Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-25

212 XXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. időjárást nem csináljuk; (Derültség) a mi pedig a tespedést illeti, melybe hazánk jutott, azt nem mi okoztuk, (ügy van!) A mit tudok, t. ház, az abból áll, hogy ha az van felírva a sors könyvében: Magyarország volt: akkor mi azáltal, hogy a jogfolytonossághoz ragaszkodunk, a sors kerekét nem fogjuk ugyan megakasztani, de a kötelesség teljesítésének érzetében nyugodtan elmondhatjuk: Uram, legyen meg a te akaratod! Ha ellenben az van felírva a gondviselés ércztáblájára: Magyarország lesz: akkor kérdem, szabad-e nekünk megnehezíteni a gondviselés útját az által, hogy alkotmányos jogainkról, a jogfolytonosságról bár mi részben lemondunk '? Avagy nem kötelességünk-e inkább e kérdést legalább annyiban épségben megtartani jövőre, hogy majd, ha a magyar alkotmány valaha vég óráját elérné, az ne a nemzet beleegyezésével üssön ? Ki az, a ki mondhatja, hogy nem fog jönni oly idő. melyben a birodalmi kormány be fogja látni, hogy Magyarországot saját törvénye szerint lehet kormányozni a birodalom kész javának érdekében? ki^az, a ki mondhatja, hogy nem fog jönni oly idő ? Én pedig azt mondom, hogy jönni fog, melyben Ö Felsége legmagasabb bölcseségében elhárítva fogja találni azon akadályokat, melyek eddig a magyar alkotmánynak egész terjedelmében helyreállítását gátolták. És ha ez az idő egyszer el fog érkezni, kérdem, mi ok lesz majd arra, hogy azon alkotmány és törvény, melyről a nemzet önkényt lemondott, ismét helyreállíttassák: ? Ha II. József császár idejében, mely fejedelemnek népei boldogitására irányzott szándékáról senki nem kételkedik, azon sokféle ferde kormányrendeletek ellen, melyek az akkori államférfiak bölcseségéről nem legfényesebb bizonyítványt tesznek, a megyék nem éltek volna jogaik fentartásával: az 1790-ki X. és XH. t. czikkek soha nem jöttek volna létre. Ha 1823-ban, midőn az ujonczállitás és az adófölemelés országgyűlésen kivül követeltetett, a megyék nem használtak volna föl minden alkotmányos óvszert az alkotmány fentartására: az 1825-diki II. t. ez., ezen, a magyar törvényhozás történelmének egyetlen tiszta gyöngye, soha napvilágot nem látott volna. így cselekedtek apáink, a kiknek példájára utaltak bennünket; és nézetem szerint nekünk is igy kell cselekednünk. Én is elmondom tahát, mi tegnap e házban mondatott: „Itt állok, máskép nem cselekedhetem, Isten engem ugy segéljen!" (Elénk éljenzés.) Ragályi Ferdinánd: Tisztelt képviselők! Az egész ország mintegy ösztönszerűleg érzi, hogy a jövendő nagy eseményeket rejt. Nem tagadom, van ok örömre, de van ok aggodalomra is. Aggodalmamat nem a válaszfelirati javaslat okozza, hanem az, ha a múltból a jövőre vonok következtetést. Legyen szabad egy perezre visszatekintenem. Szerintem Magyarország nem akkor volt legnagyobb veszélyben, midőn közjoga erőszak által támadtatott meg; mert önvédelmi harczaiban a magyarnak —= az utolsót kivéve — többnyire kedvezett a szerencse. Innen ama dal első rime: „Természete a magyarnak, hogy jogait nem hagyja." A mi pedig az utolsó önvédelmi harezot illeti, e miatt nincs ok kétségbe esni; és kérdem Szepes-Szombathely érdemes követétől: ábránd-e, ha egy, ugy- . , szólván született alkotmányos nemzet, melynek j Ausztria lételét köszöni, melynek legyőzésére két nagyhatalomnak szövetkezése volt szükséges (Helyeslés), ha ez nem követel többet, mint törvényei érvényesítését és törvényei szerinti függetlenségét"? Én nem örömest bolygatom a fátyolt, melyet a múltra vetettünk, mert félek, hogy annyi sok szenvedés után keserűbb lennék, mint a helyzet igényli; de ha más föllebbenti, nem ijedek meg, mert legforróbb óhajtásom, hogy a 48-nak történelmünknek éviapján emléke és az akkori történtek emléke törvénykönyvünkben örökre fenmaradjon. (Éljen!) Azt mondottam előbb, hogy Magyarország nem akkor volt legnagyobb veszedelemben, midőn önvédelmi harczait vítta, hanem, midőn az erőszak általi győzelem nem sikerülvén, a nemzet nagylelkűségére és loyalitására történt hivatkozás. Innen ama dalnak másik rime: „De ha vele bánni tudnak, az ingét is od' adja." (Derültség.) Nem állítom, t. ház! hogy ez jövőben is ugy lesz; de azt sem állithatja senki, hogy nem ugy lesz; mert a jövendő a gondviselés titka, és én csak azt akartam megjegyezni, hogy ha van ok örömre, van ok aggodalomra is. Én nem csak szóval, hanem valósággal is nem ereszkedem azon nagy kérdések tárgyalásába, melyek előbb-utóbb úgyis napirendre kerülnek; csak egy kérdést vagyok bátor speciális ellenségeinknek ott a Lajtán tul tenni. Méltányos-e, lovagias-e, igazságos-e oly ajándékhoz mereven ragaszkodni, melyet már most, az ajándékozónak önvallomása szerint is, adnia nem volt joga? Akár a morál, akár a jog átalános törvényeit tekintem, nemmel kell felelnem. Azt mondják, rajok nézve életkérdés az, melyhez a jogot a végső szükség adja. Itt sincs igazságuk. Mert ők tényleg a mi közjogainkat megsemmisítették a nélkül, hogy magoknak hatalmat biztosítottak volna. Már hallottam , hogy szabad mást megölnünk, ha ez által magunk életét biztosítjuk; ezen jogát a végső szükségnek hallottam; de, hogy mást szabad legyen megölnünk, mikor magunk annál bizonyosabban elveszünk, ezt nem hallottam soha. (Éljenzés, helyeslés.) Egyébiránt, t. ház, nekem is őszinte óhajtásom, vajha ezen országgyűlés utolsó stádiuma