Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-32
332 XXXII. ülés 1861. május 29-kén. A fölirás ezek szerint sok részben eltér a törvénytől, (Zaj) mig a határozat szigorúan áll mellette, midőn csak a törvény teljes, tettleges visszaállítása után akarja tárgyalni ugy az abdicatiót és öröklési jogot, mint a koronázást. Jól tudják ezt Bécsben, s ezért nem szükséges az értesítés, teljesítsék kötelességüket, hozzák meg előre a magyar törvényes fölségi jog és korona szabott árát; ök mutassanak bizalmat tényleg, mi csak azután bizhatunk. Az előadottak szerint a fölirás sokat koczkáztat, a határozat semmit és pedig annál kevésbbé, mert mint e házban mindkét fél által bebizonvítatott — s így a fölirat védői által is a határozat előnye indokoltatott — ellenségünk a bukás szélén áll szellemileg, anyagilag, kívül és belől — hálátlansága , szerencsétlen kísérletei és zsarnok rendszere miatt; mi pedig — mit magánknak, s említett nagyhonfiainknak köszönhetünk — 1848 óta erősebbek lettünk belől az egyetértés, kivül helyzetünk fontossága s átalában a kórszellem által. (Közhelyeslés) Es épen ezért nem akarom én az indítványnyal egy uj cyclusát megnyitni az 1848-ban megszüntetett sérelmi sorozatoknak „absque nectenda in futurum consequentia" záradékaikkal; hanem a határozat szerinti méltóságos magunktartásával, hitem szerint legczélszerííbben teljesítjük kötelességünket, igy is felmaradván a hatalom,részére a fölirat egyetlen — ugy mondott — előnye, a bünbánás utolsó alkalma. Egyébiránt hinni akarom: hogy győzzön a fölirat, vagy határozat, a hazánkra nehezülő veszélyek ellen együtt fogunk küzdeni; ha feloszlattatnék az országgyűlés s nem vihetnök haza a szabadságot: — egyetértést, lelkesedést fogunk vinni; s kell, hogy vigyünk a nemzetnek. hogy tűrjön tovább is tártoríthatlanúl, nemcsak kétségbe nem esve, — Kossuth szerint, — hanem azon biztos reménynyel, mely remény végső analysisben, — ha e nemzet igazságos és méltányos, és a szabadságra méltó maradand, — csak ugy csalhatná meg e nemzetet, ha Isten nem volna az egekben, ki az igazságot védelmezi. (Közhelyeslés ; éljenzés.) Molnár Pál: Uraim! Tudom én, miként egy népképviselőnek kivált ily válságos időkben a készség mellé készültség is szükség-es, mit fájdalom nem bírván, e fényes állást nem is kerestem, de választó kerületem osztatlan bizalma kegyes parancsának engedelmeskedni polgári kötelességemnek tartottam, nem ígértem, de nem is ígérhettem multamnál fogva mást, mint azt, miként nem lehet eset, melyben imádott hazánk ősi alkotmányát és törvényeit feladjam, ily erő most is dagasztja kebelemet, és mert látom, miként ennyi jeles tábornok, nemzetünk erős tölgyei, a gyengét is testvérül fogadják, és bennünk nem annyira a tehetséget mint az igyekezetet mérlegezik, azért bátorkodom felszólalni. A dicső emlékű 1848-diki évben a népek örömkönyükkel áztaták hazájuk szent főidét azt hívén, miként boldogságuk tartós leend, ámde a népek gyakran csalódnak, hisz ők mindig becsületesek. (Igaz!) A bécsi kormány látván a népek boldogságát, melyből a trónnak szilárdsága biztosan bekövetkezett volna, mi ha megtörténik, az absolut kormány örökre el lett volna temetve; —- pokoli mesterséggel a szent István koronája alatti boldog testvér-nemzeteket vérfürdőbe tereié, segité a gyöngébbet, hogy a hoszszabb harcz alatt erejükben mindannyian meggyöngülvén, annál könnyebben verhesse nyakunkra a közös szolgaság rablánczát; terve sikerült. Katonai uralom ütötte fel hazánkban vészterhes táborát, lelkeseink részint vérpadra hurczoltatának, részint a messze távolban találtak menhelyet, honnét csak szíveiknek honszerető lángja ragyogott vissza szép hazánk határára, nehéz a jó hazafinak számkivetve lenni — oh be szintoly nehéz a jó hazafinak saját hazájában idegennek lenni: pedig idegenek lettünk! törvényeink megsemmisítettek, lenyügöztetett mindaz, mi szent, felszabadhatott mindaz, mi szentségtelen. 1847- és 1848-ban Ferdinánd királyunkat hű népeinek lelkesedése örömkönyekre fakasztá, ha a mostani uralkodó képzelt magasságából szokott kísérete nélkül a népek közé alászállna, és egy komoly pillantást vetne uralkodásának gyümölcsére, akkor uraim, a mostani uralkodónak keservesen kellene sirni; <—• amaz az atyai, ez a mostoha kormányzat jutalma ez életben, hát a halál után ? Egy fiatal exkirálynak királyi atyja nem rég meghalván, népe a helyett, hogy „nyugodjék békében az úrban" azt monda: egy nemzet átka kisérte sírjába; (Ugy van!) ilyenkor uraim a holt testnek meg kell fordulni sírjában, hogy szemei ne az égnek, hanem szövetségesei ^felé, a pokolnak legyenek örökre szegezve. October 20-ka óta az osztrák császár az alkotmányos térre lépett, miután kormányrendszere következtében Ausztriának ereje, tekintélye, pénze, hitele elfogyott, Lombardia elveszett, Velenczének eleste, ámbár jelenleg osztrák tábor, csak időkérdés (Ugy van!), mert Olaszországnak természetes kiegészítő része. Ilyen constellatiók között elhatározta Ferencz Jósef új Ausztriát alakítani, és hogy hatalmas legyen, szent István koronájának népeit is fegyveres erővel be akarja csalogatni e képzelt paradicsomba. Tudja meg az uralkodó, miként Magyarország ősi alkotmányának és szabadságának romjain uj Ausztria nem fog virágozni soha, mi ellentéte azon szent czélnak a világ óhajtotta radicalis békének, mely felé IH-dik Napóleon császár oly rendszeresen halad, a nemzetiségek jogos és méltányos kívánságainak kielégítése, átalános népszabadság alapján. Igy bánnak velünk! De azért a magyar nagylelkű, megmutatta ez utolsó időkben is, midőn az
