Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. ülés 1861. június 3-kán. 3 tonos és szakadatlan elnyomatás volt: de azoknak részletes káros kifolyásait itt most a ház előtt bővebben fejtegetni, — nehogy recriminatiókra okot szolgáltassak, szükségesnek nem látom, és csak annyit mondok, hogy nekünk privilégium nem kell, (Helyes! Éljen!) mert minden privilégiumnak természete az, hogy egyeseknek szabadsága és jóléte ezereknek szolgaságán és kárán alapulhat, nekünk törvény kell annak idejében , mely egyházunk autonómiáját elismerje. (Helyes! Éljen!) Midőn tehát, mint a görög nemegyesült román egyház egyik tagja, ezen — ugyhiszem — biztos reményemet fejezem ki, egyszersmind kötelességemnek tartom kinyilatkoztatni, mint román ember és román kerületi képviselő, de mindenkor magyarhoni polgár, hogy nekem s nekünk a_ magyar nemzet irányában csak egy érdekünk lehet: a közös hazai érdek, (Helyes! Éljen!) valamint csak egy kötelességünk van, a hazafiúi szent kötelesség — és habár ezen kötelesség érzetének az osztrák ármány csábításai miatt egy keserves időszak nem felelt is meg, de a közelebbi 12 év alatt annyi elnyomatást, annyi lenézést, annyi sanyargatást tapasztalt a román nép, hogy saját példáján okulva, kézzelfoghatólag meggyőződött arról, miszerint nemzetiségének és szabadságának elnyomói nem Pesten, hanem Bécsben laknak. Bécsben, hol az egyöntetű osztrák birodalom monstrosus tervei összeférczeltettek, és efféle férczműre mint egyik czafrangul akarták felvarrni a román népet, hogy vele kérkedhessenek a világ színe előtt, mintegy újonnan szerzett románból germanizált hódítmánynyal; (Tetszés!) de a román nép, mely a magyarokkal! százados együttélés és testvéries közlekedés időszaka alatt nemzetiségét híven megtudta őrizni s noha nyelvében román, de az érdek-egységnél fogva érzelmében tiszta hazafi maradt, az egységes osztrák birodalom kedveért múltjáról soha lemondani nem fog, és a magyarral egyetértve, védeni fogja szent István koronáját; (Éljen!) ki ámbár nem oly müveit, mint a civilisáló német doetorok, mégis szánakozással fogja tekinteni ezen doctorok agyában fogamzott, de az életben soha ki nem vihető germánizáló terveket. (Éljen!) Ezen román népet ajánlom én a magyar nemzetnek és e háznak, mint a nemzet képviselőinek figyelmébe — e román nép józan nemzetiségi igényeinek biztosítása, —• e román nép kívánalmainak a közös szabadság és jog egyenlőség alapján való elintézése, (Közhelyeslés!) e román nép egyházi autonómiájának megállapítása, (Közhelyeslés!) e román nép szegény, de becsületes lelkészeinek pártfogolása, (Közhelyeslós !) e román nép nevelési ügyének felkarolása, (Közhelyeslés!) oly népet fog megtartani az országnak, mely üdvét és jólétét nem fogja keresni máshol, mint ott, hol azt föltalálhatja, t. i. Magyarországban, mely e hazával osztozni fog bal és jó sorsban, s melynek egyedüli dicsősége lesz magyar testvéreivel élni, ha lehet, vagy meghalni, ha kell, a közös haza javáért. (Hosszasb éljenzés.) Missich János; Tisztelt képviselőház! Nehéz ernyedetlen önfenntartási harcz az, melyet folytatunk. Három század polgári létünk és alkotmányos szabadságunk szent harczában folyt le. Hosszú, de nem siker nélküli harcz. Mert ha el is estek mind annyiszor hazánk jobbjai, ha el is hullott annyiszor nemzetünk virága, mint a tavasz reményteli hajtásai, melyeket a förgeteg földre teritett, ha mély gyászba borulni kénytelen volt is e szegény, halálig zaklatott árva hon, vigaszt nyújtott mindig, mint nyújt ma is az öntudat, hogy „megfogyva bár, de törve nem," élnek testvéri frigyben a nemzetek e hazán! (Ugy van !) Egy nagy, egy szép, dicső örökséget hagytak apáink, egy szabad, alkotmányos, a természet áldásaiban gazdag hont, és hogy ennek jövőjét biztosithassák, — mint Hamilcar fiába, Hannibálba, ellenei elleni gyűlöletet, — utódaik keblébe forró hazaszeretetet öntöttek, mely szállott fiúról fiúra, nemzedékről nemzedékre, mely a szerencsétlen mohácsi vész és még szerencsétlenebb világosi csapás után a helyett, hogy ellankadt, kialudt volna, magasabb lángra gyúlt, mint a fáklya lángja, mely mentül inkább földhöz sujtátik, annál világosabban, annál inkább lobog. (Ugy van!) A hazaszeretet az , mely Rómát nagygyá, Athént függetlenné, Franczia - és Magyarországnak a szabadságért küzdő seregeit a bámulat és csodálat tárgyává tette, Leonidás emlékét megörökíté , és Maradion mezejét egy nagy Pantheonná alakította, melynek ragyogó boltozatja az ég, ezer csillagaival; — öi-ökké égő lámpája az utókor tisztelete s hálája; — emlékének, fennmaradásának legbiztosb, leghívebb őre: a történet. Hála apáinknak, hogy ily forró hazaszeretetet öntöttek mindnyájunk kebelébe, mert jobban nem biztosíthatták volna honunk jövőjét; hála a szabadságért elvérzett martyrainknak, mert kiomlott vérök nemcsak megtermékenyité a földet, melybe a szabadság eszméinek magvai hullottak, hanem kipárologván és a levegővel vegyülvén, beszittuk azt, és igy vérünkké vált, mely ha kell, ismét omlani kész, de árulóivá hazánk szabadságának, függetlenségének és becsületének nem engedend lenni soha! (Éljen!) A szeretet testvére, a hit nem engedte elaludni a reményt kebleinkben honunk szebb, boldogabb jövője iránt, és küzdeni bátorított a szent ügy nehéz harczában. Ha ez nincs meg bennünk, rég kétségbe kellett volna esnünk nemzetünk fennmaradása, léte fölött : oly szomorúk voltak az idők, melyeket az isteni gondviselés reánk küldött, oly nehezek és sanyarúk a megpróbáltatás napjai, melyekben osztoztunk. Szomorúk, mint voltak izrael népéé a Pharaok uralma, és sanyarúk: mint ezek napjai a babiloni fogság alatt. Ha volt nép, mely tűrt, szenvedett, melynek homlokán az öröm vidorsága helyett a bánat, a fájdalom sötét fellege századokon által ült, az a mi népünk! ha volt nép, mely a legszabadabb alkotmány mellett a legféktelenebb önkény ezer gyötrelmeinek, — és hazájának az istenség kegyességét dicsőítő gaz1*