Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-24

196 XXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. tonsága, vagyis, amint sok helyt szeretik nevezni, az öszbirodalomnak hatalmi állása Európában. Az 1790. jun. 10-dik napján Budán 21 év eltelte után összegyűlt karok és rendek azt szerették magokról híresztelni és bevallani, hogy egész Európának szemei rajok vannak szegezve, rajok, kik a középkori intézmények roskadásai közben Magyarország alkotmányának ősi, azaz középkori alakjait helyre valának igazitandók. Nehéz valaaz a munka is, mégis sokkal könnyebb azért, mert az akkori országgyűlés csak egy rendet, a nemességet képviselte, mely érdekben egy volt, tudniillik a közös kiváltság egyesítette annak minden érdekét, és szemközt azon országgyűléssel állott maga a fejedelem, ki mögött az ausztriai birodalom némán állott. Nehezebb, sokkal nehezebb ezen országgyűlésünk föladata, mert ez nem csak egy rendet, egy kiváltságos rendet képvisel, hanem az országnak összes népeit képviseli, melyek már a nemzetiségi különbségek mellett is különböző érdekekkel viseltetnek; a fejedelem mögött pedig, kivel ezen országgyűlés alkudozni akar, az ausztriai birodalom népei nyugtalankodnak, a melyek, mintha csak mi volnánk a birodalom bajainak forrásai, tőlünk igénylik azon bajok orvoslását. (Helyeslés.) Maga örökös királyunk, midőn legmagasabb trónbeszédében kifejezé, hogy a válságos időszak után, igen veszélyes körülmények között, ha sikerülne a birodalmat ez ország segélyével helyreállítani és ismét összekötni a fejedelem és az ország közti bizalmat, áldani fogja azt a pillanatot, mely őneki e szándékot sugallotta. Hoppant tehát, és igen nagy horderejű kezdeményezés van kezeink közéletéve. Európa tudja ezt és azért fordulnak szemei nagyobb várakozással felénk most, mint bármikor. Kész bár pillanatig is magasztalni bennünket, ha kikerül a nehéz feladat megoldása, de kész nem pillanatig, de hosszú időre elkárhoztatni, ha azt gondolhatná, hogy a nehéz feladat megoldása miattunk nem sikerült. Ha tekintjük a nyomasztó anyagi viszonyokat, melyek alatt hazánk és a közbirodalom nyög, s melyek könnyítését mitőlünk várják; leginkább ha tekintjük azon sokféle érdeket, mely bár látszólag egymással küzd is, és mely tőlünk vár kielégítést; ha tekintjük a jogi állapotok ziláltságát, melyek tőlünk igényelnek helyreigazítást; ha másfelől számba veszszük, hogy mi nehéz a jogot összeegyeztetni az érdekkel, melynek érzékenysége legkönnyebben árthat a legalaposabb jognak is, — és hány sokféle érdek kapaszkodik legvilágosabb jogainkba: akkor valóban nagy bátorság kell ahhoz, hogy el ne csüggedjünk, és kétségbe esvén, azon politikai fatalismusnak ne engedjük magunkat át, mely haszontalannak tartván minden erőfeszítést, abban hagyja a dolgot és vak véletlenre bizza magát. (Helyeslés.) Csak a vak elbizakodottság, mely nem tekinti a természeti és történet megadta viszonyokat, lehet veszélyesebb ezen politikai fatalismusnál. (Zaj. Halljuk!) Az előttünk fekvő fölirat tökéletesen ismeri azon nehézségeket; de látván a legf. trónbeszédben azt, hogy O Fölsége legmagasb elhatározásával sok akadályt elhárított már, és abban bizván, hogy az ő bölcsesége segítem fog minket a nehéz munkában, azt ígérheti a válaszfelirat, hogy polgári kötelességünk érzetében mindent el fogunk követni, hogy a fejedelem alkotmányos akarata országunk alapjogaival egyezőleg létre jöhessen. Én már ennélfogva is pártolom a feliratot. (Éljen!) Nem csak bennem, hanem ugy hiszem, mindnyájunkban|táplálja azon reményt, hogy sikerülni fog a kívánt czélt elérni, mely abban áll, hogy véget vessünk a viszálynak, s a mennyire lehet—és országunk önállása és törvényes alkotmánya mellett lehet és szabad — elérjük a véget, t. i. a kiegyezkedést, a mely után hazánk milliói epednek, és melynek halasztását annyi meg annyi érdek nagyon sajnálná. (Helyeslés.) Nem akarom én a válaszföliratnak pontjait végig kisérni, hanem csak helyeslésemet átalában kimondani. Ismétlem, miszerint látván, hogy e fölirat következtében van reményünk a czélhoz eljutni: a föliratot pártolom. (Helyeslés, zaj.) Ivánka Imre: A mit mondani akartam, előttem szólt Eötvös József bái-ó és Grhyczy Kálmán barátaim sokkal szebben és alaposabban kifejtették ; azért én csak egy kérésre és egy észrevételre szorítkozom. A jobb oldal tisztelt szónokai beszédeikben a 48-iki eseményekre emlékeztetnek. Ez oly tér, melyre őket követni nem kívánjuk , mert azt hiszem, hogy ennek hangoztatása oly élesen hangzik fel, hogy döntő helyen nem lehet kellemes. (Zsedényi közbeszól: Madarász kezdte./ Csak arra kérem, hogy mivel ez netalán kellemetlen lenne, ne méltóztassanak e térre lépni, mert különben kénytelenek volnánk mi is felszólalni. (Jobb oldalon: Hát csak tessék!) Ha tetszeni fog, oda fogok lépni (Zsedényi: Ne tessék fenyegetőzni, hanem szólni!) A felirat tartalmát oly alaposnak és az ország közvéleményét anyira felfogónak és kimagyarázónak találom, hogy helyeslem, bár némely élesb kitétel elmaradt, mely egyéni felfogásom szerint talán kívánatos volna. Úgy vélem, hogy a ki a kiengesztelést őszintén akarja, ezen felirathoz, úgy a mint van, hozzájárulhat; s valóban csak azok nehezítik a kiegyezést, kik a felirattól eltérni kívánnak. Én a feliratot egész kiterjedésében pártolom. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Mielőtt a mai ülés eloszlanak, egy rövid jelentésem van. Bartal György