Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-30
XXX. ülés 1861. május 27-kén. 295 nesen megsemmisüléshez vezet, és felhagytak egyelőre mindennel, csak azon egygyel nem, hogy minket tovább is akaratunk ellen, az ő módjuk szerint boldogítsanak, azon egyszerű okból, mivel nélkülünk ők nem boldogulhatnak. Febr. 26-ka után — 12 év óta hatodszor — minden megváltozott, minden más lett Bécsben, egyedül az ellenünk követett beolvasztási politika maradt a régi, s ugyanazon emberek, kik tegnap még a legridegebb absolutismus nevében parancsoltak, ma mint a rögtönzött Reichsconstitution bajnokai lépnek fel ellenünk, és követelik a szabadság nevében, •— nem tudom, mi jogon — ugyanazt, a mit rajtunk 12 évig az önkény követett el, jure fortioris. Ha a tárgy oly komoly nem volna, nevetni lehetne azon, hogy a tegnapról való constitutionálisták, mily praeceptori hangon beszélnek alkotmányról oly nemzetnek, melynek nyolcz századon keresztül a volt mindene s akkor sem tágított, mikor a többi Európa az absolutismus bálványa előtt oltározott Azonban készek ők még is sokban engedni, csak mi is engedjük meg nekik azt a csekélységet, hogy vérünkkel, vagyonúnkkal ők rendelkezzenek. Ily naiv politikával szemben, mely mellékesen mondva, csak annyiban különbözik az élőbbemtől, hogy elébb mások vetették a kötelet nyakunkba, most meg azt kívánják, hogy magunk végezzük magunkon a nobile officiumot; (ugy van!) valóban kevés okunk van felhagyni azon eljárással, melyet az utolsó 12 év alatt oly világos sükerrel követtünk, annyival inkább, miután oly hosszú, mint volt, várakozási időnk ezentúl bizonyára nem lesz. Mi nem törünk senki ellen, mi nem kívánjuk senki vesztét; de ha Bécsben meg nem szűnnek a mi vesztünket keresni: e nemzet bizonyosan nem fogja többé idétlen nagylelkűséggel vérét oly érdekek szolgálatában ontani, melyek lételét folyvást fenyegetik. S vájjon mire számítnak Bécsben ? A német szláv elem mindenik másfelé gravitálva azon álomkép kedveért, melyet egységes Ausztriának neveznek, soká együtt karöltve haladni nem fog; s ha ama szövetség felbomlik, Magyarország, még pedig kibékített Magyarország nélkül, az épület, mely azon szövetségre támaszkodott, utána dől. Ilyennek látván a helyzetet Bécsben, ismervén a hangulatot hazánkban, és tapasztalván, hogy kinek kezébe adta a Gondviselés az ügyek jobbra fordíthatását, azt balvégzet a nemzet ig-azaival annyira ellenkező irányba sodorja, hogy maga rúgja el lába alól az alapot, melyen a nemzet képviselői vele törvényesen érintkezhetnének, nekünk véleményem szerint nem marad egyéb teendőnk, mint országvilág előtt határozalilag kijelenteni, hogy mi a pragmatica sanctio határozataihoz ugyan szilárdul ragaszkodunk, de azon szerződés minket illető pontjaira csak akkor és annyiban érezzük magunkat kötelezve, a mikor és mennyiben a másik szerződő fél annak őt illető pontjait is egytől egyig beteljesíti. (Helyeslés.) Magyaroi'szág semmi más országtól nem függő önálló királyság volt, e minőségben akar megmaradni ; Magyarországnak meg volt törvényesen meghatározott területe, ezt kívánja tovább is osztatlanul bírni; Magyarország 1848-ig bírt önálló törvényhozással, annak szentesített törvényeit csonkitatlan meg akarja tartani. S midőn maga részére annyi boszút kiáltó tettek után is nem követel egyebet a szoros igazságnál, meg azt, hogy hagyják magára: ő viszont mások, különösen a testvérnépek irányában több mint igazságos , — méltányos és a szükségben kisegítő akar lenni. (Helyes!) Ha azok, kik a tényleg uralkodó fejedelemhez felírni akarnak, azt kérdik talán tőlem: mi haszna mindezeket határozatilag kijelenteni, ha az illetővel nem közöljük? — Hogy feleljen az uralkodó, ha mi hozzá nem is szólunk ? Erre feleletem egyszerűen ez: mi nem is szót várunk a tényleg uralkodótól — ez a törvényben ott van, s nem szükséges újra elmondani, hanem tetteket, határozatunkat megelőző tetteket. (Kitörő nagy helyeslés.) Avagy mire való volna törvényre tanítani azt, kinek mint a törvényhozás egyik tényezőjének a törvényt ugy is ismernie kell ? (Helyes !) Ha tenni akar, jól tudja, mi a teendője; tudhatja azt is, hogy az országnak mi a kívánsága, mert ennek más kívánalma nem lehet, mint a mit a törvény rendel. Állítsa vissza az 1848-ki törvényeket egész terjedelmükben, nevezze ki a minisztereket, hijja meg az ország minden részeit a hongyülésre — szóval, lépjen a törvény terére határozottan, -— és biztos lehet, hogy a magyar nemzet képviselői nem fogják utánozni Bécs statusíérfiainak bölcseségét és a kétes jövendőért nem fogják feláldozni a bizonyos törvényes jelent. Ha a dualismustól irtózik, hatalmában áll attól is megszabadulni, és a határozás pillanatában annak is véget vetni. Csak kövesse a természet rendjét, hol mindenütt a kisebb testek mozognak a nagyobbak körül. Állítsa vissza nagy Corvinus trónusát Budán, és boldogítsa többi tartományait azon szabad alkotmány nyal, mely az 1848-ki stádiumában az európai szabadelvek színvonalára lépett; de már nyolcz száz évvel ez előtt kimondta: „Omnes homines unius sünt conditionis." (Helyes!) Nem szólok tovább az előttünk fekvő nagy kérdéshez, melynek mind törvényes, mind történeti 74*
