Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

150 XXIV. Ülés 1861. május 17-kén. legkisebb nemzeteket lelkesedésre ragadja, most midőn Olaszország egygyé vált, a németek előbbi politikai közönyösségére számolnak s Ausztria, vagy nem bánom Európa érdekében, mely egy hatalmas Ausztriát kivan, Németországnak egy részét az egésztől elszakítani akarják, tapasztalni fogják, hogy roppant anachronismust követtek el,s azon Németország helyett, melynek területe s népei a mediatisatioi acta alkalmával kótyavetye utján elcsereberéltettek. (ügy van !) Azon Németországot fogják találni, mely eszmékért lelkesülve, a reformatiót keresztül vivé s századunkban a világtörténet legnagyobb hatalmát porba döntötte. Én legalább megvagyok győződve, hogy a német nemzet jelenleg nem fogja tűrni, hogy területe egy nevezetes részének elszakítása által az egész világ előtt arezul csapassék. (Ugy van!) Jól tudom, hogy Németországban tetemes párt létezik, (halljuk!) mely a német-osztrák tartományoknak a szövetségből való kilépését sürgeti s meg vagyok győződve, hogy e párt nem csak zászlóin, de szivében hordja Németország egységét s hogy az ut, melyen jár, ha nem mondhatjuk is egyenesnek, legalább biztosan a kitűzött ezélhoz vezet. Ha Ausztria egész területével a németszövetségböl kilép, e birodalom Németország irányában ugyan azon helyzetbe jut, melyben az olasz tartományaira nézve Olaszország irányában állt (Ugyvan!) s áll mig Velenezét birja, jelenleg is. Azaz, az osztrák birodalom oly részeket foglalván magában, melyek mind multjok, mind nemzetiségüknél fogva Németországhoz tartoznak, a német egységgel ellentétbe állítja magát, mely később vagy előbb, de elkerülhetetlenül harczra fog vezetni s én nem bámulom, ha főkép Németországban sokan e küzdelemnek ugyanazon eredményeire számolnak, melyekhez egy egészen hasonló eset Ausztriát Olaszországban vezette. De ha felteszszük is, hogy az egységes Ausztria minket, elleneit legyőzne, daczára azon rokonszenvnek, mely tartományainak egy részét Németországhoz köti, azt Németországtól végkép el fogja szakítani; vájjon e nagy küzdelemben, melynek elébe megyünk, ki fog állani első sorban, ki viseli annak legnagyobb terheit? Nem mi magyarok-e? Es mi czélból ? Hogy a német nemzetnek egység utáni törekvéseit megsemmisítsük, hogy ellentétbe legyünk azon eszmével, melynek létesítése európai szükség, s melynek igazságáról senki nem kédkedhetik kevésbbé, mint mi, kik a nemzetiség eszméjéért másoknál inkább lelkesedni tudunk, kik készek vagyunk feláldozni mindent inkább, mint hogy hazánk területéből egy talpalatnyit is elveszítsünk. (Köztetszés, éljenzés, fölkiáltások : pihenjen I pihenjen!) Ismerem mindazon előnyöket, melyeket némelyek hazánknak a birodalommali szorosabb egyesülésétől várnak. Ha azon kötelék, mély Ausztriátjelenleg Németországhoz fűzi, megszakadván, a természet elleni túlsúly, melyet jelenleg a német tartományok a birodalomra gyakorolnak, megszűnnék s a monarchiának egyes részei azon helyzetbe lépnek, mely őket aránylagos fontosságuknál fogva megilleti, Magyarország a birodalom súlypontjává válik s a vezető szerep bizonyosan a mi kezünkbe jön, nem ügyesség vagy erőszak, hanem a dolog természete által, melynek állandóan ellenállni nem lehet. De bár mennyire lelkesüljünk is nemzetiségünkért, bármi készek legyünk minden áldozatra, midőn annak állása forog kérdésben, ki az, ki a magyar nemzet fölsőbbségét más nemzetek jogos követeléseinek megsemmisítésére akarná állapítani, ki az, ki nem elégednék meg inkább azon szerény helyzettel, melyet századokig elfoglalánk, ha a szebb állás, mely igértetik, csak ugy érhető el, ha a magyar másodhelyére lépve, poroszlóként áll Európa közepében, leigázva testvér népeit s csak az által biztosítva nagyságát, hogy egy részről a lengyel népnek feltámadását, másról az olasz, a harmadikról a német egységet semmivé teszi ? A magyar nemzet nem vágyódik e nagj'ság után, (Kitörő általános helyeslés, éljenzés, taps) mely múltjával ellentétben áll s saját felfogása szerint nem lenne egyéb a legnagyobb gyalázatnál. (Ugy van!) Meglehet, hogy ezen eljárás nem politikus s hogy saját nemzeti érdekeinket talán jobban mozdíthatnék elő, ha a febr. 26-ki pátens értelmében az államtanácsba lépve, kínálkozó alkalommal arra élnénk, hogy uralmunkat az egész birodalom fölött megalapítsuk, vagy mi még könnyebb volna, hogy azon túlnyomó befolyást, melyet a nem német tartományokkal együtt a birodalmi tanácsban nyernénk, a birodalom feloszlására használnék fel; de vájjon ha ezt tenni nem akarjuk, nem tudjuk, mert e szerep nemzeti jellemünkkel ellenkezik, (Ugy van!) vádolhat-e valaki azzal, hogy a birodalom érdekeit, hogy e világ nyugalmát hiúságunknak föláldozzuk? (Közhelyeslés.) Igaz, hogy a szilárdság miatt, melylyel a sanctio pragmaticához ragaszkodunk, az egységes Ausztria ábrándja nem létesülhet s hogy a dualismus, mely a birodalomban három századig létezett, nem szünhetik meg; de vájjon e dualismus, ha az az egységnél roszabb is, nem jobb-e mégis a zavar permanentiájánál, mely a birodalom két egészen különböző részének erőltetett egyesítéséből támadna? Igaz, hogy a pénzügynek kétfelé osztása s a magyar budgetnek egészen külön kezelése, melyet kívánunk, bizonyos nehézségekkel jár, de e nehézségek nem jobbak-e a közös az egységes banquerottenál, (Átalános helyeslés, kitörő taps és éljenzés) melynek széléhez az utolsó 12 évnek összeolvasztási kísérletei a birodalmat vezették? Igaz, hogy a magyar hadügynek elkülönözése s azon kivánatunk, hogy a hazánkban tanyázó hadsereg kizárólag honfiakból álljon, melynek alapját nem a 1848-ki törvény, hanem I. Ferdinándtól a 18-dik századig hozott régibb törvényeknek egész sora képezi, bizonyos hátrányokkal van összekötve, de vájjon ezen hátrányok nem fejlődnek-e azon viszonyból, melyben a birodalomnak egy része Németországhoz áll s