Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. Ülés 1861. június 3-kán. 13 Mirabeau azt monda halálos ágyán a mellette állónak: „tartsd jól e főt, mert bajosan fogsz ennél hatalmasabbat életedben tartam, szeretném örökségül hagyni"; mi részünkről szerencséseknek érezzük magunkat , hogy nagy halottunk a nemzet halottja szellemét hagyta örökségül e háznak és e hazának. Ezen lefolyt tíz év szenvedéseit pedig leginkább azért nem akarom megpendíteni, mert hidegvérüen akarnék hozzá szólani a szőnyegen levő határozat vagy felirat kérdéséhez, és azért mint a protestáns eltakarja képét, midőn Isten házába megy, hogy a világi dolgokról megfelejtkezzék, ugy eltakarom én is arczomat, hogy a legközelebbi múlt véres eseményeit ne lássák lelki szemeim, mert zivatarrá fejleszthetnék keblem nyugodt hangulatát. Azon komolyság, melylyel a szőnyegen levő kérdések tárgyaltatnak, azon melegség, melylyel ezen tárgyalások folytattatnak, azon feszültség, melylyel nem csak küldőink, hanem a külföld is ezen kérdések vitatásának kezdetét várták és eredményét lesik, legnagyobb jele azon fontosságnak, melylyel ezek birnak. Erezzük ezt mindnyájan, és mert meg vagyunk győződve mindnyájan első lépésünk horderejűről,, törekszik mindenki, ugy én is, mennyire csekély erőmből kitelik, adandó véleményemet okadatolni és azért veniam petimus, damusque vicissim. Tudjuk, hogy országgyűlésünk nem valami Postulaten-Landtag, melynek naplója nem más, mint complimentirbuch, nem adresseket, hódoló nyilatkozatokat megszavazó testület, melynek legnagyobb dicsősége hódolhatni és széjeloszolhatni, és mert ezt jól tudjuk, meg vagyunk egyszersmind győződve arról, hogy határozataink nem fognak csupán naplóink hasábjain maradni, hogy azok nem csak e hon határain belül fognak figyelmet gerjeszteni, hanem a mivelt világ, a szabadságért sóvárgó nemzetek szemei függesztvék reájuk; — azért tudjuk azt is, hogy határozataink alig hozattak, és már Clio örömmel jegyzi fel azokat az emberiség történetének nagy könyvibe. Örömmel — mondom — mert a magyar nemzet története folytonos küzdés az emberi jogok kivívásának szent ügyében, folytom. arcz a zsarnokság, —• örökké való óvás, az önkény ellen. Es azért ha Danton mondhatta magáról és joggal: ^beszélem fogok mintha a lörlénelet érczbe vésném!

61 mennyivel inkább mondhatná ezt e gyűlés határozatairól, melyek mint egyes emlékei fognak fenmaradni nemzetünk szabadságra törő lelkének, és békesség után vágyó törekvéseinek. Igen, kiengesztelődós, béke az, mit keresünk. Ezek érzelmeivel gyűltünk össze ide mindnyájan. Mert ha van nép, mely megbűnhődte már őseinek bűneit, mely annyi sanyargatás, iüdözés után, az állandó nyugalom, rend, törvényesség rév partjába kívánkozik, az a mi népünk! Es azért mi természetesebb a békénél, melyet óhajtunk, az engesztelődésnél, melyet keresünk, a baráti kéznél, melyet megszorítani jobbunkat nyitva tartjuk, noha ezt nem látjuk, nem találjuk. Egy láthatlan kéz csak az, melynek nyomaival mindenütt találkozunk, és mely alkotmányunk, hazánk falaira a vészteljes Mene, Thekle, szavakat írja, — Mi olajággal jöttünk kezünkben és karddal találkozunk, mi fegyvertelen jöttünk ide fel és gyülekeztünk össze a múzsák ezen templomában, melynek udvara megtelik az előtte csaknem naponta hurczolt ágyuk zörejétől! Igen! mi kibékülni készek vagyunk, de nem nemzeti becsületünk rovására, nem törvényeink, alkotmányunk romjain, nem széttört koronánk darabjain, nem széttépett határaink maradékain, kibékülni készek vagyunk nem mint leigázott, hanem mint szabad nemzet, mint szerződő fél a másik szerződő féllel, nem mint egy országrész, hanem mint egész ország. Es épen azért fáj lelkemnek, midőn széttekintek e padokon, és nélkülözni kénytelen vagyok azokat , kik véreink, kik testvéreink, kik századokon át velünk osztották hazánk sorsát jó és balszerencsében, és kikkel, midőn együtt voltunk kénytelenek közös alkotmányunk közös bástyáinak lerombolását szemlélni, együtt kívánnánk azokat fölépíteni ismét! Testvéreink távollétét azért sajnálom leginkább, mert nélkülök magimkat kiegészítve nem tekinthetjük , és addig sem föliratokba, a törvényhozás ezen első teendőibe, sem a törvényhozásba magába, sem a koronázásba, adó és katona megszavazásába jogosan és alkotmányunk szelleméhez híven be néni bocsátkozhatunk. Azok pedig, kik ennek daczára azt állítják, hogy igen, lehet a tényleges hatalomhoz fölírni — eltekintve attól, hogy ha ezt lehetségesnek állítják, akkor a logica szoros következtetési elvei szerint e testület törvényhozási, koronázási képességét sem vonhatják kétségbe — sem a dynasticus nézeteknek, sem a constitutionalis elveknek nem nagy szolgálatot tesznek. Mert mint provocálánk Mátyás és mások korára — noha nem nagy analógiával — hogy a felküldendő fölirat lehetőségét történetünk praxisából is kimutassuk, ugy igen könnyen történhetnék meg a legközelebbi jövőben, hogy a kormánynak eszébe jutna egy uj, és ha neki tetszik, ennél még egy csonkább, tökéletlenebb parlamentet összehíni, mely a mostani országgyűlésünkre hivatkozva fölírat felküldésére jogosítottnak érezvén magát, hódoló köszönetet nyilatkozó felirást küldhetné fel. Itt azon kérdés elvét látom fölállítva, készíthet e a ki nem egészített országgyűlés feliratokat, 4 Képv. ház napi, II. k.