Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-32

324 XXXII. ülés 1861. május 29-kén. közlekednünk, ki nemzetünkkel a koronázási hitlevél alapján szerződni kivan: — én részemről-semmit nem kétkedem, hogy a fölírást egyenesen az uralkodó fölséghez kell intéznünk, mint a ki a nemzethez már szólt, s a kinek szavaira felelnünk, küldetésünknél fogva is, mind férfias nyíltságunk, mind hazánk iránti kötelességeink kívánják. És most legyen szabad nekem is egy keveset böngésznem a mezőn, melyen jelesnél jelesb szónokok előttem már csaknem mindent learattak. Legyen szabad, bár egészségi változásaim miatt más alakban, mint különben tenni szándekozám, néhány szavat, mint megannyi porszemet, vetnem a mérlegbe, melyben hazánk sorsának életkérdése van függőben. (Halljuk!) Az osztrák kormánynyal mindnyájan tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy ennek szakadatlan törekvése nem más, mint Magyarországnak, mint ilyennek megsemmisítése, és osztrák gyarmattá-alakítása. Tudjuk, hogy e politika századok óta soha meg nem szűnt, s nemcsak akkor létezett, midőn az tettleges működésekben nyilatkozhatott-, hanem fönntartatott folytonos reservátákban és tervezetekben is, melyeknek azonban kivitelét, vagy megkísérlését is, véletlen körülmények gátolták meg. S mi kisszerűek, mi számításon kívül esők voltak olykor e gátló események! III. Károly király idejében, midőn az országot a szathniári békekötés már több évi nyugalomban tartotta, az osztrák kormány ismét szabadabban lélegezhetett, s azonnal hagyományos rendszerének létesítéséhez látott. Terv készült volt, miszerint spanyol és németalföldi önkéntesekből 40—50 ezernyi zsoldos volt fogadandó, és Magyarországban, ennek katonai megszállatása és sanyargatása végett, elárasztandó: „ut gens háee libertatis amans, jugique impatiens, sponte ad rebellionem concitetur," és,-miként a terv tovább kifejti, aztán elnyomathassék. E szép terv végrehajtása , az összeszedett hadsereg élén, Eugen herczegre bizatott; ki Bécsből már el is indult, de — ugy akarta a gondviselés! — elutazásának czélját egy főrangú hölgy előtt, kinek bájai iránt nem volt érzéketlen, ajkán kiröppentette. E hölgy egy másik barátnéjával közié a dolgot, ki viszont Károlynak állott kegyeiben. És most mindketten egy spanyol és egy magyar eredetű hölgy, sötét gyászszal sziveikben, sötét gyászszal külsejükön, a király elébe járultak. És esdekléseiknek, könyeiknek sikerült, a királyt Eugen berezegnek visszahívására és a terv félbenhagyására bírni. Nem azért hozom föl e tényt, mintha az egyedül állana hazánk történetében; de fölhozom azért, hogy kitűnjék, mily titkos utakon munkál gyakran a gondviselés keze. Fölhozom, hogy a kegyeletes érzelmekből, melyekkel hazánk megvédésének munkásai mint tartozunk, derék hölgyeinknek osztályrészét is adjuk meg. Fölhozom, hogy hitelt és vigasztalást merítsünk e körülményből is arra nézve, miszerint e nemzet, melynek hölgyei is így tudnak lelkesülni a legszentebbért, a hazáért, —e nemzet, melynek földe idegen éghajlatok leányaira is ily varázszsal bír, a miként erre napjainkban sem hiányzanak példák, — e nemzet, melynek férfiaitól, a bonszeretet legnehezebb kötelességeiben is, a nők alig engedik magukat tulhaladtatni, —e nemzet nem veszhet el, e nemzetben életerő vau, e nemzetnek homlokára Istenkéz irta a biztositéklevelet, melyben egy szebb jövendő iránti igényei alapulnak (Tetszés). De bármily vas következetességgel űzetett is irányunkban az osztrák politika: Isten áldása soha nem volt azon. A siker soha nem lépett azzal állandó frigybe. Midőn mármár czéljai Idvitelénél látszott lenni az osztrák kormány, akkor csaptak fölötte össze a hullámok, s akkor szenvedtek hajótörést erőködései. Sőt rendesen az történt, hogy tetteivel épen az ellenkező eredményt idézte elő, mint a mit elérni akart. Lássuk e részben csak a közelebbi évek kísérleteit, és csak néhány mozzanatait. Az osztrák kormány, az 1849-ki év óta, a hatalomnak mindennemű eszközeivel rendelkezett hazánkban. Fölfüggesztette ősi intézményeinket, megszüntette önálló alkotmányunkat, bilincsbe verte szabadságunkat és a gondolatot. Valahára teljesen úrrá lőn a házban, melyben már oly rég óta vágyott gazdálkodni. Minden jól ment a §§-sok szerint. Minden ugy történt, mint a bureaucratia kiszámította papiron. Es ime egy zord reggelen vége volt a szép álomnak! Az osztrák kormány kénytelenittetett Magyarországnak történeti jogait, habár csak töredékekben, önként visszaadni vagy visszaigérni. Kénytelenittetett megérni, hogy e nemzet, mint egy férfi, egy szívvel s lélekkel követelje vissza teljes alkotmányát, teljes épségét. Sőt kénytelenittetett az alkotmányosságot plántálni be még az örökös tartományokba is, melyekben e növény meghonosulva seha nem volt. Ausztria, mely korábban a szabadság szűz hölgye iránt nemcsak vonzalmat nem érzett, de azzal még csak nem is kaczérkodott, kénytelen most egyszerre kezét Ígérni e keserű hölgynek : kit azonban, míg megszokott ágyasát. a merev absolutismust végkép el nem hagyja, nem fog elcsábíthatni. Hasonló történt a németesités ügyével. Az osztrák kormány és ennek hivatalnoki serege, mely magáról tudhatta legjobban, mi nagj'- szerencse németnek lenni, németesítni s ez által boldogítani akarta az országot. A németesítési törekvés vonult keresztül az oktatatás, a törvénykezés, a közigazgatás minden rétegein. • S a jelentések erre nézve is jól hangzottak. Az osztrák kormány mármár hitte, hogy nem meszsze az idő, midőn Magyarország összes lakosai német nyelven fognak, felsőbbség! engedély mellett, imádkozni az őket boldogító kormányért. És ime mi történt? A magyar szorosabban forrott össze nemzetiségével. Nemcsak nyelvét nem feledte, de felöltötte elvetett ősi ruháját is. Es most magyarabb, mint valaha nyelvben, magyarabb öltözetben, magyarabb szívben és lélekben. (Ugy van!) , -