Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-33

346 XXXIII. ülés 1861. május 31-kén. dig értekezésbe bocsátkozunk a tényleges hatalommal (Helyes! Zaj. Halljuk!) de azt, hogy miután magunk kinyilatkoztatjuk "minden módon, miszerint mi fegyverhez nyúlni nem akarunk, mégis mindamellett még csak szoba sem állunk az ellenféllel, ezt teljességgel nem fogná a külföld érteni. (Igaz! Zaj. Halljuk!) Sőt igen is különösnek találná, hogy mi még csak azt sem mondjuk meg, mit követelünk. Mert annak, mit eddig a megyékben sajtó utján mondottunk, de még annak is, mit határozati formában magunk használatára nyilatkoztatnánk, az ellenfél irányában nincs positiv érvényessége; ilyet csak akkor nyernek követeléseink, ha azokat a nemzetnek habár csonka, de törvényesen alakult képviselete az illető félhez intézi. És ha most már a külföld azt látja, hogy mi habár fegyver nélkül kezünkben, ultimátummal állunk elő, mely kizár minden alkut, mint lehetetlent; ha azt látja, hogy mi nem akarunk hallani eoncessiókról sem, s nem a concessiók scalajára bízzuk ügyünket, hanem jogalapot mutatunk ki, melyen innen maradnunk nem lehet, melyet túllépni nem akarunk: vájjon meg fog-e szólani vájjon compromittált emberekül fog-e tekinteni bennünket? Én sem táplálok vérmes reményeket, de a lehetőséget, hogy jelen abnormis helyzetünkből kibontakozzunk , csak országgyűlés által látom megadva, mint a mely egyedül szólhat a nemzet nevében és határozhat mihelyt ki van egészítve, mit természetesen legelső helyen kell követelnünk a tényleges hatalomtól. Mi még csak az első lépés által sem compromittáltuk magunkat, mert a kormány maga tette meg az első lépést az által, hogy bennünket egybehívott, vagy a mint némelyek mondják, egybejövetelünket lehetővé tette. A mi egyébiránt ezen megkülönböztetést illeti, én megvallom, hogy habár irigylem azokat, kik annyira tudnak akaratjukkal logicájukon uralkodni, hogy e finom megkülönböztetéssel magukat elhatároztassák , én ily szerencsés helyeztben nem vagyok. Nem hagyhatom egészen szó nélkül azon kitételeket, hogy a fölirat bizonyos megalázódást, bizonyos meghunnyászkodást foglala magában. Én ezt teljességgel nem vagyok képes belátni; nem tagadom , hogy roszul esett ilyeneket hallanom, de mások vigyázatlansága miatt nem akarom visszatorlásokkal elkeseríteni állásunkat. (Helyes!) De ha már szükség van efféle contestatiókra, ezennel kijelentem, hogy legkevésbbé sem érzem hátráltatva magamat, hogy fölemelt fővel járhassak, midőn kijelentem, hogy a föliratot pártolom. (Éljen!). Patay István: Tisztelt Képviselők (Zaj. Halljuk!) Én türelmökkel visszaélni nem fogok. Mint újoncz lépek fel e teremben, fellépek azért, hogy megkísértsem jó katonájává válhatok-e e háznak? — Megígérem hogy rövid leszek — meg is tartom, — de szólok a tárgyhoz nyíltan határozottan, — és tartózkodás nélkül jelentem ki meggyőződésemet. A mi az előttünk letett indítványnak első részét illeti, azt Tisza Kálmán képviselő társam módosításával tökéletesen osztom; — de addig is míg* részleteibe belebocsátkoznánk, — feltartva magamnak akkorra észrevételeimet, — csak egyre akarom a tisztelt ház figyelmét felkérni, t. i. a katonai intézetekre tett alapítványok elsikkasztott tökepénzeire. — 1848 előtt sem sok volt katonai tekintetben a bécsi kormánytól reánk nézve kedvező; — de még is volt magyar gárda, — voltak több alapítványok: az ingenieur — és tulni akadémiákban, s volt papíron a Ludoviceum. — Ha a magyar ifjú nagy protectio utján valamelyikbe ez intézetek közöl belejuthatott, s mint 2-ik Rákóczy Ferencz a jezsuita collegiumban betanulá a tettetés mesterségét, s egy árva magyar sóhaj ajkairól el nem lebbent, akkor mint gut gesinnt egyén előléptetett; — de meddig, — kevés kivétellel legfölebb századosságig, — s addig vagyonának nagyobb részét a kül provincziákban kénytelen levén elkölteni — utoljára rongyosan elbocsátották.-—• 1848-ban ezen intézetekből kikerült fiatal tisztek önérdemeik után nagyobb tisztségekre vergődvén fel, megmutatták a Vich-berg és Gratz anciennité-system osztrák generáljainak, — hogy mit tud a magyar-, ha keblében a szabadság szent tüze lobog, — megmutaták hogy érettek is mi tudna lenni, ha a bécsi Hofkriegsrath őket méltányolni tudná. De épen azért mert azt tapasztalták, — most már nincsen gárda nincsen ingenieur Akadémia (Derültség) s az alapítványokra letett milliomok elsikkasztvák. Erre kértem a ház figyelmét fel. — Az indítvány benyújtása alkalmával tisztelt nagy hazánkfia Deák Ferencz által mondattak itten olyanok, a miket én észrevétel nélkül sem most, sem soha hagyni nem fogok. — Ugyan is , ő említést tőn az ő jó barátjáról — lelkiösméretéről; — hiszen uraim! az van mindnyájunknak, van nekem is, s az kiállja a próbát bárkiével, sőt még az övével is. Említést tett a politikáról s ajánlá az óvakodó politikát. — Kinek kinek gusztusa szerint. (Derültség) Én a történelemből kevés esetet tudok, hol az óvakodó politica diadalokat aratott volna, — de hol a nemzet mellett volt a törvény, s bár merész politikához nyúlt, ott mindig nyerve volt a győzelem babér koszorúja. — Ha az 1848-iki korszakban, a mélyen tisztelt felelős Minisztérium nem oly óvakodva állította volna ki a tíz első honvéd zászlóaljat, — bizonyára Jelachich soha se jött volna be Magyarországba. — Volt még egy nagy szó — a haza koczkáztatása! Ha itt visszavonást akarnék fel idézni nagyon lovagiatlan volnék , — s különben is a jövendő tilka Isten kezében levén, az előtt majd úgyis számolandunk. (Derültség) De épen azért, mert az említve volt, ha koczkáztarnám is e hazát, azt parancsolja nekem az én jó barátom, hogy különösen ezen tárgyban, mint már mondottam, nyíltan bátran és minden tartózkodás nélkül mondjam ki meggyőződésemet.' (Éljenzés). Most hát megyek az indítvány többi részére s itt engedjen meg a tisztelt ház, ha mélyen sebzett magyar érzelmem kissé kitörik. — (Derültség).