Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

228 ' XXVH. ülés 1861. május 23-kán. „Vagy tán azért," igy szól Macaulay : „„Civil disabilities of the jews"" nevű iratában; „vagy tán azért zárattassék ki egy ember, s legyen kevesebbé alkalmas bármely hivatal viselésére, mert szakált hord, sonkát nem eszik, s mert a helyett, hogy vasárnap a templomban, szombaton a synagogában imádja melegebben istenét? Ezt nem érthetjük". Hajdanában Francziaország hugonottái Anglia segélyét hivtákfel, katholikus fejedelmeik ellen; Frankhon katholikusai pedig Spanyolhontól kértek segélyt egy hugonot király megdöntésére, s készek voltak hitükért hónuk legszentebb érdekeit koezkáztatni. S ma Francziaország protestánsai Porosz- vagy Angolhontól segélyt fognának-e kérni, hogy vallásukat praedominánssá tegyék? Bizonyára nem! S miért? Mert üldöztettek egykoron, s nem üldöztetnek most. Ugyan ez áll, t. képviselőház, a zsidókról is, legyen az vallási, legyen az politikai egyenjogúságot illető; mert csak nyomás szül ellenhatást. — Hol az ily akadályok elgördíttettek, megszűntek ők államot képezni államban. Látjuk, hogy civilizáltabb, miveltebb nemzetek zsidói, miként simulnak uj hazájok szokásaihoz. Ezt legjobban bizonyítják Amerika statistikai adatai, melyekből kitűnik, hogy az ott lakó Mózes utódainak csak nagyon csekély része foglalatoskodik pénzüzérséggel, mig a túlnyomó többség eke után keresi kenyerét. Állítsuk Magyarhon zsidóit a jogegyenlőség terére; s magyar zsidókká lesznek, épen annyira hordozván szivükön hónuk előrehaladtát, mint hazánknak bármely tiszta szittyavérű sarjadéka; hozzánk hasonlólag követelni fogják jogaink respectáltatását, sarkalatos törvényeink esonkitatlan elismerését. Ha eddigelé Hunnia irányában a magyar zsidók nem viseltettek gyermeki kegyelettel, ez azért történt, mert mostoha anyaként bánt velők; mert elismert dolog az, hogy ha bármely faj vagy felekezet kifelé gravitál, legyen az bármely okoknál fogva is, — az mindig egy hitvány szűkkeblű belkormányzatnak gyümölcse. Midőn tehát a zsidóemancipatio ügyére a t. képviselőház figyelmét már előlegesen is vonni bátor valék, nem kegyelemesdés az, hanem egy igazságszülte követelés. Tegyünk félre elöitéletet, ellenszenvet, s keresztényi vallásunkkal össze nem férhető érzelmeket, s cselekedjük azt, mi ember s ember között csak méltányos és jogos ! S ha majdan megpillantandjuk azon kormányt, mely előtt az intolerantia hideg, sötéten huzamló fellegei szétoszlandanak: akkor fogjuk légin, kább teljes mértékben követni magasztos tanait annak, ki a szeretet dicső elveit hirdeté! Még egyet. Tekintetbe véve a birodalomban fennforgó bonyodalmakat, valamint azon izgatott állapotot, mely Magyarhon kiegészítő részeiben is mutatkozik; tekintetbe véve még továbbá a Horvátország, ban mutatkozó pórmozgalmakat is, nagyon kívánatos volna, a fennálló vitatkozás végleges eldöntését siettetni; mert elvégre bár mi inkább, mint egy elkésett dolog, legyen aztán annak neve felirás, vagy határozat. (Éljenzés.) Sárközy József: Tisztelt ház! Gróf Széchenyi Béla képviselő társunk előttem bevégezvén szónoklatát, én, az ő atyja, boldog emlékezetű gr. Széchenyi István egyizben a pesti országgyűlésen elmondott anecdotájával kezdem meg beszédemet. Ugyanis, midőn ö azt akará bebizonyítani, hogy a bécsi kormánynak nem jutott osztalékul valami nagyobbszerü észtehetség, fölemlitó, hogy Vesselényi Miklós barátjának, ki a lajthántuli politikában határozott és erélyes roszakaratot s ügyes tapintatot szokott látni, -— azt monda, nézd barátom, abban a bokorban, a melyben te egy pár tüzes villogó szemet, veres kioltott nyelvet, s az eltátott szájban éles fogakat látsz, ha közeledünk, azt fogod tapasztalni, hogy ott egy nagy fülekkel ellátott, bárgyú állat, a türelemnek jelképe áll, — ón megvallom, magam is azt hittem, hogy gróf Széchenyi Istvánnak igaza van akkor, midőn a bécsi kormányt ily alakban kívánta ábrázolni; azonban mostanság a bokor felé tekintve, azt veszem észre, hogy ott egy heoyes orrú, bolyhos farkú állat, eltátott szájjal áll, s mint hajdan Aesopus meséjében várja, hogy a torkán akadt csontot valami irgalmas gólya rántsa ki, de mi, Istennek legyen hála, tanulván az osztrák, cseh és más nemzetiségek gólyáján, óvakodni fogunk a ravasz állatnak torkába bocsátni fejünket. (Derültség.) És valóban a legközelebbi időben meg is érezteté velünk a bécsi kormány ügyes ravaszságát, mert midőn ezelőtt 12 évvel, méltatlanul fölzaklatott, de nemesen és vitézül küzdő nemzetünk, két hatalmas császár seregei által legyőzetett; akkor megfosztattunk önállóságunktól, megfosztattunk alkotmányunktól s mint mélyen tisztelt képviselőtársunk Deák Ferencz monda, a korlátlan hatalom idegen rendszere nehezedett reánk; — ily súlyos körülmények közt pörgött le egy hosszú évtizede századunknak, — és mégis mindenki tudá, mily viszonyban áll hazánk a tényleg uralkodó irányában : érezte mindenki, hogy mint legyőzött teljes joggal számithat bárhonnan jövő segélyre, mely őtet rablánczaiból fölszabadítsa. De ezen hosszú idő hosszas szenvedései között is megőrizte, mi egy életrevaló nemzetnek legfőbb kincse: erkölcsi önállását; élnem csüggedett és hitében nem ingadozott. — Megsokalván azonban a ravasz bécsi kormány a nemzetnek ezen őtet fenyegető hallgató hideg béketürését, az alkotmányosságnak egy kis halavány suga. rát forditá felénk, fölhívta a nemzetet, miszerint magát községileg rendezze. — Mi történt uraim? — a kormány kivánata kisebbségben maradt, a községrendezéssel felsültek; — mi azt hittük, győztünk ; — pedig ha kevesen is, találkoztak egyének, kik a kormány nézetét föltétlenül elfogadták s igy már megveté a kormány pártjának alapjait.