Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-25

218 XXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. képviselőjének, tegnapi beszédében mondott némely állításait illetőleg a felirat értelmezéséré nézve ellenészrevételeimet s megjegyzéseimet csekély tehetségem szerint megtegyem. (Halljuk!) A mit ő Bartal György képviselőtársunk beszédéből idézett, az nem volt szabatosan idézve. Azonban erre felelettel nem én tartozom, arra az illető képviselő úr a maga idejében, ha jónak látja, bizonyosan feleim fog.* De midőn ő azon hitét fejezi ki, hogy a tévfogalmak, melyek ellen beszédében kikelt, a kormányköröknek tulajdonítandók, ezen "állítása — bocsásson meg nekem — egyátalában nem helyes. (Halljuk!) Azt kérdem, vádolhatjuk-e azon kormányt, mely viszonyainkat ismeri, és azért a tért, melyen ma szabadon szólhatunk, számunkra megnyitotta , vádolhatjuk-e méltányosan azért, hogy ezúttal többet kivívni nem birt ? Nem! (Halljuk!) E vádat tehát, melylyel a kormányköröknek tulajdonitja a tévfogalmaknak magasabb körökben létezését, sem méltányosnak nem tartom, sem el nem ismerhetem. Második állítása az, hogy a 1861-iki helyzet és a közt, a mi most tőlünk követeltetik, semmi különbség nincs. Bocsánatot kérek, e részben sem osztozhatom nézetében; de fölment a czáfolattól az, hogy beszéde végén tisztelt képviselő úr a két helyzet közt maga is nagy különbséget lát. E külöbséget kiemeli a fölirat is, midőn a multat, a jövővel összevetve, súlyosnak és aggodalmat gerjesztőnek, a jövőt pedig reményteljesnek mondja. De mint mondám, e különbséget ő maga is kiemeli beszéde végén, bevallván, hogy 1861-ben az októberi diploma és februári pátens, mint octroy ránk erőszakoltatott, most pedig ez nem csak nem történik, hanem ugyanezen okiratok tárgyalására, vagy ha jobban tetszik, módosítására hivatunk föl. (Helyes!) A pragmatica sanctióból nem magyarázza ki Komáromvárosa követe az ausztriai birodalomnaknagyhatalmi állását: helyes! (Ugy van!) En azt tartom, a nagyhatalmi állás nem olyan valami, mit decretálni lehetne. (Ugy van!) Azt kérdem, vajon Albionnak világra szóló hatalmát tagadja-e valaki csak azért, mert a parlamenti aktákban vagy codexekben följegyezve nincs? Addig, mig büszke hajói a világ minden tengerére befolyást fognak gyakorolni, e hatalmát senki sem fogja tagadhatni. És ha az, mit a fölirat igér, Magyarország kibékítése után Ausztria többi tartományainak biztonsága uj erővel fog gyarapodni, s e gyarapodás által anyagilag és szellemileg emelkedni fog, európai nagyhatalom marad. Ha ellenben silányságba, szegénységbe fognánk együtt sülyedni, ezen állást nem fogja tiszteletben tartani senki, bár törvénykönyveinkben még oly nagy betűkkel lenne följelölve, mert a hatalom oly valami, mit, ha megvan, ha létezik, senki el nem tagadhat, de a mit — mit mondám — decretálni soha sem lehet. (Helyeslés.) T. képviselőtársunk még azt állította, hogy az 1848-ki törvények helyreállítása elkerülhetlen, hogy helyreállítás nélkül lehetetlen a revisio, és ez szükséges a kiegyenlítésre. Mindezek meg vannak a feliratban is mondva, csakhogy azon sima modorban, melyben szól az, ki kiegyenlítést kivan; ő pedig — bocsánat, nem akarom sérteni — a logikai következtetésnek cynismusával ugy állítá föltételeit (Ellenmondások) s azon pontig, hol törni, vagy győzni kell. (Nagy zaj. Ellenmondások.) Bocsánatot kérek. Illustrálni fogom állításomat. Azon hasonlítást, melyben Rómának Karthágóhoz küldött izenetét hozta föl, én merőben visszautasítom és részemről el nem fogadom; mert a fölirat és a római izenet közt semmi hasonlatot sem látok. Mert a római követ szavait, ki ezen izenetet vitte, egy győzelmes nemzet légiói támogatták ; mi pedig hódoló nemzet vagyunk. (Zaj. Balról: Ez nem áll!) Mi hódoló tisztelettel (Ez már más!) fejezzük ki föliratunkban azon kívánalmainkat, melyeket a kiegyezkedésre szükségesnek tartunk. Bármint fogjuk föl helyzetünket, a kérdést nem elméletileg, hanem gyakorlatilag kell tekintenünk, és én egészen osztozom a feliratnak azon értelmezésében, melylyel Eötvös József b. tisztelt barátom azt tegnap fejtegette. Erős hitem, s meg vagyok győződve, hogy az alkotmányos eszméknek tisztultával az Ausztria és Magyarország közti, vagyis a lajtántuli és inneni tartományok érdekei oly közöseknek, egymással nem ellenkezőknek, sőt megegyezőknek fognak bizonyulni, és hogy ezen viszonyok megállapítása után, Magyarország Ausztriával a külföld irányában mint nagyhatalom , belül pedig, mint barátságos, bár külön alkotmánynyal ellátott független nemzet, ugyanazon egy fejedelem alatt, együtt, soká s boldogan fennállhat. Van azonban tisztelt képviselőtársam, Gkyczy Kálmán úr beszédében két pont, melyben vele egyetértek. (HaUjukl) De az nagy baj, hogy épen ezen két pont ránk nézve súlyos körülmény. Az első, hogy kérdéseink megoldásának legnagyobb akadálya nézetem szerint is csakugyan az, hogy a kormány czéljairól értesülve nem vagyunk, ezen pedig nem segíthet más, mint egy felelős kormány, melylyel nem bírunk. Nem tartozom azok közé, kik a parlamenti felelős kormányról azt hiszik, hogy ebben találta föl az ujabb nemzedék azon panaceát, melylyel minden baját orvosolhatja; sem azok közé, kik azt hiszik, hogy ez a politikának netovábbja, és azon varázsvessző, melylyel a nemzetek minden bajaikat, nehézségeiket könnyedén leküzdhetik. Sőt meg vagyok ellenkezőleg győződve, hogy még sok ne-