Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-30

XXX. ülés 1861. május 27-kén. 28á ben minden esetre egyik vagy másikról lemondanunk kellene, a mennyiben activ téren csakis egy utat választhatunk , úgy még hátramarad e választást a körülmények kifejlődéséig halasztani, mit teendiink, ha t. i. az activ föllépés helyett, a passivitást választandjuk. Activ működés által a hatalom törvényesítésének elérésében az első törvényes térről egészen lemondunk , % annak fenyegető súlyát nem használjuk többé, ellenben a passivitás által a szerződés megsemmisítési súlyt is használjuk, a teljesítéshez kényszerítő passivitás fölhasználásával, mi a jelen körülményekben, hol a kibékülés időszaka az ellenfélre életkérdés, activ föllépésnél is hathatósabb. A legnagyobb súlyt kívánom fektetni a kibékülési időszakra, mert ez az, mi nemzetünknek legnagyobb előnyt nyújt s így leghathatósabb fegyvere,—igaz, hogy ily szenvedésmeghosszabítás kínos reánk nézve, de a tényleges hatalomra lehetetlen. — Ugyanis a hatalom azon ponton áll, hol naponkint sülyed, mig ellenben mi sülyedésünkben már megállapodtunk — s így suprematiánk naponkint növekszik - — e kettő a passivitás főindoka. — (Helyes!) Midőn a passivitásnak minden activ föllépéstől tartózkodva nyilatkozni kell, azt közvetett formában teszi, s illyen a „határozat", mely ugyan csak magának szól, de oly hangosan, hogy mindenki meghallja. (Igaz!) Ezáltal érintkezésbe nem jöendünk azon hatalommal, mely irányában törvényesitéseig — passivitásban maradni érdekünk. — Ezek folytán, minthogy szólanunk kell, azt „határosat" alakjában tenni kívánom. A határozat melletti indokaimat, t. i. az időt és a passivitás kettős súlyát előadván, engedje a tiszt. ház, hogy a felirat elleni észrevételemet röviden közölhessem. — (Halljuk!) Két elv közötti választásunkra két indok bír befolyással, t. i. a választott elv érvényessége és a nem választott comparativ gyengesége. Ez utóbbit akarom a felirat mellett felhozott döntő okokból bizonyítani. Lónyay Menyhért képviselő úr az eszményi egységes Ausztria pénzügyi viszonyait oly kimerítően festé, hogy annak tarthatlanságán senki sem kétkedhetik; Klauzál tagtársam ép oly tüzetesen bizonyitá be azt, hogy e birodalom a kereskedelem minden ágainak tönkre tétele által oly depauperationáhs systemát hozott létre, a minőt még soha senki más; s hogy e miatt az inség küszöbére jutott; Eötvös b. ezen egység politikai kivihetlenségét czáfolhatlanul igazolta; Somssich Pál úr pedig nagy hatású beszédében — a hatalom orgánumai roszlelküsége vagy tehetetlenségéből következtette tarthatlanságát. Andrássy gróf, Grorove, és több képviselő társaim ezen ephemer egységes birodalom külpolitikai viszonyait oly hü színben állították elő, hogy azok után külgyámolitást vagy segélyt reményiemé épen nem lehet; végre — majdnem mindnyájan, kik a felirat mellett szólottak, velünk egyetértőleg ünnepélyesen törvénytelennek nyilvánították azon tért, melyen a tettleges hatalom jelenleg áll; — szóval ha összeszedem az eddig elmondott kitűnő beszédek velejét; azt kell következtetnem, hogy ezen új egységes birodalom csakugyan merő lehetlenség, mely öngyengeségénél és semmiségénél fogva önmagától összedől. S ezt egyformán óhajtják velünk, tudván hogy csak a képzelt egység romjain emelkedhetik a birodalom összes népeinek törvényes és alkotmányos szabadsága. Kérdem most már, — váljon érdekünkben áll-e, egy ily birodalmat lehetővé tenni vagy sem ? én azt hiszem uraim, — hogy nem, — mert ha most összedől, helyét az foglalandja el, a mit mindnyájan egyenlően óhajtunk, t. i. a personal-unióra alapított duahsmus. (Helyes!) Ha tehát nem áll érdekünkben e roskadozó állam léte, minek támogassuk azt, ha csak formabelileg is „felirat" által? mit előnyére kizsákmányolni el nem mulasztana. Vagy tán elismerést vagy hálát várhatunk? — azt senki sem hiszi. — Vagy érdekeinkkel összeférő-e oly hatalomnak bánni segélynyújtás is, mely mintegy erőszakkal akarja a nemzetet az 1848-ki törvényes térről ismét az 1849. önvédelmi térre szorítani. — Vagy talán azért, mert a határozatra az országgyűlés szétoszlása következend? míg a föliratra nem? ez sem hihető, jól tudjuk azt mindnyájan, hogy mindennél nagyobb indok az, mi a hatalmat engedékenységre vagy szakításra indítandja. Nem „fölhattal" uraim, de „petitióval" járultak már e hatalomhoz, de az elsem fogadtatott. Sőt az osztrák császár magyarországi helytartója Albrecht főherczeg, midőn a sárosmegyei küldöttség általa kérelemmel kivánt járulni e hatalomhoz, azt felelte, „nem tudják uraim , hogy fejőkkel játszanak?" megezáfolhatatlan tények ezek. — És valamint akkor, úgy hiszem most sem szolgálna sem fölirat, sem határozat e hatalom elhatározására indokul. (Ugy van!) Tehát legfölebb is annyi előnye lehet a fölíratnak, hogy a más okból eredhető széloszlást talán a határozatra foghatják, mit a fóliratra tenni nem lehetne, de az is csak negatív és igen foltételes oly ok, mely csak egyéni felfogáshoz képest nyeri vagy veszíti súlyát. — Megvallom ezen aggodalom lelkemben visszhangra nem talál — de talál mindenesetre azon meggyőződés , hogy akár szellemi, akár anyagi, akár csak formabeli segély is az, mit e hatalomnak nyújtunk, az mindenesetre ellenségünknek lesz nyújtva, melyet mi fognánk gyámolítani azért, hogy erőre kapva, minket annál könnyebben újra legyőzhessen, (Helyes! Éljen!) 71*