Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-17

•":% 138 XVILOESZi tal u? panaszképen föl nem hozza, senkinek oka nem volna a jegyzökönyvet törvénytelennek vagy hiányosnak tartam, annál kevósbbé, mert másod­szori szavazást senki sem követelt. Szálé Antal ur panaszt emelt ugyan, de idő közben nieghalálozván, a panasz elenyészett. Ez esetben tehát ugy veszem a dolgot, mintha a panasz be nem adatott volna, annál inkább, mert Szálé Antal ur választói, kik­nek joguk volna panaszt emelni, kinyilatkoztatják, hogy azért történt az elnöknek ezen hibás eljárása (mit én sem tartok helyesnek), mivel a választók Luksics Bódog választásában egyesülvén, szavazni nem is akartak. Én tehát, t. képviselőház, oda nyi­latkozom, hogy a hol panaszló s igy sérelem nincs, ott biró sem lehet senki. Itt volt ugyan panasz, de mely a sértett fél halálával elenyészett: én en­nélfogva ezen választást, mely jogilag panasz­menfüek tekintendő, igazoltnak óhajtom kimon­datni. (Helyeslés.) Csáky László gr.: Mint az osztálynak egyik tagja, engedelmet kérek, hogy az előttem szóló véleménye ellen nyilatkozván, az osztály vé­leményének pártolására kérjem fel a t. házat. A választási törvény 35. §-a egyenesen azt rendeli, hogy csak az lehet tagja a t. háznak, a ki átalá­nos többséggel választatott meg. Minekutána a jegyzőkönyv mint „kétszerkettő négy" világosan kitünteti, hogy Luksics Bódognak átalános több­sége nem volt, hanem 32 szavazata hiányzott, mit a törvény a választás érvényességére még megki­vánt, uj szavazást kellett volna rendelni; mivel pedig ez meg* nem történt, azt gondolom, itt vilá­gos törvénysértés forog fönn, t. i. a választási tör­vény 34. és 35-ik szakaszai ellen: s igy pártolom azjjosztály véleményét és a választást megsemmi­sítendőnek vélem. Elnök : Méltóztatnak-e az osztály vélemé­nyét elfogadni? (Elfogadjuk!) Ennélfogva Luksics Bódog képviselőnek választása megsemmisíttetik és uj választást kell elrendelni, mi végből a po­zsonymegyei központi bizottmány uj választás eszközlésére fel fog szólittatni. Keglevich Béla gr. előadó (oh ássa a Vll-ik osztálynak Maróthy János, Szatmármegye kras­sói kerületében megválasztott képviselőnek választására vonatkozó jelentését, mely vizsgálatot véleményez.) Tisza Lajos: T. házfEz ismét oly eset, mi­dőn az osztály egyszer véleményét kimondotta, és ujabb panasz jővén be, véleményét megváltoz­tatta. Ez ujabb panaszlevél az én felfogásom sze­rbit, ki szintén tagja valék az osztálynak, nem tartalmaz tulaj donkép ujabbat az elsőnél; ez csak több szószaporítással előadása az ott már benfog­laltaknak. Alá van irva ez ujabb folyamodás ugyanazon községek lakói, birái és jegyzői által, kik magok a panasztevők, tehát a kik hitelesíte­GOS ÜLÉS. nek, bizonyítanak magok mellett. Tartozom némi felvilágosítással arra nézve, hogy mivel én nem látok különbséget a két panaszlevél tartálma ós okadatolása között, hogyan történhetett az, hogy a mit az osztály egyszer végzett, azt másodszor megváltoztatta. Két vélemény szerzett magának érvényt a mi osztályunkban. Voltak, a kik köte­lezve érezték magokat a kisebbség" jogát mintegy védelmezni az által, hogy ha felötlő nagyszámú a kisebbség, habár mellette nincs is elegendő okada­tolás, mégis irányában azon tekintettel legyenek, hogy vizsgálat rendeltessék el. Ellenkezőleg a má­sik nézet az volt, hogy mi vizsgálatot csak akkor rendelhetünk el. ha tökéletesen okadatolt panaszok tétetnek. Az első esetben az osztály tagjai teljes számban levén, keresztülment az utóbbi nézet és szavaztunk az igazolás mellett. Második összejö­vetelünk alkalmával nem volt az osztály teljesen együtt és érvényt szerzett magának a másik véle­mény. Természetesen ez az oka, hogy ámbár fel­fogásom szerint a panaszok tökéletesen egyformán indokolvák, az első ugy. mint a második, mind a mellett megváltoztatta az osztály előbbi vélemé­nyét. Hogy kiderüljön, mennyire világos itt a tárgv. mennvire helves nézetem szerint az igazo­lás, kívánnám a jegyzőkönyvet fölolvastatni, mint a mely tanúságot tesz arról, mennyire rendben ment a választás és mennvire kisebbségben volt a panaszló fél. Azután fenntartom magamnak a szót. (A jegyzőkönyv felolvastatik.) Tisztelt ház! Ezen ok­mány, azt hiszem, mindnyájan megegyezünk, tö­kéletesen rendben van; elég van téve tökéletesen a törvény rendeletének; nem két. de három bi­zalmi férfi irta alá, még pedig egyik az ellenpárt bizalmi férfiai közül. Hogy a többség mennyire kiviláglik, nem is kell ujabban felemlítenem. Ma­róthy kapott 816 szavazatot, s a ki utána legtöb­bet kapott, az 296 szavazatot nyert. Itt a beadott panaszlevélben a fősúlyt arra vetik, hogy vereke­dés történt, és hogy egy embert agyonvertek; de minderről legkisebb bizonyság be nem nyújtatott. Láttuk, hogy a hol ezt be tudják bizonyítani, mindenütt látleleteket szoktak csatolni ily állítá­sokhoz ; itt arról szó sincs. A jegyzőkönyv előt­tem mindig közhitelű okmány. E jegyzőkönyv tökéletesen rendben van; ebben semmi említés sem történik, hogy a szavazást háborító verekedés történt, melynek folytán a szavazást meg kellett volna szüntetni, de még csak elnöki intézkedésre is szükség volt. volna. Én mindig arra fektetem a fősúlyt, mi a rendben levő jegyzőkönyvben fog­laltatik és ennek ellenében a nem indokolt kérvé­nyeket nem tartom számba veendőknek. Itt már ki­mondatott azon elv, hogy azért, mert verekedés tör­tént valamely választásnál, azt megsemmisíteni nem lehet, mert akkor a kisebbség mindig meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom