Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-23

164 XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. féltékenységi politikának, önmagára Ausztriára nézve, káros oldalait a múltban, minek tulajdoníthatjuk egyedül, hogy a külellenség általi legyőzetés veszélyének kitenni engedé magát még oly pillanatokban is, midőn a nemzet kétségbe nem vonható lelkesedéssel kívánta teljesíteni a pragmatiea sánctióban elvállalt kötelezettségét, semhogy a hon védelmének, amaz ágát teljes kifejlésre juttassa, mely legelsó'bben menté meg magát a pragmatiea sanetiót, de a melynek tisztán nemzeti elemekből való összeállítása, elkülönzött vezénylete később önmagában elegendő vala a legszélsőbb gyanakodás táplálására — a mint ezt az 1809-ik évi fölkelésnek szomorú története nagyon is kirívóan tanúsítja. Ily traditionális politikával szemközt, mit atyáinknak a franczia forradalmat követő háborúkban föltétlen odaadása megerőtleníteni nem birt; ama komoly veszélyek után, melyekbe a 48diki törvények folytán tettleg is végkép különválasztott magyar hadsereg vitézsége a birodalmat elvitázhatlanul ejté : rajongásnak tartanám önmagam, vagy Önök előtt, uraim! eltagadni a nehéz alternatívát, mely előtt állunk: miszerint vagy hadügyünk elkülönzéséről vagy kiegyezési feltételeink elfogadásának reményéről lemondani kényszerűlünk. A kérdés tehát, mit megfejtenünk kelletik' véleményem szerint oda formulázható : (Halljuk!) van-e morális erőnk, hogy nemzetünknek e szerintem is jogos követelését közel jövőben, minden rázkódtatás nélkül, érvényesítsük ? és ha erre — mit ismét tagadnunk alig lehet — elég erősek nem vagyunk, parancsolja-e a hazának java. hogy a további egyezkedéssel, saját históriai multunk, jelen helyzetünk, és lehető jövőnk vizsgálatával, ezekben foglalt specificus érdekeink mérlegelésével felhagyjunk s az értekezés fonalát megszakítva tartsuk mindaddig, míg Ausztria külhelyzétének fenyegetett volta, vagy belső bajai oly tetőpontra jutottak, hogy eme jogos követelésünkbe egyezni kénytelen leend? Kötelességemnek ismerem az ekkép fölvetett kérdésre, mely nálam a nemzet sorsa felett határozó dilemmának döntő súlyával bir, egész valómat átható meggyőződéssel kijelenteni, hogy ama méltán várható esetben, ha a kiegyezésnek általunk követelésbe veendő egyéb föltételei O Felsége által elfogadtatnának: e megszakítást nem csak ildomosnak nem, hanem hazánk vitális érdekeit minden ! valószínű compensatio nélkül veszélyezőnek hiszem ; nem csupán azért, mert magát a birodalom existentiáját a fennálló európai hatalmak sem egyike, sem azok valószínű coalitiója által fenyegetettnek nem tartom, és meg vagyok győződve, hogy nyílt ós alattomos elleneink semmi egyéb czélja, mint hogy kormányát ugy kül-, mint leghatalmasabb belszövetségesétől, a népek osztatlan pártolásától izolálván, ekkép előidézett gyengeségét saját hasznukra, és koránsem a mi jogköveteléseink javára —miknek kielégitése épen az o érdekükkel ellenkeznék — folytonosan kiaknázzák; nem továbbá csakis azért, mert saját belátásomra, önbecsülésemre, valamint nemzetein politikai hitelére, méltóságára nézve, a miket én amazoknál még magasabbra helyezek, lealázóbbat s az eredményt illetőleg szegényesebbet nem ismerek, mint bárkinek kezében oly szereplő eszközül szolgálni, mit a dráma intézője bizonyos hatások előidézése végett hadi jelvényekkel fölszerel, sőt, ha kell, actióba is vezetni kész ; annak lefolyásával azonban, az elért fél sikerrel megelégedve, vagy a szenvedett kudarcz felett vigasztalódva, és semmit nem törődve itt az általa felköltött és kíméletlenül visszatiprott remémények kínos vonaglásával, amott a hős nemzetek leghősiesbjének híjába ontott vérpatakjaival, bizonytalan jövőben leendő isméti használtatás végett a diplomatiai színpad csalékony diszitményeinek lomtárába visszahelyez; hanem azért is, uraim ! mert a fönnálló hatalmak imént érintett ösztönszerű , de ránk magyarokra, valamint szerencsétlen lengyel sorsosainkra nézve minden eddigi esetben keserűen önzőnek bizonyult politikájától független bármi európai conflagratiót egyátalában és különösen hazánk integritása tekintetéből a lehető legnagyobb calamitásnak hiszem és vallom, mit a jövő berniünket illetőleg méhében hordhat. De nem számítok, mert higgadtan gondolni sem birok Ausztria belbajainak fokozódására, roncsolt financziáiból, a nemzeti vagyonosság mindinkább aggasztó hanyatlásából eredhető zavarainak meggyűlésére ; legfőkép azért nem , uraim! mert e csapások mindig önmagunkat sújtanak a legérzékenyebben, és mert az anyagi kimerültséget, melynek szélén állunk, a közélet hiányát, mit naponkint súlyosabban érzünk, a jelen és jövő nemzedék szellemi irányára, magasabb nemzeti létünk íme kiváló oszlopára nézve oly veszélyesnek tartom, hogy könnyen megtörténhetnék, miszerint a számításba veendő eset nem csupán az osztrák birodalom bomlását,.hanem a történeti alapon nyugvó Magyarország reconstitutiójának, és ide vonatkozó mindennapi imádságom teljesedésének morális lehetlenségét is maga után vonná. Ily számítás, teljes meggyőződésem szerint, csak is a kétségbeesés politikájának kifolyása lehet. Előadásom számos helyeire hivatkozhatnám, bebizonyítandó, hogy nem csak értem, de sok tekintetben osztom is e politikát, vagy helyesebben mondva , a férfias elszántságot , szembeszállni a nemzeti megsemmisülésnek mindig döbbentő és rám nézve csak is akkor szelídülő eszméjével, midőn közte és a nemzeti becsület, országos lét gyáva *