Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-24

188 XXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. vény alkotásának módját rendszeresítő törvények végrehajtásához . és igy a végrehajtó hatalom köréhez tartoznak. Ezeket Magyarország királyai soha sem végezték, nem is végezhették magok , hanem végeztették hajdan a magyar királyi udvari kanczellária által; az 1848-kiIII. t, ez. pedig világosanmeghatározza,hogy a magyar kir.kanczellária minden teendői a felelős magyar minisztériumra ruháztatnak át. És valóban a felelős minisztérium világszerte bevett fogalmával tökéletesen ellenkeznék az, ha teendői köréből épen teendői legfontosabbika, a koronának a törvények alkotásában tanácsolása elvonatnék. Ha elkerülhetetlen — nézetem szerint — jogilag törvényeink visszaállítása, ezen törvényeket revideálni, visszaállításuk előtt, politikailag a magyar országgyűlésen lehetetlen. E részben legveszélyesebb lenne az átvizsgálás azon módja, melyet Bartal és Zsedényi képviselő urak jávaslottak. Azt mondák t. i.: álljunk előbb el ezen törvényektől magunk, vessük el magunk azokat, és azután revideáljuk. (Ellenzés a jobb oldalon, Bartal közbeszól : Méltóztassék elolvasni beszédemet!) Meglehet, hogy hibásan értettem a beszédet, de ez értelmet vettem ki belőle. (Halljuk !) Mert vajon ezen törvények teljesítése komoly követelésének elmulasztása nem annyit tenne-e, mint elvetni ezen törvényeket, elállani azoktól; s ha egyszer ezen törvényektől magunk elállanánk : vajon gondolják-e a képviselő urak. hogy azokat még valaha revié eálhatnók is? Mire fognánk akkor támaszkodni, ha az alapot, a törvényt lábaink alól magunk elvetnők, ha a megkisérlendő revisio később nem a nemzet óhajtása szerint sikerül? Az élőket, ha aléltak is, némelykor meg lehet még gyógyítani, de hogy a megholtakis feltámasztathassanak, azt én nem hizsem ! (Zajos helyeslés, taps.) Hogy indokolhassam azt, miszerint közjogi kérdéseink kiegyenlítése érdekében is törvényeink visszaállítását szükségesnek és ezélszerünek tartom, engedje a t. ház habár talán már kelleténél túlmentem volna is figyelme igénybe vételében. — (Halljuk! Halljuk!) hogy egy pillantást vethessek azon kérdés fejtegetésére, hogy mi az, a mi közjogi kérdéseink kiegyenlítését és anyagi, álladalmi és társadalmi viszonyainkban közbejött nagyszerű változásoknál fogva szükséges átalakulásunk befejezését valóban gátolja. Nézetem szerint ezen akadályok elseje az, hogy O cs. kir. Felsége, kegyelmes Urunk, a nemzet valódi kívánalmairól és érzelmeiről tévesen lehet értesülve. (Helyeslés. Igaz!) Második az, hogy a nemzet a kormánynak valódi szándékairól és czéljairól — nézetem szerint legalább — épen nincs értesülve. A harmadik az, hogy az országgyűlési tárgyalások módja, a nemzet és korona közti viszonyos érintkezés — melyet atyáink dietális tractatusoknak neveztek — azon nagyszámú és fontosságú teendőknek, melyeket tőlünk közjogi kérdéseink kiegyenlítése és átalakításunk igényel, kellő , kimerítő és öszhangzó megfejtésére nem alkalmas. A magyar nemzet önállása és függetlensége alatt azt érti és értette mindig, hogy közügyei minden ágazatát felséges fejedelmének hozzájárulásával maga intézze el. E jogtudat, ez érzelem, történelmünk tanúsítása szerint — melyben az számtalanszor nyilvánult — évezred óta él a magyar nemzet keblében. Atyáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományként átszármazott őseinkről mireánk. Lehet, hogy a legközelebb múlt időkben, midőn az absolut hatalom ólomsulylyal nehezedett hazánkra, és siri csend uralkodott honunkban, voltak pillanatok, midőn kétségesnek látszhatott, vajon ez érzés még létezik-e a nemzet keblében. (Megindulás.) Magam is azon időben nem egyszer tettem azon kérdést magamnak, vajon a magyar nemzet még eleven és csak elalélt élőtest, vagy pedig élettelen holttetem legyen-e ? Midőn azonban az 1860-ik év végével az alkotmányosság sorompói — habár csak néhány hónapra is — megnyíltak és a nemzet fölébredt boszszú, nehéz álmából, szóval és Írásban nyilatkozhatott, érzelmeit kiíéjezheté; azon lelkesült egyetértés, melylyel ehon minden polgárai, az ország minden hatóságai. képviselői és főrendéi, újra. ismét azon közjogi elveket hirdették fennhangon, és vallották sajátjaiknak, melyeket őseink régi törvényeinkben, a jelenkor , az 1848-diki országgyűlésen , a különböző időszakok egymástól eltérő eszmejárása szerint különböző alakban, de mindig ugyanazon értelemben kifejeztek és melyeket az 1861-iki országgyűlés föliratai legalaposabban kifejtettek: akkor minden időre meggyőződtem és kiki meggyőződhetett arról, hogy jogainak tudata, beesőknek érzete és közjogunknak a 1861-ik esztendőben csak ujabban nyilvánított régi elveihez való ragaszkodás a magyar nemzet szivéből örökké kiirthatlan lesz. (Zajos helyeslés, taps.) Ha századokon át annyiszor ismételve megújult ily történelmi tények ellenében az mondatott Felséges Urunknak, hogy az 1848-ki törvények csupán forradalmi kárhozatos irányok szüleményei, az 1861-ik évi országos nyilatkozatok az éveken át elfojtott szólási viszketegnek, a szenvedett súlyos sérelmek érzete által felizgatott kedély hangulatnak szenvedélyes, de múlékony kitörései, vagy épen egy állítólag túlzó párt fondorkodásainak következményei valának 5 ha az mondatott Felséges Urunk-