Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-23

XXIII. ülés 1861. május 16-kán. 139 is, mig önbajainkkal vagyunk elfoglalva, jelentsük ki ünnepélyesen, mikép tisztelvén minden nemzetet, rokonérzelmü nemzetek szabadságának leigázására segédkezet soha nem nyujtandunk. (Átalános helyeslés.) De hálaérzelmeinknek közepette nem hagyhatjuk érintetlenül azon váratlan botrányt sem, mely a szász kormány részéről néhai dicső emlékezetű Teleki László polgár- és képviselő társunk elfogatása és az osztrák kormány részére lett kiszolgáltatása által követtetett el. Nem hallgathatjuk el e részben csodálkozásunk és fájdalmunk kijelentését. Lehetetlen méltánylattal nem viseltetnünk az emigratio iránt, mely lelkes tevékenysége által a haza javát eszközleni törekszik. (Helyeslés.) Végre ne feledkezzünk meg a szabadságharczban, a dicsőség vérmezején elesett vagy képtelenekké vált derék honvédek özvegyeiről s árváiról. Ezekről kötelességünk lesz annak idejében gondoskodni. (Tetszés.) Ezeknek előrebocsátása után, azon indítványt is, mely tétetett, hogy a törvénytelen bíróságok által hozott ítéletek nemcsak törvényteleneknek, hanem érvényteleneknek, sőt semmiseknek nyilváníttassanak, pártolom. Most már végtére átmegyek az indítvány második és harmadik részére. Megvallom, hogy szivem majd megszakad, hogy azokkal, kikkel a reformtéren oly sok éven át együtt küzdöttem, kiknek mint ministereknek, Nógrád vármegye részéről bizalmat és tiszteletet szavaztam, s kiket most is oly annyira tisztelek, noha velők jelenleg egy véleményben nem lehetek. Fájdalmamat e részben nem titkolhatom; de kijelentem azt is, mikép azon indokoknál fogva, melyeket Tisza Kálmán és Várady Gábor képviselőtársaink előadtak, a fölírást nem tartom lehetségesnek. Valamint az igen tisztelt indítványozó, úgy én is nemzetem múltját és annak törvényeit tisztelve s lelkismeretem által vezéreltetve, kijelentem, mikép én Ferencz József osztrák császár O Felségéhez, kinek tényleges föllépése ellen az 1848-ki országgyűlés protestált: ki szavát adta, hogy az alkotmányt visszaállítja, de szavát be nem váltotta sőt a birodalmi tanácsot fölállítván, azt Magyarországra is kiakarja terjeszteni, és mint mondatik, ennek kivitele végett erőszakhoz is szándékozik nyúlni, hozzájárulván mindezekhez az adónak requisitio utján, törvénytelen behajtása: mindezeknél fogva hozzá a fölírást nem tartom lehetségesnek. De van ezeken kívül még egy indok, mely eddig föl nem hozatott s ez a jus patronatus, aplacetum regium, mely mindenkor a magyar királyok legszebb jogai közé tartozott, s melyet Ferencz József önkényt eldobott s a pápa uralmát, mely ellen a nemzet magát századokon át megóvta, Magyarországra nézve elismerte s a melyet azonban, mint világi hatalmat, végkép megszüntetni, Napóleon császárnak alkalmasint sikerülend; a ki tehát ama szép jogot magától könnyelműen eldobta s kinek ennélfogva az apostoli czim sem competál, ahhoz fölírást nem intézhetünk, — s ugyanazért én a határozatra szavazok. (Éljenzés.) Bartal György: Meghatva szólok a szőnyegen forgó tárgyhoz; nem annyira parányiságom tudatában, mint érzetében annak, hogy tanácskozásaink folyamától és azon erkölcsi nyomatéktól, melyet mi hazánk szent ügye mellett kifejteni képesek vagyunk, függ a sukernek lehetősége, a nemzetnek közeljövője és talán végleges sorsa ; de függ egyszersmind az austriai birodalomnak megszilárdulása avagy lassú bár, de bizonyos fölbomlása. Én, uraim, nem kecsegtetem magamat azzal, hogy mi Európának figyelmét önállólag és oly mórtékben vontuk magunkra, hogy azt belügyeink elintézése, históriai jogaink helyreállítása, nemzeti önállásunk biztosítása közvetlen érdekelné. Ritka szerencsének kell tartanunk, ha az európai civilisaí io megmentése, a vallásszabadság kivívása, az absolutismus terjedésének meggátlása körüli érdemeink a múltban egy s más történész avagy státusférfiu által méltányoltatnak. Európa, mely sokkal hatalmasabb nemzeteknek elnyomatását közönynyel türé, rég megszokta bennünket azon kiterjedt monarchia alkatrészéül tekinteni, mely az ujabb kornak internationalis viszonyaiban, több vagy kevesebb szerencsével ugyan, de mindenesetre egyikét játszotta a legfontosabb szerepeknek, s a melynek fönnállása az oly sok fáradsággal és küzdéssel létesített európai sulyegyennek egyik sarkkövét képezi. Csakis azon rázkódtatás, melynek Austria 1848-ban kitéve vala, csak is azon erély, melyet Magyarország az akkori mozgalmakban, megújuló államéletének első alakulásában, geographiai elszigeteltsége mellett és annyi zsibbasztó s ellenséges viszonyok daczára kifejteni képes vala: csak is azon békés, de elhatározott ellenállás, melynek szilárdságán megtörtek azóta a korlátlan uralom minden eszközeivel terjesztett assimilatiónak árjai, valának véleményem szerint azon tényezők, melyek a külföld figyelmét Magyarország sajátságos államviszonyaira forditák. És mi elvégre azon szerencsés fordulatnak küszöbén állunk, melyben az európai közvélemény eléggé hangosan inti a bécsi kormányt, hogy az alapjaiban megingatott, tetemes veszteségeket szenvedett és ujabbaknak elébe néző birodalomnak léte, Magyarország kibékitésétől, pacificatiójától föltételeztetik. Azon solidaritás, mely az európai népcsalád egyes tagjai között mindazon viszonyokra nézve létezik, melyek a világbékének fönnmaradását biztosíttatják, valamint nemzetünknek józanul fölfogott specificus érdekei elutasithatlanul kötelességünkké teszik, mindenekelőtt Austriához való viszonyunk iránt nyilatkozni. Ünnepélyesen kijelentem tehát én is, hogy Magyarországnak pacificatiójára s ez által föltételezve a birodalomnak consolidatiójára csak egy ut vezet, a szigorú törvényességnek biztos ösvénye! Hagyja el a 35*