Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

222 XXVII ülés 1861. május 23-kán. 1849-ben ez állás megváltozott. Austria tettleg megnyerte a hatalmat Magyarország összes ereje felett rendelkezhetni, s e pillanatban Austriának erösbnek, hatalmasabbnak kell vala lenni, az európai egyensúlyra nagyobb erővel hatni. . . . Hitték is ezt Bécsben, s mámorosan lebegett szemeik előtt a megifjadott, a megerősödött óriás, az uj Austria! A következés megmutatta, hogy mi e hitből eredett : —csak a csalódás volt — óriás! . . . Angolhon a múlt század elején, bár nyilt szövetségben a spanyol öröködési harczban Ausriával az örökké dicsőséges Rákóczy küzdelem s az austriai kormány közt őszinte, jószándéku intermediatiót folytatott. Az angol diplomatia 1848 9-ben közönyös volt irántunk s elnézte az orosz interventiót. Azonban, ha egészen közönyös volt is a küzdő nemzet sorsa s alkotmánya iránt, nem volt az orosz interventióra nézve, s ez ellenszenvét azonnal éreztette is a magyar menekültek kiadása tárgyában s később a keleti háborúban vége lön Austria irányában a szives egyetértésnek, s igy Austriának ezen, ha nem is legtermé' szetesebb, de legelnézöbb barátja meghűlt, visszavonult, kivált midőn látta, hogy az az idegen fegyverekkeli győzelem után a hóditó kérlelhetlen szerepét játszotta Magyarországban, Nem igy az angol nép, e nemes, e szabadságszerető nép. (Éljen!) Azon érzület, mely e népben minden szabadsága, függetlenségeért küzdő néptársa irányában annyi rokonszenvben, annyi áldozatkészségben nyilatkozott, nyilatkozott 1848—49-ben irányunkban is. (Éljenzés!) 1849-ben még néhány hó, — s meg vagyok győződve, hogy e nép megerősödött s alakot nyert közvéleménye minisztériumát más politikára terelte volna. Tudva vannak t. képviselőtársaim előtt is ez élénk, e meleg részvétnek számtalan nyilatkozatai; tudva van, minő baráti karokkal fogadtattunk mi, ügyünk élő romjai, kik vendégszerető partjaira hányatánk s én legalább, ki e sympathiáj oknak tanuja s részese voltam, ki közelről láttam mennyi szenvedő magyar kebel merített ezekből vigasztalást, legszentebb kötelességemnek tartom, itt nemzetem szine előtt a hála adóját leróni. (Közhelyeslés 1 Éljenzés!) Ugy áll ma a civilizatio haladásával az európai népcsalád köz ügye, hogy nincs nép, mely törekvéseiben néptestvéreink morális támogatását nélkülözhesse, s azt hiszem, e részben ügyünk igazságától néptestvéreink eddig nyilvánult sympathiájukat sem vonandják meg, nem különösen az angol nép. Az angol népnek legközelebbi — különösen a halhatatlan Canning ideje óta lefolyt múltját lapozva nyugodtan mondhatom el, hogy azon nép, mely a spanyol felszabadítására oly végtelen sokat áldozott, azon nép, mely a görögök mellett a navarini ütközetet előkészítette, mely a schvajczi alkotmányt 1847/8, ban a már megalakult európai coalitio veszélyeitől megóvta, mely az olasz szabadságnak is oly kiszámithatlan szolgálatokat tett; azon angol nép, mely Canadát egy véres fölkelés elnyomása után a legszabadabb alkotmánynyal látja el, mely saját civilizált coloniáinak rendre alkotmányokat maga nyújt: törekvéseink melletti sympathiái sem fognak kiszáradni. Angolhon külpolitikája sem népének igazságszeretö s nemes érzületénél, sem anyagi érdekeinél fogva, — se kettős szerencsés találkozásnak csak örvendhet a világ — más, mint szabadelvű nem lehet, bárhova látszassanak gravitálni a személyes hajlamok s a régi traditiók reminiscentiái, (Tetszés.) A magyar s olasz elnyomatásra fektetett kormányrendszer érezhetőbben nyilatkozott Francziaországra nézve. — A novarrai ütközetben nemcsak Piemont győzetett le, — az által Austria ura lett Olaszországnak. Nem csak a bécsi congressusnak minden stipulatiói állottak vissza, — de tul ezeken Olaszország fejedelmei s herczegei az előbbinél még nagyobb s érezhetőbb hatása alá kerültek Ausztriának. S igy a franczia befolyás Olaszhonban majdnem végkép megsemmisült. De ez állás nehézsége Francziaországra nézve leginkább Rómában nyilatkozott. 1849-ben franczia fegyverek vezették ide vissza a fejedelmet, és még is nem a franczia tanácsok voltak azok, melyek ott meghallgattattak. Az olasz-római nép sorsának Ausztria lön intézője. Francziaország O szentsége tanácsában mint fólellenség tekintetett. Nagy hatalom — mintFrancziaország ennél ferdébb állásba nem jöhetett, — s természetesen semmi sem éleszthette fel a százados franczia politika hagyományos emlékeit Olaszhonra nézve, a bécsi congressus müvei iránti gyűlöletet, a júliusi kormánynak Ausztria irányában szenvedett diplomaticus vereségei emlékeit, mint ama politika, melyet a magyar elnyomásával kezdődött uj aera Ausztriára nézve eredményezett. Meglett tehát a „manet alta mente repostum." (Helyes!) És Ausztria vaskövetkezetességgel űzte politikáját ugy Magyar- mint Olaszországban. E közben felmerült a keleti kérdés. T. képviselőtársaim ismerik ezt minden phasisaiban. Sebastopol elesett s reá megköttetett a párisi béke, s a békével a sainte alliance felbomlott. Oroszország elhagyta Ausztriát. Poroszország előbb közönyös lett iránta, utóbb más politikai irány felé indult. Ausztria maga maradt. A nyugoti szövetség pedig még szorosbban megalakult — s az olasz kérdés előtérbe vonult; Ausztria Magyarországot elnyomó s centralisáló statusférfiai ekkor követték el a legóriásabb hibát. (Igaz! Ugy van!) A helyett, hogy a hires orosz ultimatissimum után szorosabban csatlakoztak volna a nyugati szövetséghez: a helyett hogy segédkezet nyújtottak volna annak az olasz kérdés megfejtéséhez, melyben magok is különösen érdekelve voltak ; a helyett hogy a csomó megoldásához minden ponton igyekeztek volna hozzájárulni: mereven ellenszegültek minden kísérletnek, mihelyt az alkotmányos alakban mutatkozott, s talán még merevebb modorban folytatták az olasz politikát, mint azt a congressusok epochája alatt a Metternich- kormány tette. Az elnyomott, a nagy Ausztriába olvasztott magyar