Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

18 XXXV. ülés 1861. június 3-kán. Hogy fmánezok, dohánymonopol, Verzehrungssteuer, Stempli, a sok Bach-adtaZuschlag eltöröltessék , különben megemlíteni nem leend szükség, mert népünk ugy is igen jól tudja a nélkül is, hogy ezeket a magyar alkotmány nem tűri, és nem ismeri, és hogy ezek csak azon áldásdus, a németek által terjesztett civüisatio boszantó maradványai. Mi a polgári jogoknak valláskülönbség nélkül az ország minden lakóira, terjesztését illeti, ki akarom mondani, hogy nem kívánom azt, hogy midőn országunk bármely lakosa ki fog menni e haza határán túl, csak akkor lehessen tőle megtudni, hogy szabad polgára ezen, a szabadságért lángoló honnak, ha vallása előbb megkérdeztetett; hanem azt akarom, hogy mindenki büszkeséggel mondhassa el magát e haza polgárának , oly büszkeséggel, mint mondták egykor: romanus sum civis; (Helyes!) akarom, hogy minden polgár, mihelyest Magyarország polgára, ennek szabad polgára legyen, (Helyes!) azért akarom, hogy a polgári jogok egyenlően mindenkire valláskülönbség nélkül terjesztessenek ki, annál is inkább , mert már rég megérkezett az idő, melyben az Istent nem csak egy helyen, egy templomban lehet imádni. Mit szóljak még az adónak mostani erőszakos, lázasztó behajtásáról? Ez példátlan eset a mostani civilisált Európában. A bécsiek alkotmányosságról beszélnek és az önkény legdurvább fegyvereit használják, bécsi miniszterek alkotmányos jogokat emlegetnek, és tetteik ezeknek megvetését, megszentségtelenitését árulják el. Ezzel akarja a bécsi, alkotmányosnak csúfolt minisztérium művét megkezdeni országunkban, ebből ismerjünk reá az alkotmányos, szabadon gondolkozó ministeriumra, ezzel akarnak uj teremtményük iránt bizalmat, rokonszenvet gerjeszteni a népekben. Sajnos, hogy ezen bécsi német tanácsosok azok közé tartoznak, kik semmit sem felejtettek, és semmit sem tanultak. Caraffától, Koptól semmit sem tanult Haynau és társai, Lobkovicztól és Ampringentöl semmit sem tanult Bach, Bachtól Schmerling. (Derültség.) Ha egy szomszéd államban történnének a 19-ik századot ily compromittáló eljárások, egy alkotmányos miniszternek megkellene botránkozni fölötte, nem pedig aláírni, meghagyni az ily hallatlan executiókat. És a bécsi Reichsrath hiszi, hogy a miniszter, ki egyik országban ily erőszakos utón jár el, a másikban alkotmányos utón fog haladni, nagyon kétlem, mert a lehetetlent nem tudom elhinni. Csak a törvényes adó behajtását lehet szorgalmazni, és azt is nem ily brutális, nem ily valóságos hadjárat utján. Nálunk törvényes adók azok, melyeket az országgyűlés megszavazott, más adókat nem ismerünk. Es igy minden más név alatt erőszakkal történt behajtások, nem más mint sarcz. (Helyes!) Igen sajnálnám, ha Schmerling bécsi alkotmányos minisztériuma az alkotmányosság symboluma volna Európában, mert képviselője is volna egyszersmind azon elvnek, melyet felállított, hogy népektől békés időben katonai erővel sarczot lehetne behajtatni, és mondhatom, hogy ez egészen új, egészen rendkívüli eszmetan volna, melynek lehetségét tettleg megfejtette, hogy mikép fogja elvileg megmagyarázni, roppant kíváncsi vagyok. Sok csodákat láttunk már ezen minisztérium által tétetni, de mindamellett nem annyira csodatévő, mint: csodálatos alkotmányos minisztérium. Mi ünnepélyes óvást teszünk ezen erőszakos behajtások ellen és hogy nem sokára meg fognak szűnni, két okból hisszük: 1 -ör, mert már nem igen sok van, mit venni tőlünk, 2-or, mert tán szenvedéseink napjainak végét megengedi már valahára érnünk a mi jó áldott, igazságos IstenünkNem szomorító-e, ha az ember meggondolja, hogy utolsó filléreink erőszakkal elvétetnek és azokról senki se számol nekünk. A szegény embernek elhajtják marháját, a szegény gyerekeket tápláló teheneket eladják, dobszó mellett addig, mig atyjuk Olaszországban katonáskodik. Ágyneműjét, párnáját elárverezik a szegény népnek, mig Bruck és Eynatten milliókban prédálják el a szegények szájából elvont utolsó falatot. (Igaz!) Mielőtt befejezném ezen igénytelen előadásomat, mely a t. képviselőháznak türedelmét igen is nagy próbára tette, lehetetlen ki nem fejeznem örömemet, hogy ha van is köztünk vélemény-különbség, szakadás nincs. És ha egyes kérdésben különbözünk is, egyben — abban tudniilhk, hogy közös hazánk nagyságát, jövőjét, függetlenségét lelkünk mélyéből mindnyájan kivánjuk, — egyetértünk. Egy oltárnál áldozunk mindnyájan: e hon közös oltáránál, egynek tömjénezünk és egyedül ennek: az igazságnak; egy előtt hajlunk meg mindnyájan: a jog előtt, egy révpartból indulunk ki, és miután behajóztuk a szeretet tengerén édes hazánk földjét, ugyanazon révbe térünk vissza, — mindnyájan azon révben találkozunk: hazánk alkotmányos révében. Egy hajóban evezünk mindnyájan: sz. István hajójában, közös lobogónk: 1848. (Éljen!) És meg vagyok győződve, hogy legyen a veszély bármily nagy, egy rész sem fogja hajójából kincseinek legdrágábbikát bedobni a tengerbe, mely elnyelvén, többé vissza nem adja azt, csakhogy partra , ha nem is alkotmányos hazájának partjára szállhasson ki.