha fönmaradni ésélni akar, mindenekfölött és specifice nemzeti politikát kell követnie. Tulajdonképen minden jó és nagy politika nemzeti politika egyszersmind. (Helyeslés.) Az angolnak Anglia a világ középpontja vagy tengelye. S nekünk ez értelemben is hazánk az egyetlen pont, melyen kivül nincsen számunkra hely; jogaink az egyetlen légkörny, melyben, áldjon vagy verjen sors keze, élnünk s halnunk kell. Bármi fontosak legyenek a birodalom érdekei, melyhez tartozunk, bármily döntők legyenek is azok az európai súlyegyen-politikában, érettök hazánk üdvét föláldoznunk, jogait koezkáztatnunk nem szabad; (Helyeslés) s ha meg kellene győződnöm, hogy amaz érdekek ellentétesek hazánk valódi érdekeivel, nem kételkedném egész erőmből küzdeni ellenök, és csak. mert ellenkezőleg meg vagyok győződve, hogy a birodalom jól fölfogott érdeke, Szent István államának egygyé, nagygyá, erőssé tételében áll, vagyok kész, szivemből támogatni e jól felfogott érdeket, mely Magyarország legfőbb érdeke egyszersmind. Hogy magyar vagyok, azt közvetlenül érzem egész lelkemből, s nem várok rá külső bizonyítást, (Helyeslés) de csak mint magyar vagyok s csak azután lehetek az ausztriai birodalom polgára, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy mihelyt hazánk legszorosb üdvét kívül keresnők, vagy engednők mások által kimutattatni politikánk végczélját, magunk adnók meg egy ellenséges Archimedesnek a pontot, melyből, mint asyrakuzai bölcs a földön kivül eső pontból, a földet ez is kifordíthatná lábunk alól, e földet, melyen állunk, őseink vérével áztatott hazaföldünket. (Helyeslés.) íme, miért szavazok én minden föntartás nélkül e remek fölirásra: mert benne nemzeti politikánk újabb kinyomatát látom, oly bivet, oly mindent magában foglalót, minők csak azon topból, azon lélekből folynak, melyből ez folyt. (Éljenzés.) E fölirás mindent követel, mit nemzeti politikánknak követemi kell, s mindent megad, vagy kilátásba helyez, mi királyunk iránti bizalmunk mellett épen igazságunk nemes önérzetéről s nemzeti erőnk biztos bátorságáról tesz bizonyságot akkor is, midőn engedni látszik. Csak a fölirási javaslat 47 és 54-dik pontjaira utalok. S most. miután szavazatomat röviden és határozottan nyilvánítottam, csupán azért veszem még néhány perczig igénybe a tisztelt ház figyelmét, mert tegnapelőtt néhány szó mondatott a tanácskozás folytán, melyeket, fájlalva bár, hallgatással nem mellőzhetek. A sopron-kismartoni kerület érdemes képviselője. Széchenyi Béla gróf nyilatkozatára czélzok. Ámbár megvallom, azok után, miket erre Tissza Kálmán barátom oly gyönyörűen előadott és megczáfolt, nekem e téren csak igen szegény tarlózat marad fenn. (Halljuk!) A tisztelt ifjú gróf anyagi elszegényedésünket és szellemi hátramaradásunkat egyenlő sorba állította. Nem tagadom , hogy anyagilag nagyon elszegényedtünk. Mi miatt, nem feszegetem. S nem tagadom, hogy óhajtanám, vajha még gazdagabbak s előre haladottabbak lennénk , mint vagyunk ; mindazáltal szellemi szegénységünk talán még sem oly kétségbeejtő mérvű, mint a tisztelt gróf európai műveltsége magas lépcsőjéről alátekintve, látni véli. Nem hivatkozom irodalmunkra, e fénybogárra hosszú bánatunk sötét éjjelében, annyi veszteségeink temető árkában, e perczig is ki nem aludt öröklámpára a mély sírboltban, melybe bal sorsunk levezetett, e Vesztatüzre nemzetiségünk szentegyházában. Nem hivatkozom arra, bár a nemzet, mely a sanyarú tizenhét év alatt látá megjelenni Szalay László történelmét, a Hunyadiak korát és a XIX. század uralkodó eszméit, e nemzet, melynek Jósika , Jókai, Kemény arany tollal Írtak szegénységében, s mely Arany és Tompalantját akkor hallá legfelségesebben zengeni, mikor a vigaszra legnagyobb szüksége volt, ez a nemzet mely őket megérteni tudá, talán még sem adta lelki szegénysége oly kiáltó jeleit. (Nagy helyeslés.) De hivatkozom a nemzet egy tettére, melylyel megmutatta, hogy szegény is lehet gazdag. Akkor, midőn mezeinken az absolutismus terhes szekere, bontott ostorral, száguldva robogott végig, s az elemi csapások és a szüktermő esztendők is fullajtáraivá szegődtek, e nemzet egy milliomot tudott áldozni, hogy fényes palotát építsen azon intézetnek, . mely tisztán szellemi érdekeinket, a tudományéit képviseli, s mely alapítójául, épen a fiatal gróf néhai atyját, a nagy Széchenyit tiszteli. (Zajos tetszés, hosszít, taps a karzaton is.) Elnök (csenget) : A karzaton tapsot hallottam. A ház szabályai szerint a karzatoknak sem tetszést, sem roszalást nyilvánítaniuk nem szabad. Figyelmeztetem, hogy magokat e szabályhoz tartsák. Szász Károly: Kinek neve legyen áldás közöttünk! (Helyeslés.) Vajon szellemi hátramaradás jele-e ez? — Sőt erre is miért hivatkozom,