Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-30

XXX. ülés 1861. május 27-kén. 279 hiszem és valamennyien azt hiszszük, hogy ha mi a jövőt a múlttal összekötni akarjuk, vagy is a törvényes ösvényre lépni és az alkotmányos életet folytatni kívánjuk, ezt koronás király nélkül nem érhetjük eh Hogy pedig elébb, -— vagy több valószínűséggel érhessünk czélt, ha a fejedelemmel érintkezésbe nem jövünk, azt szerény falusi logicámmal ép oly kevéssé értem, mintha valaki törött karját ugyan gyógyitatni kívánja, de nem engedi az orvosnak, hogy a csontnak két végét egymáshoz közelebb hozza. (Zúgás; Halljuk!) Ferencz József császár Ő Felsége vagy lesz koronázott magyar király, vagy nem ? ha lesz, sohasem fogjuk bánni, hogy illő tisztelettel viseltettünk irányában; ha nem lesz, akkor nem fogjuk sajnálni azt, hogy mi mindent elkövettünk, a mit csak lehetett, és hogy az egész világ máshol fogja keresni a rósz sikernek okát, mint minálunk. Hallottam ugyan itt említeni valamit, a minek következtében alig mernék szép szóval adósomnak irni, emlékeztetendő őt arra, hogy fizessen, mert ebből egy igen tisztelt követtársam mindjárt azt következtetné , hogy folyamodtam. (Derültség. Helyeslés.) Ezt pedig nem igen szoktam. Ha valaki szerződésileg irányomban lekötötte magát, és ígéretével késik, akkor én szóval, írással és akármi utonmódon intem őt, de mégis rósz néven venném, ha valaki ezt folyamodásnak magyarázná. (Helyeslés.) Erősen hiszem, hogy küldőink, kiknek túlnyomó része 1848 óta munkás emberekből áll, kik az idővel gazdálkodni szoktak, mondom, hogy küldőink, ha maguk nyilatkozhatnának, a tisztelt indítványozó véleményét tökéletesen pártolnák, mint én azt lelkem teljes meggyőződéséből teszem. (Éljen!) Károlyi Ede gróf: Bocsásson meg a tisztelt ház, hogy már eddig is tíizpróbára tett türelmét én is igénybe veszem; de a szőnyegen levő ügy fontosságáról meggyőződve, kötelességemnek tartom erre vonatkozó egyéni csekély nézeteimet a tisztelt képviselőház elé terjeszteni. Mindenek előtt egy futó pillanatot vetve tul határainkon ; — ott nagy harczot látok, mely a civilizált világot két táborba oszlatja. Nem értem azon harczot, melyet szurony és ágyú dönt; de azon nehéz küzdést, melyben eszme eszmét fejt. A világ korszakait a nagy eszmék vezérlik. A múlt századokban a vallás vala azon nagy tüzes üszök, mely a nemzetek kebleit gyujtogatá, és a világot lángba boritá. E szabad vallási eszme százados küzdése után a tolerantiában megtestesülvén, vallásszabadsággá lön, mit mi is a haladás zászlójára egyik jelszavul kitűztünk. A mi századunk eszméje: a szabadsággal párosult nemzetiség, mely most az absolutismus elleni küzdésben áll. Egy nagy nemzet már lerázta gyötrő igáját — ez az olasz, mely dicsőségesen emeli fejét, mint szabad nemzet és példa gyanánt áll a világ előtt, mentő jobbját a még lenyiigzött testvéreinek nyújtva. Még ugyan be nem fejezte harczát, de annak eredménye kétségtelen. Ezen eszmeküzdésnek az a sükere lett, hogy a világ népei egyetértve, nemzetiség és szabadság után törekszenek; ki e nemes törekvésnek ellenáll, azt elébb utóbb az események porba sujtandják. Sokakra nézve közel van a küzdés órája, az bizonyos; de kinek nevét huzandja ki elébb az eshetőségek urnájából a sors keze ? ez az, mit csak a Mindenható tud. Annyi bizonyos, hogy ezen még lenyiigzött nemzetek hűséget esküdtek egymásnak, mely hűséget megfogják tartani és megtartaniok is kell, ha többi testvéreiktől elhagyatni nem akarnak. Ugy látszik a sors keze közel jár felénk, ébrednünk kell. De ezen tudat egy nagy nemzeti kötelességet is költ keblünkben, s e kötelesség: a testvériség és nemzetiség iránti rokonszenv. Ezen érzelmünket nyilvánítani, szabadabb mozzanatunk első kötelessége. Tudják meg a velünk nem szorosabb viszonyban levő nemzetek, mikép nemzetellenes politikát követni soha nem fogunk; tudják meg, mikép kormányuk tetteit soha öntetteiknek nem magyaráztuk. [Helyeslés') Tudják meg, mikép testvéreink, kik ellenök, Olasz-, Lengyel- és Németországban vívtak, oda erőszakkal hurczoltattak és ott csak kényszertől erőszakolva ütköztek azokkal, kiket testvéri karjaikba fogadni óhajtottak. — Tudják meg az osztrák császárság népei, hogy nem a nemzetek, de csak a zsarnok kormány iránt van keblünk ellenszenvvel megtelve, és hogy részükre egy, a mi alkotmányunkkal azonos szabad alkotmányt eszközölni kívánunk, mely mindnyájunkat jövőben az absolutismus ármányaitól megóvni birjon. Csak ily alapon találandunk biztosítást egymásban, óhajtván ekkor mind pénzügyi, mind kereskedelmi és más lehető közös ügyeinket testvériesen internationalis utón, mint nemzetek közötti ügyeket ugy rendezni, hogy ezáltal a kölcsönös méltányosság alapján közös érdekeink előmozdittassanak és biztosíttassanak; csak igy győzhetjük le közös ellenünket az absolutismust (Ugy van í); mert míg seregeink határaikat, — az övék ellenben a mienket lepik el, addig minden törekvéseink hasztalanok leendenek, mert az önkény kezében leend a hatalom , a nemzetek kezében pedig a törvények holt betűje. [Helyes /) Ily felszólalásunk után tudom rokonszenvünk s testvériségünk, — melyet a tetszhalálbóli első felébredéskor baráti kézzel nyújtunk, — sem a közel, sem a távoli nemzetektől visszautasittatni nem fog, mert a nemzetek jobbjai jól tudják, hogy a nemzetek testvérek, hogy egy sors sújtja azokat, és hogy egy a megváltó ige: a szabadság! [Helyes !") Ezen testvéri érzelmeink és rokonszenvünk, valamint haladó politikánk tolmácsolása után, áttérek 70*