Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-25

216 XXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. mélyes megsértetésemet, vagyis szavaimnak személyes megsértéssé vált félremagyarázását kell visszatorolnom, először is nem az őszinte köszönet szavaival fordulnom a ház elé. (A dologra! Halljuk!) Örömmel constatálom, hogy igénytelen szavaim, melyek igen nagy keretre voltak alkalmazva, több félreértésre nem adtak okot. Fentartom magamnak azokra nézve, mik a tárgy objeetivitására vonatkoznak, érveimet a részletes discussióban felhozhatni; de azon magyarázat, (Halljuk! Zaj.) melyet előadásomnak épen a forradalomra vonatkozó részét illetőleg Ragályi Ferdinánd és Böszörményi képviselőtársaim által előadni hallottam, olyannyira eltérő lelkem legmélyebb érzetétől, és annyira eltérő azon szavaknak czélzatától, melyek tisztán csak a tényekre, azon sajnos következményekre vonatkoznak, melyek— nem mondtam én, kinek hibájából, kinek eszközlésére — 17 évi sérelmeinket előidézték; (Zaj) mert ki merné tagadni, uraim, hogy országos létünk (Zaj), közjogi önállásunk romban hever ? Mi más cbaracteristicumja van a mostani sajnos állapotnak ? Miért kívánjuk tehát a jog restitutióját? Mindfent azért, hogy a mit a fegyveres hatalom, a habomnak sorsa tőlünk elvett, azt a jog utján sikeresen visszaszerezzük. (Helyeslés.) Egy szóra kell, hogy feleljek. Ha kivánják, föl fogom azt idézni; jobb szeretném azonban, hogy azon félreértésnek czáfolatát, mely nekem jogot ad a fölszólalásra, e szónak ismétlése nélkül is meghallgassák; mert meg vagyok győződve, hogy ezen szó Böszörményi t. képviselőtársam által nem szándékosan volt választva, s azért nem veszem azt személyes sértésnek magam részére, hanem tiltakozom egyedül az ellen,hogy előadásom bárki által jövőre hasonló értelemben magyaráztassék. (Helyeslés.) Épen nem átallom kimondani, hogy én a forradalomnak magának nem vagyok barátja azért, mert bármi jogeljátszásnak elméletét aláirni soha nem fogom. Kifejtettem ezt beszédemben, s a ki ebben fennakad, annak irányában az ott kifejtett elveket mindig magaméinak vallom. Hogy azonban a forradalomnak sajnos és dúló következményei, azok, melyek hazánk alkotmányának, országos létünknek romlására vezettek, (Nagy zaj. Napirendre! Az elnök csenget.) melyekre Szentkirályi képviselő társam is hivatkozott... (Zaj.) Elnök (csenget) : Fölszólítom t. követ urat, hogy a ház szabályainak 46. §-a értelmében kelt föl és szólhat; méltóztassék szorosan ezen szakasz értelmében eljárni. (Helyeslés. Zaj.) Bartal György : A személyes sértés épen abban fekszik, hogy Böszörményi képviselőtársam azt mondotta, hogy én bepiszkoltam a forradalom emlékét. (Igaz!) Ez az, a mire felelni kívánok. A t. ház elvonhatja tőlem a szót, de én nem leszek oka, hogy a forradalom megemlítése, mely beszédemben előfordult, nem az én értelmemben magyaráztatik. Ki akarom fejteni okaimat, és ismétlem, hogy én nem vagyok barátja a forradalomnak, (Fölkiáltások több oldalról: Mi sem! Zaj.) és sajnosán érzem mindazon dúló következéseket, melyeket az a 17 év eredményeként maga után vont a nélkül, hogy bárkit okozója gyanánt hibáztatnék. Soha sem felejthetem azonban az önvédelem kényszerűségét, melyre a nemzet méltán hivatkozhatik, és annálfogva magam részéről soha megtagadni nem fogom a kegyeletnek mély érzését, melylyel a magyar nemzet, koránsem a fölforgatás tanainak hirdetői, mint inkább az oly sok oldalról megtámadott nemzeti létének (Helyeslés, taps.) önzetlen, és a forrodalom gyászos ösvényére csakis a kötelességek összeütközése, a legellentétesebb tényezőknek egybevágó, az egyesek szabad elhatározását megakasztó közreműködése folytán sodortatott, szerencsétlen bajnokai iránt viseltetik, s a melyről mi a reeriminatiok sötét fátyolát levonni, azt a haza szent oltárán áldozatul hozni igenis képesek lehetünk, melyet azonban átszellemült tisztaságában én ép ugy meg tudok őrzeni, mint t. képviselőtársam Böszörményi. (Helyeslés, taps.) Tóth Vilmos jegyző: Most Papp Zsigmond képviselő ur következnék, de ő átengedte a szót Somssich Pál képviselő urnák. Somssich Pál : Fátum rám nézve, hogy ismét oly rósz benyomás következtébeu emelem szavamat a t. ház előtt. Amúgy is komoly kedélyem folytán bocsánatot kérek, ha nem kész szónoklattal lépek föl, melyre volt hajlamomat elfojtotta helyzetünk súlyos, aggodalmas volta; hanem csak röviden fogok szólam, mert én ma minden magyar embernek, ki most a cselekvés terére hivatva van, Hórácznak ama szavait szeretném elmondani : „Rera facias, rem si possis recte, si non quoeunquemodo rem." Meggyőződésem szerint megvan mindennek a maga ideje, kétségtelenül a jeles szónoklatoknak is, midőn valamire ébreszteni kell; de megvan a tényeknek is az ideje; és gondolom, a mostani az, Átgondolhattuk szomorú helyzetünket 17 év alatt; nem volt hiány alkalomban, nem volt hiány írásban, könyvekben, szózatokban, hogy azt száz meg száz oldalról felvilágosítva meg ne fontolgathattuk volna. Azért nekem a tárgyhoz szólani nem volc szándékom, mert azt hittem, hogy tények kellenek hazámnak, siker, eredmény, mentő tények, melyek a gyakorlati életben érvényesíthetők legyenek, hogy orvosolják bajainkat, pótolják veszteségeinket s kiemeljenek bennünket a sülyedésből, melybe anyagi csapások szülte bágyadtságunkban mindinkább merülünk.