Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-63

266 LXin. ülés 1861. augustus 8-kán. tétele a trónöröklési jognak. E kettő egymással viszonyos; a fejedelem tehát, ha a sanetio pragmatiea teljes értelmében kivan uralkodni, az alkotmány fenntartását más feltételhez nem kötheti, mint örökösödési jogának elismeréséhez s életbeléptetéséhez, (Helyes!) mit az ország, mely a sanetio pragmaticához szorosan ragaszkodik , megtagadni nem is akart. Azon eljárás, mit a legmagasabb királyi leirat követ; midőn törvényeinkről s jogainkról absolut hatalommal rendelkezik, s az october 20-iki diplomának és a február 26-iki pátensnek alapjára akarja fektetni a magyar alkotmányt, lehet talán egy octroyrozott alkotmány behozatalára intézett kísérlet; de a magyar alkotmány visszaállítására bizonyosan nem vezet. (Helyes!) — De mi le nem mondhatunk az ország azon alkotmányos jogáról, miszerint a törvényhozó hatalmat a fejedelem és a nemzet csak együtt és közösen gyakorolhatják; mi egyoldalú s absolut törvényhozást hazánk felett jogosnak s alkotmányosnak el nem ismerhetünk. (Ugy van!) Erő és hatalom felfüggesztheti ismét alkotmányos jogainkat, octroyrozhat, rendelkezhetik ; de mi kénytelenek vagyunk e felfüggesztést, az ily rendeleteket és minden octroyrozást alkotmányellenesnek, s a tizenkét évig fennállott absolut rendszer ujabb alakú folytatásának tekinteni és azokhoz sem beleegyezésünkkel, sem menyugvásunk kijelentésével nem járulhatunk; mert ha ezt tennők, — hűtlenek volnánk a törvényhez, hazához, — s minlelkiismeretünkhöz, (Zajos közhelyeslés.) Es ha legszentebb kötelességünk nem parancsolná is, hogy minden octroyrozás ellen tiltakozzunk, akkor is ragaszkodnánk saját ősi alkotmányunkhoz; mert azon alkotmány, mely a nemzet életéből fejlett ki, a nemzettel együtt élt, alakult és tágult, rendszerint czélszerűbb is, állandóbb is, mint az octroyrozott alkotmányok. (Igaz!) Hivatkozhatunk e részben a történelemre; felhozhatnánk példákat Európa más országaiból; de csak azt emiitjük meg, hogy az osztrák birodalomban 1848 óta hányféle alkotmány, vagy annak helyét pótoló másféle rendszer octroyroztatott, melyeknek legnagyobb része csak igen rövid ideig élt, egy része pedig soha életbe nem lépett. (Köztetszés.) A mi az örökös tartományoknak és a birodalomnak azon jogait illeti, miket az 1848-iki törvények állítólag megsértettek: valóban nem tudjuk, mik azon megsértett jogok, s mi részben lettek az 1848-iki törvények által megsértve ? (Halljuk!) A sanetio pragmaticát Magyarország a magyar királylyal kötötte, s abban csak az uralkodónak ugyanazonosságát és ennek alapján a feloszthatlan és elválhatlan birtoklást állapította meg. —- De közös kormányzatról ezen alapszerződésben szó sincs, — sőt, a mint fenntebb is kifejtettük, világosan kiköttetett, hogy Magyarország saját törvényei szerint kormányoztassák. Az 1790:10-dik törvényezikk pedig határozottan kimondja, hogy „Magyarország szabad ország, s kormányzatának eg-ész törvényes alakzatára nézve független, — semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, (nulli alteri regno aut populo obnoxium) hanem tulajdon önállással és alkotmánynyal bír." (Ugy van!) Ha tehát Magyarország semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, alkotmányos önállásában mikép sérthette más ország jogait az által, hogy saját törvényhozásában ön ügyei felett alkotmányszerüleg intézkedett? Az 1848-iki törvények pedig csak ily intézkedéseket foglaltak magukban. (Igaz! Szalay Lászlót a fölolvasásban Deák Ferencz fölváltja és következőleg folytatja.) Magyarország nem kivan avatkozni más országok törvényhozásába vagy kormányzatába $ s e í-észben a viszonyos méltányosságot joggal követelheti. Nem akarjuk mi veszélyeztetni a birodalom fennállását, nem akarjuk a sanetio pragmatiea szerint jogosan fennálló kapcsolatot felbontani. Hiszen a personalunio is kapcsolat, melyből közös viszonyok származnak , és mi e viszonyokat figyelemben klánjuk mindig tartani. — Az 1848-iki, 3-ik törvényezikk is határozottan kimondotta 13-ik szakaszában: hogy „a magyar miniszterek egyike folyvást 0 Felségének személye körül legyen, s mindazon viszonyokba, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviselje." — Világos a törvény ezen rendeletéből, hogy az 1848-iki magyar országgyűlés is fenn akarta tartani azon kapcsolatot, mi a sanetio pragmaticában ki van fejezve, s az ebből eredő közös viszonyokra nézve saját törvényes kormánya által akart érintkezni az örökös tartományok törvényes kormányzatával, (Ugy van!) És a mennyiben a két egymástól független kormányzatnak egymássali érintkezése, különösen a törvényhozás elé tartozó tárgyakra nézve, netalán elegendő nem volna; készek vagyunk mi, — a mint első feliratunkban is kijelentettük, — az örkös tartományok alkotmányos népeivel, mint önálló szabad-ország , függetlenségünk megóvása mellett esetenkint szabadon és nyílt őszinteséggel érintkezni. — Ily módon minden egyes esetben sokkal könnyebb leend tisztába hozni a közös viszonyokat, mint egy közös birodalmi tanács által, melyhez mi csak alkotmányos önállásunknak és leglényegesebb jogainknak feláldozásával küldhetnénk képviselőket, s melybe Magyarország már előre azon aggodalommal lépne be, hogy minden szóbeli biztositások daczára végre mégis osztrák provincziának fog tekintetni, s azon kisérlet, mit századokon keresztül az absolut hatalom gyakran, de sikeretlenül ismételt, — a beolvasztás kísérlete — majd az alkotmányosság szine alatt kezdetik meg. (Ugy van! Igaz!) Ezen aggodalom és a bizalmatlanság, mely az aggodalom kísérője, minden lépésben rendkívül nehezítené, sőt gyakran lehetetlenné tenné a tanácskozások folyamát, s végre magát a birodalmi tanácsot is szétbontaná, vagy a majoritást oly eljárásra vezetné, mely keserűséget, sőt gyűlölséget vonna maga után, — nem egyes emberek közt, hanem nép és nép, ország és ország között, — mi kétségtelenül a legnagyobb csapás volna, mi a birodalmat érhetné. (Helyes!)