Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-34

376 XXXIV. ülés 1861. június l-jén. ségesnek véltem a Magyar- s Erdélyországban lakó román nemzetnek állami történetét dióhéjba szorítva, elő adni. (Halljuk!) Midőn 884. évben a harczias magyar nemzet Don folyó melletti hazájából a hármas bérez koszorúzta, s négy fő folyam öntözte Pannónia sik téréin, ezen tejjel s mézzel folyó s a természet minden gazdagságával megáldott Kánaánban megjelent, magának itt uj hont foglalandó; a magyar történet Herodotja, Béla király névtelen jegyzőjének bizonyítása szerint, a Szamos, Tisza, Maros és Duna közötti tért, valamint Erdélyt román nép laka, mely azt, miután Traján római imperátor által mégl05-ik évben telepitetett le ezen vidékeken, több mint 700 év óta birá, s 3 részre osztva, tulajdon fejedelmei alatt nemzeti államéletet élt, s ezen országocskák birtokába a magyar nemzet csak hosszas csaták után jutott, és ha mindjárt igaz volna is az, hogy a három részre osztott nép fejedelmeit legyőzte; az, hogy a román népet leigázta, s azt, miként azon időben szokás volt, rabszolgává tevén, előbbi intézményeitől s a magyar állodalmi élet jótékonyságaiból kizárta volna, egyátalában nem hihető, sőt egészen valószínűtlen; mert Ménmarót bihari fejedelem, miután leányát Árpád fiának Zoltánnak nőül adá, élete végéig, azaz még másfél évig maradt birtokában fejedelemségének, s csak az ő halála után szállott az vejére, Zoltánra. Mi pedig Erdélyt illeti, erre nézve Béla király névtelen jegyzője, műve XXVII. fejezetében nyíltan bevallja; hogy a föld lakói urok halálát látván, tulajdon maguk jószántából kezet adva, Tuhutum magyar fővezért urokká választották, s azon helyen, melyet mai nap is Esküilőnek hívnak, hitöket esküvel erősítek , s az naptól fogva Tuhutum azon földet békével s boldogan bírta sőt maradékai is sz. István királyig bírták. Miből kitetszik annak valósága, mit elébb állítottam, hogy a román nép le nem ingáztatott, s hogy nemzeti s államélete meg nem semmisíttetett, s csak a magyar intézményekkel összhangzásba hozatott; mert különben fel nem lehet tenni, hogy egy magát vitézül védelmezett, de a harcz koczkájának változása miatt legyőzött nép, azon esetre, ha attól, mi neki legdrágább volt, nemzeti életétől s szabadságától fosztatott volna meg, mintegy két száz év lefolyása alatt, azaz Tuhutum és maradékai uralkodása alatt nem kisértette volna meg felkelés utján, fegyverrel kezében visszaszerezni előbbi szabadságát s nemzeti életét, s ekkor Tuhutum nem bírhatta volna Erdélyt békében és boldogan. De továbbá kitetszik az is, hogy a magyar vezérek nem csak a kardforgatás és harczolás mesterségét értették; de ezeiddvül oly kitűnő államférfiúi bölcseséggel s eszélylyel jártak el a legyőzöttek, különösen a román nemzet irányában, miszerint irántuk a késő kor tiszteletteljes bámulattal telik el. Hogy továbbá az Erdélyben lakó román nép azután is, hogy sz. István király uralma és koronája alá jutott, sem vesztette el nemzeti önállását, sőt egyenesen mint nemzet vett részt az Erdélyben lakozó többi nemzetekkel, a magyar, székely és később H-ik Géza alatt bevándorolt szász nemzettel az ország törvényhozásában s belkormányzatában, egyéb e tárgyra vonatkozó okiratok elpusztulása s hiánya miatt elegendőleg vélem bebizonyíthatni, egy a kolosmonostori Boldogságos szűz Máriáról czmizett convent által 1437-ik évben kiállított bizonyítvány foglalta okirat által, melyben az erdélyi román nép, mint a többi nemzetekkel tökéletesen egyenlő, s mint ilyen a törvényhozásba befolyt nemzet ismertetik el, se szerint ezen időpontig nemzeti életet élt, és csak 1438-ik évi február 2-án sugallá a pokol Lépes Loránth erdélyi kath. püspöknek azon ördögi tanácsot, hogy testvére Lépes Görgy erdélyi vajda közreműködésével az úgynevezett Unió trium nationum czímű vérlázító s az erdélyi román nemzetnek mint ilyennek tökéletes és teljes megsemmisítésére irányzott átkos emlékű frigyet létesítse. Ezen időponttól kezdve az erdélyi román nemzet, köznéppé sülyesztetve le, a legembertelenebb s alig hihető üldözéseknek, lealázásoknak és sanyargatásoknak lett martaléka. Ezután hozattak az aprobatakban és compilatakban foglalt számos, a román népet állattá lealj ásító végzések, melyek az erdélyi románok ellen nem mint egyesek, de mint nemzet ellen intéztettek, mit azoknak szövege eléggé igazol. Az úgynevezett nemzeti fejedelmek fájdalmas emlékezetű korszakában 1525-81 kezdve egészen addig , mig Erdély az ausztriai ház birtokába jutott, nemcsak az erdélyi román nép, de a papság is, sőt maguk a püspökök is, a nevezett fejedelmek által a legembertelenebb módon üldöztettek, sőt kannibáli módon kínoztattak is, mint apáczai Cserei János és más erdélyi magyar krónikaírók is fájó szívvel, és pirulva azon barbárságon bizonyítanak. (Zaj.) Azon időszaktól kezdve, midőn Erdély az osztrák ház uralma alá esett, az erdélyi román nép kínszenvedései némileg, de nagyon csekély mértékben enyhültek; mert az osztrák kormány akkori feje Kolonics érsek, átlátva azt, hogy az Erdély népességének több mint felét tevő román nép sorsávali foglalkozás által, azt, mely az ausztriai uralkodó házat mint megváltóját üdvözlé és tekinté, egy hatalmas factorul és mindig kéznél levő eszközül használandja a nagy részt elégületlen, nyíltan zúgolódó, és felkelésekre hajlandó magyar és székely nemzet fékentartására, a helyett, hogy minden befolyását felhasználva, az erdélyi román népnek megfosztott jogaiba leendő visszahelyezését kisértette volna meg, tartva a többi nemzeteknek e miatt kitörendő elégületlenségétöl és addig kizárólag élvezett jogaik áruba bocsátása miatti vádtól, de talán nem is akarván a román népet, melyről a Diploma Leopoldinumban érintés sincs téve, önállóságra segítni, attól tartván, hogy így a biztos eszköz kezeiből kisiklanék: a román népnek sorsa enyhítését, s annak a többi együtt lakó nemzetek elleni felléptetését egy másik mellékes utón kísérté meg.