Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-36

50 XXXVI. ülés 1861. június 4-kén. mázza, hogy a földesurak és az egész nemesi rend minden adófizetéstől Örökre menten tartassanak. A törvénynek ezen rendelete — Istennek hála! —már csakugyan megszűnt, s nem hiszem, hogy azt bárki újra feléleszteni akarhassa. Hivatkozni tehát olyan törvényre, mely országgyülésileg lőn megszüntetve, s melynek visszaállítása, ha lehető volna is, nagy csapás volna a hazára, hivatkozni arra, mint az ország jogait biztosító törvényre, valóban több volna mint hiba. A Révész ur által felhívott VII. t. czikkre, mely az országgyűlés eltartásáról szól, megjegyzem, hogy ez a törvény is lényegében megváltozott; — most már nem minden harmadik évben, hanem minden évben kell tartam országgyűlést törvény szerint, most már nemcsak az egyházi s világi főrendek, hanem az egész nép képviselve van az országgyűlésen; most már nemcsak nemes embereket lehet követekül választani ; miért kellett volna tehát épen ezen elavult, sőt törvény által megváltoztatott és — ismét elmondom — Istennek hála! megváltoztatott törvényre hivatkozni? Azt is mondja tisztelt Révész úr, hogy nem osztja azon nézetemet, miszerint az, kit az örökös tartományokra nézve a származási vonal szerint az örökösödés vagy uralkodás illet, már eo ipso trónörökös vagy uralkodó Magyarországra nézve is. Mert ha ez állana, akkor hazánk az örökös tartományoknak aligha alárendeltje nem lenne, a mi pedig önállóságunkkal s ezt biztosító törvényeinkkel, mint p. o. az 1791 :X. t. czikkelylyel egyenesen ellenkeznék. Midőn én azt mondottam, hogy az örökösödésnek megállapított előszülottségi rendé szerint mind Magyarországban, mind az örökös tartományokban ugyanazon egy fejedelmet illeti az uralkodás, nem mondottam egyebet, csak azt, mit a törvény mond. Ugyan is az 1723-ik évi I. t. czikknek 4-ik szakasza igy szól: „ugy, hogy azon nő, vagy annak férfi örököse, ki a felséges ausztriai ház mondott országainak és tartományainak a felséges ausztriai házban bevett s említett első szülöttség" módja szerint örököse, ugyanazon trónrend szerint ezen s a jövendő esetekben örökösödési joggal a Magyarország s hozzácsatolt szintén eloszthatlanoknak értendő részek, országok és tartományok csalhatlan királyául tartassák és koronáztassák." Azt pedig, hogy eo ipso trónörökös vagy uralkodó Magvarországra nézve nemcsak nem állítottam, de sőt beszédemben és az általam indítványozott fölirási javaslatban is határozottan ki van mondva, hogy a „magyar király csak koronázás által lesz törvényes magyar király, a koronázásnak pedig törvényszabta föltételei vannak , (Helyes!) miknek előleges teljesítése múlhatatlan szükséges." Révész Imre úrnak azon aggodalma, hogy ily képen Magyarország alárendeltje volna az örökös tartományoknak, mi az 1790-ki X. t. czikkelylyel ellenkezik: ugy hiszem fölösleges aggodalom. Mert csak ugy vagyunk ez által alárendeltei az örökös tartományoknak , mint ők minékünk, azaz kapcsolat van közöttünk az uralkodónak ugyanazonságában, vagyis personalunio és egyéb semmi. Ugyanazon törvény, melyre a tiszt, úr hivatkozik, az 1790-ki X. t. czikk szintén azt mondja, hogy „a felséges ausztriai ház nőágának örökösödése Magyarországban s a kapcsolt részekben ugyanazon fejedelmet illeti, melyet a megállapított örökösödési rendszerint elválaszthatlanúl oszthatatlanul bírandó többi örökös tartományokban." Miként ellenkezhetnék tehát az, a mit én mondottam, az 1790-ik évi X. t. czikkelylyel, a mely ugyanazt mondja ? Végre még* Qgy van Révész Imre úrnak előadásában, mire megjegyzést kell tennem. (Halljuk!) Azt mondja ő beszédének vége felé: „de mind ezekből még az is szüksógesképen következik, hogy ha 0 Felségéhez sem mint koronás királyhoz, sem mint törvényes trónörököshöz föl nem Írhatunk, nem Írhatunk hozzá máskép mint meghódítottak a meghóditóhoz." (Igaz! zaj.) Én a hódítást az elnyomott nép irányában mint jogalapot soha el nem ismerem, (Helyes!) és azt hiszem, hogy a hódítónak joga csak fegyverének hatalma , és csak addig terjed, a meddig fegyvere ér. (Ugy van!) A hódítottnak nincsenek morális kötelezettségei a hódító irányában, és azon országokban, melyek kezdetben hódítás által alakultak, valóságos jogalapúi nem a hódítás maga, hanem a hóditottaknak nyilvánosan kijelentett, vagy tettleg bizonyított utóbbi elismerése képezi. Magyarországra vonatkozólag elvem az, mit 1790-ben az ország rendéi is kimondottak october 5-ki föliratukban, hogy t. i. „a királynak és az országnak jogai az örökösödési szerződéseken alapulnak) melyeket a feleknek megváltoztatni nem szabad." (Zaj.) Nem azért emiitettem itt meg ezeket, mintha azt hinném, hogy Révész Imre ur a hódítási jogot elismeri; (Halljuk!) hanem mivel tudom, hogy vannak Lajthántuli elleneink között olyanok, kik a hódítási jogot Magyarországra nézve többször már emlegették; féltem, hogy ezek Révész urnák szavait félreértve, vagy szándékosan félremagyarázva, el fogják mondani, miszerint Ausztriának hódítási joga Magyarországra nézve a magyar országgyűlésen is megemlittetett és arra senki nem felelt. (Helyeslés.) Elmondottam előadásom kezdetén, hogy az indítványom ellen felhozott egyéb ellenvetéseknek czáfolgatásába nem bocsátkozom, most sem teszem ezt, de szükségesnek tartok egy szerény észrevételt. (Halljuk!) Többen mondották a szólók közöl, hogy a feliratot nem pártolják, mert a tövényesség teréről nem akarnak lelépni. En nem állítom, hogy fölirat helyett határozatot hozni törvényellenes; de azon vádat, hogy a fölirat ellenkezik a törvénynyel, én el nem fogadhatom. Figyelemmel kisértem és olvastam az előadásokat, mikben e vád foglaltatik, de a törvénytelenséget kimutatva sehol sem láttam. Senki nem hivatkozott csak egy törvény-czikkre sem, melyet megsértünk az által, ha felírunk; pedig midőn valamely cselekvés törvényellenesnek moadatik, ki kellene világosan mutatni, miből áll annak törvényellenessége. -