Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-30

XXX. ülés 1861. május 27-kén. 293 értsd meg, oh király: felszólal nyugodtan, türelmesen, míg keblében, mint bősz Óceán, háborog mindez égő emlékezet. Szűk egy ember „engedményezése" e tengernyi mozgalomnak, mely fölött, mint egykoron,. az Úrnak lelke lebeg. (Helyes!) Hatjsd alá előtte a föld poráig homlokod, oh fejedelem, nehogy megdördüljenek az írás szavai: „Magamra öltöm a haragot mint egy palástot, mert nem békét jöttem én hirdetni, hanem harczot és halált!" (Viharos helyeslés; taps és éljenzés.) Vannak a trónok történelmében pillanatok, vá

1 pontok a lét és nem lét között, — mikben a végzet intő szózata nyilatkozik. Ne hagyd elzendülni, oh fejedelem! kormányod, a múltban három századig vívott e nemzet szive ellen: ne kelj te uj csatára az örök igazság elveivel; ez a harcz egy véges ember tusája volna a végtelen jövővel, ez harcz leendene egy király és Isten között! (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.) Elnök: Figyelmet kérek! Tessék helyre menni. Most szólni fog Ballagi Mór úr. Ballagi Mór: Tisztelt képviselőház! Midőn e perczben fölszólalni akarok, önkénytelenül jutnak Cornelius Neposnak hires szavai eszembe: „Venio nunc ad fortissimum virum," annyiban, s oly értelemben , hogy nekem jutott e háznak legékesebben szóló férfia után felszólalni, s alig lehetne reményem a ház elnézésével találkozni, ha felszólalásomnak egy érdeme nem leendne, az t. i. hogy rövid és a tárgyhoz ragaszkodó lesz. (Helyeslés.) Ha csak perczig is abban a jámbor hiszemben éltem volna, hogy nem kizárólag a dynastia megmentésére, hanem tán jog- és igazságra is volt némi tekintet, midőn Bécsben az október 20-diki diplomát kiadták: e gyűlésünk kiegészittetlen volta egy maga is tökéletesen meggyőzhetett volna az ellenkezőről. Azonban szemünk előtt mindennap történő más törvényrontó hatalomtények is váltig bizonyítják, hogy a bécsi udvarnál ma sem mondtak le ama hagyományos házi politikáról, mely a körülmények szerint fölváltva, sújt és csábít, s ehhezképest jelenleg is csak ugy játszák irányunkban a constitutionalismust, mint midőn haditüntetések alkalmával az ellenséges sereghez közelednek, majd elvonulást színiének, csupán a végből, hogy azt biztos positiojából kicsalják. A nemzet ezt igen jól tudja, de tudja azt is, még pedig a história csalhatatlan tanulsága szerint, hogy soha az absolut hatalom a színlett szabadság és alkotmányosság játékát ugy nem játszhatta, hogy utoljára is nem a szabadság ügye ült volna diadalt. Ezt tudva mi nyugodtan nézünk a jövőnek elébe és ugy haladunk a törvény által elébünk tűzött ösvényen előre, mintha odafenn minden egészen bona fide történnék. Nyíltabban szólok, hogy azok is, kiknek az igazság elnyomása, utóbb gyanúsítás a dolguk, —< megértsék, mikép érez és gondolkodik a törvényességnek e hazájában egyike azoknak, kiket Bécsben fölforgatóknak szeretnek czimezni. (Halljuk!) Ha az volna a vitatkozás tárgya: szaldtani kell-e a dynastiával, vagy nyitva hagyni az utat a kibékülésre — és ha a kibékülés, természetesen a törvény alapján történendő kibékülés eszközlése rajtunk állana , tőlünk függne; akkor mindnyájan egyértelmüleg az utolsót választanok minden utógondolat, minden mellékszándék nélkül. Megmondom, miért ? (Halljuk!) Alkotmányos kormányformának legfelségesb előnye az, hogy annak szerencsés alkalmazása csak igen csekély mértékben függ az uralkodó személyiségétől; alkotmányos nemzet nem annyira a fejedelem jogakaratától várja jogai biztosítását, mint azon áthághatlan korlátoktól, melyeket a törvény von a hatalom közé, s midőn az alkotmány élére állított fejedelem személyét sérthetlennek mondja ki, egyszersmind eleve gondoskodott arról, hogy az csak jót tenni, de roszat művelni ne bírjon. Ez a mi alkotmányunknak is jelleme, s ha egyszer ennek sánczain belül mi leszünk az urak, a többire nézve szívesen engedünk. „Suis stat viribus libertás" ez a római történetíróval a mi jelszavunk, melyhez képest szabadságunk , jogaink és igazaink megvédését senki mástól, hanem törvényeinktől — s ha kell — karjainktól várjuk. (Helyes!) Avval szeretnek vádolni bennünket elleneink, hogy mi érzelmi politikát íízünk. Ha volnának köztünk, kik az ész helyett inkább szivük sugallatára hallgatva képesek lennének az indulatok izgalmának vetni martalékul a haza kétes jövendőjét: akkor bizonyára nem a törvényesség szelíd sürgetését, hanem vajmi egészen mást, egy nemzet 12 évig" elfojtva tartott haragjának menydörgő kitörését kellett volna már eddig is hallani e házban, (Ugy van!) annyival inkább, miután, valljuk be őszintén, csak • is ugy adnánk szót küldőink s átalában a nemzet valóságos hangulatának; mert bácsmegyei t. küldötttársam kétség kivül nagyon csalatkozott midőn a minap itten azt állítá, hogy ha küldőinknek eleve megmondtuk volna , hogy mi a tényleges hatalommal szóba sem állunk, érintkezni nem akarunk, akkor kevesen ülnénk itt. Ez épen megfordítva áll. Az uralkodóház iránti bizalom az utolsó 12 év fonák kormányrendszerének istentelenségei által oly mélyen megrendült, hogy semmi jobban nem ajánlhatja az embert a nép bizalmába, mint annak kijelentése, hogy szenvedéseinek okozója iránti gyűlöletét osztva, a tényleg uralkodó hatalomról tudni sem akar, azzal érintkezni nem fog. A mi több, — soha az ősi alkotmány iránti tisztelet és szeretet is a társaság legalsóbb rétegeibe Képv. ház napi. I. k. 74