Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-25

XXV ülés. 1861. május 18-kán. 177 választva és elegendő számmal egybegyűlve törvényhozásba bocsátkozni képesek, hanem a törvényhozó hatalom másik része, az hiányzik, — a trón elhagyva üresen áll, s nincs trónörökös, ki a törvények értelmében a törvényes alapon szólna a nemzethez. Ez — ugy gondolom — eléggé be van bizonyitva, mert tény az, hogy az ország önállása az 172S-ki örökösödési törvényben kimondatott, 1791-ben újra biztosíttatott; — tény, hogy 1805. az osztrák császári czím felvételekor I. Ferencz nyíltan kijelenté, hogy ezzel a magyar korona különállását legtávolabbról is veszélyezni nem akarja ; — tény, hogy 1835-ben az országos rendek kívánatára a magyar korona önállásának elismeréséül czímezte magát az uj uralkodó I Ferdinánd osztrák császár, mint magyar király V. Ferdinándnak, — tény, hogy ezen uralkodó 1848-ban csak a császári koronáról mondott le, s a lemondási okmány a magyar koronát illetőleg már annálfogva is érvénytelen, mert magyar minister által ellenjegyezve nincs ; — tény végre, hogy ezen lemondás érvénye ellen a magyar országgyűlés 1848 december 7-én ünnepélyesen tiltakozott, — de kétségbe vonhatlanul áll az is, hogy az uralkodó elhunytával egy trónörökös iránt alattvalói hűséggel a törvények szerint annyiban tartozik a nemzet, mennyiben a trónörökös a fennálló törvények szerint akar uralkodásba lépni, s igy azon példák, melyek a történetből felhozattak, miután II. Mátyás ugy mint II. Lipót, kikre különösen történt hivatkozás, az alkotmányos törvényekre esküdni készek voltak — a jelen trőnkövetelési esetben épen nem szolgálhatnak irányadókúl, midőn a tényleges uralkodó ismételve kijelenti, hogy az ország törvényeinek s önállásának helyreállását engedni nem is akarja. Mind ebből pedig önként következik, hogy a jogszerinti uralkodó él ugyan, de a trónt tényleg elhagyta, a tényleg uralkodó osztrák császár pedig törvény értelmében! trónörökösnek egyátalában nem tekinthető; minden felírás tehát, mely öt uralkodói jogok gyakorlására hivná, mely tőle az erdélyi megyék meghívását, törvényeink végrehajtásának eszközlését kívánná, — elfoglalt kiindulási pontunkkal ellenkezik, s én annak bebizonyítására, hogy a felírás a törvények értelmében lehetséges volna — egyetlen érvet sem hallottam. (Zaj.) Én igen is átlátom azt, hogy az uralkodóház akkor, midőn I. Ferdinánd az osztrák császári koronáról lemondott, anélkül, hogy V. Ferdinánd egyszersmind a magyar koronáról lemondott s ezen lemondás elfogadását az országgyűlésen eszközölte volna, kegyetlen dilemmába hozta magát. Mert ha áll az, hogy az örökösödési törvények szerint ugyanazon uralkodó következzék Austriában, ki következik Magyarországban : akkor áll az is, hogy ha a magyar koronáról lemondás nem történt, a császári koronáról történt lemondás is érvénytelen. De vájjon — kérdem én — a mi gondunk legyen-e elhárítani a bajt, melybe az uralkodóház önmagát hozta, midőn alkotmányosságunk megrontását vette czélba. Ajánlva volt a felírás, czélszerüsógi szempontból, mondatott, hogy ha köztünk és a tényleges hatalom között törésre kerül a dolog, legalább a felelősség súlyát hárítsuk el magunkról. Jól tudom, hogy a törvényhozás terén, a törvényesség szempontja mellett, mindig ott áll a czélszerüség kérdése is, de a jelen körülmények közt midőn legerősebb támaszunk a törvény, véleményem szerintcsakigennagy,ésbizonyoselöny szerzése végett térhetnénk el attól. És mi előnyt nyújthatna a felírás ? vagy nem épen ezen úton jutnánk azon kellemetlen helyzetbe, hogy törés esetében az ezérti felelősség ránk súlyosodnék? Mert mikép áll jelenleg a kérdés köztünk és a tényleges hatalom között ? (Halljuk!) A nemzet első szavával kimondotta, hogy az 1848-ki térre állván, a törvényeket fentartaní kívánná, s ezen törvények tiszteletbe tartásának feltétele alatt kész az uralkodóházzal megujitni azon kapcsot, mely 1849-ben megszakadt. S mit tett a tényleges hatalom ? Alkotmányt igért, hanem oly alkotmányt, melyet mi el nem fogadhatnánk soha. Azonban ugy az octoberi diploma, mint a februári pátens, még mindig elég mezőt enged a hatalomnak arra, hogy azok tartalma ellenében nekünk, habár csak látszólagos engedményeket tegyen. Mi el vagyunk határozva nem engedni, ö még mindig engedhet terveinek vég feladása nélkül. Nyissuk már meg most az alkudozás sikamlós menetét, s következzék be az idő, hogy a hatalom engedményt teend, s mi azt el nem fogadjuk, az egész világ nem azt fogja-e mondani, hogy Austria engedékenységével szemben, a magyarok makacsságából ered az ujabb bonyodalom, s következik a törés? Azért uraim ón azt hiszem, hogy ha nincs oly czélszerüségi szempontunk, mely a mi engedékenységünket kívánja : nézetem szerint szükséges és czélszerü, ha mi a kitűzött törvényes ösvényhez szilárdul ragaszkodunk. — Szükségesnek tartom ezt azért, mert erős támadással állunk szemközt, és erős támadást csak erős ellentállás képes visszautasítani. Avagy — kérdem én — mutat-e Austria legkisebb szándékot is arra, hogy törvényes követeléseink iránt engedékeny leend ? Nem megyek vissza a múltra, nem akarok tanúságot meríteni azon háromszázados történetből, mely mögöttüuk áll, de vájjon a legujabbi idők története, azon kor, mely az october 20-ka után lefolyt, nem szolgál-e elég bizonyságául annak, hogy Austria el van határozva az ügyet törésig vinni, de nem engedni. October 20-án egy diplomát adtak, melyről sokan azt hitték, hogy az oly hid lesz, melyen az alkotmányosság édenébe jutunk. Sokan hitték ezt, és sokan csalatkoztak, mert kiábrándultak a febr. 26-diki nyílt parancs után, mely kimondotta, hogy oly alkotmányt akarnak erőhatalommal a kényszer minden eszközeivel keresztül vinni, mely hazánkat az osztrák birodalomba beolvasztja; és ha valaki még kételkedett Képy. ház napi. I. köt. 45