Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-47

172 XLVII. ülés 1861. június 20-kán. Madarász József: Nem tartozom azok közé, kik azt vélik, hogy itt nem lévén helye az értelmesítésnek, az időt raboljuk. Habár vannak, kik nem egyforma mértékben érdekeltetnek ezen kérdés iránt, nem lehet tagadni, hogy a törvénykezési kérdésnek tárgyalása köz, és magánjogi tekintetben fontossággal bir. Közjogi szempontból véve a hosszabb tanácskozás óhajtásától elállván, kiválólag magánjogi tekintetben akarok a kérdéshez szólani. Magánjogi szempontból egyenesen az előttem szólott képviselő uraknak Papp Mór és Horváth Boldizsárnak indokaiból merítem azt, hogy az osztrák polgári törvényből és a perrendtartásból a mi törvényeinkbe csempészni óhajtott szabályokat, — melyek alkotmányos törvényeinkkel és azon millióknak jólétével, kikért mi ideiglenes rendszabályokat alkotni akarunk, — megtámadni kötelességünk. Azt mondják némely képviselő urak, hogy bizonyos szabályokat kell felállítanunk, hogy legyen törvénykezési rend, s hogy a törvény ne legyen felfüggesztve. Hiszen ki akarja azt felfüggeszteni. Hiszen mi hazánk törvényeit akarjuk alkotmányos törvényszékeink által végrehajtatni; s midőn azt mondjuk, hogy alkotmányos törvényszékeink fönállása mellett az egyedül létezhető magyar törvények szolgáljanak zsinórmértékül : akkor nem hagyjuk el a hazának millióit. Én a magyar nép közt kisebb körben is forogtam, és tudom, hogy örömmel üdvözli azon korszakot, melyben hazánk alkotmányos térre léptetvén, föléledhet benne azon remény, miszerint megszabadulhat azon osztrák polgári törvénytől, és fonák perrendtartási §§-tól, melyek a nép erkölcsét, és anyagi jólétét megrontották; tudom, hogy örül a nép annak, ha az osztrák törvény és perrendtartás helyébe a magyar törvények léptetve gyors és olcsó igazságszolgáltatást nyerend. (Ugy van !) Igen, száz meg száz esetet tudok, hogy a nép egymás közt sem merte pereit folytatni, mert az osztrák törvény és perrendtartás mellett — ámbár megengedem német atyánkfiainak, hogy okoskodni tudnak, — attól tartott, — megnevezni ugyan senkit nem akarok, — hogy a pert mindig tovább húzzák, s hogy a feleket a bírák és ügyvédek kizsákmányolták. Én tehát, a ki az élénkbe terjesztett országbírói értekezletbe az említett bírói eljárásnak nyomait becsempészve látom, azt egy átalában el nem fogadhatom. A bizottmány is nem ezen értekezleti munkálat elfogadására volt kiküldve, hanem oda lön utasítva, hogy alkotmányos magyar törvényeink szellemében egy ideiglenes törvénykezési rendszert ajánljon. S miután ilyen nem ajánltatott, annálinkább hozzá járulok Halász Boldizsár képviselő társam indítványához, mert szerintem a politika javallja, hogy képviselő testületünk iparkodjék arra felügyelni, hogy mit ne tegyünk; — ne tegyünk t. i. semmit, mi bennünket a törvényes térről legkevésbé lesikamlíthatna; (Helyes!) inkább szenvedjünk, ha van szenvedni való a magyar törvények visszaállításával, mert ez inkább kötelességünk, mint sem hogy magunkat a törvényes ösvényről letereltetni engedjük, melynek utó megállapodási pontja bizonytalan. (Ugy van.) Ugy hiszem, sokkal tanácsosabb a képviselő testületnek e terén azt tenni, mit Halász Boldizsár ur mondott, inkább mint az értekezlet munkálatát elfogadni. (Zaj.) Ne legyünk önámításban az iránt, hogy azt a tényleg fennálló hatalom előlegesen, vagy utólagosan el nem fogadja. Ne ámítsuk magunkat , mert az országbírói értekezlet művének elfogadása által, mely a mi törvényeinkbe idegen törvények maradványait csempészne be, a képviselő ház, midőn egyenlőséget akarna megállapítani, épen az egyenetlenségnek és visszavonásnak magvait fogná elhinteni. En is azon hitben vagyok, hogy a képviselőháznak a törvénykezés iránt valamit kimondania kell, de ne mondjunk ki olyat, melylyel az általunk nem helyeselt paragraphrendszer lenne megállapítva. (Helyes!) Én tehát épen azon félelmi indokokból, melyek ez értekezleti javaslat ne taláni elfogadása által bennem keletkeztek, ajánlom a háznak, hogy a választmányt bizza meg újra, miszerint ez hazánk törvényeihez alkalmazva adjon elő oly törvénykezési javaslatot, mely magyar törvényeinkkel és a közkívánattal megegyezik. Nyáry Pál: Méltóztassanak megengedni, hogy én, ki a bizottmánynak tagja voltam, azon okokat , melyek ezen véleményadásra vezették a bizottmányt, röviden elmondjam. (Halljuk!) Igen természetes, hogy nincs tárgy, melyet különböző szempontból véve, nevetségessé is tenni nem lehetne; ugy nincs olyan tárgy, melyet az igazi szempontból tekintve, helyeselni nem lehetne. Azon képviselőtársaim, kiknek előadását legközelebb hallottam, nem azon szempontból tekintették ezen ügyet, melyből a bizottmány; ők pusztán a magán törvénykezés terére léptek s abból okoskodtak, — és én kénytelen vagyok ezen szempontból mindazokat, miket mondtak, helyeselni; de véleményem szerint itt nem ez a kérdés. — Akkor, mikor a ház szükségesnek látta ezen bizottmányt oda utasítani, hogy az országban a közelebb múlt tizenkét évi kényuralom alatt megakasztott, sőt magyar törvények szempontjából véve, tökéletesen megszüntetett, megsemmisített igazságszolgáltatást ismét mozgásba hozza s javallatot adjon, — azt hiszem, ez volt a bizottmány kiküldetésének czélja; — a bizottmány két szempontból tekintette kötelessége szerint az ügyet, közjogi és magánjogi szempontból. Igen természetes, hogy akár közjogi, akár magánjogi szempontból tekintsük a törvényeket, nem lehet felejtenünk az 1791-diki 12-ik törvényczikket; ezen törvény világosan mondja, hogy mind a közjogi, mind a magánjogi törvényt magyarázni, változtatni senkinek másnak nincs jogában, mint a törvényhozó testületnek. (Ugy van!) Ebből mi következik? Miután a lefolyt 12 év alatt magyar törvényeink megsemmisíttettek, közjogi szempontból véve, a bizottmány nem csak jogában, de kötelességében állónak tartotta a nemzet képviselőtestületének kimondani: hogy a magyar törvények teljes érvényükbe visszaállíttatnak. (Ugy van!) Ez, az alkotmányos elvek egyik legnagyobbika, oly elv, mely fölött, ha egymástól eltérőleg vitatkoznánk, bécsi szomszédaink lennének azok, kiknek legnagyobb szolgálatot tennénk. (Igaz!) Ezen elv, még itt nem volt kimondva, én ezt leg-