Országgyűlési irományok, 1985. XIX. kötet • 600-671. sz.
1985-671 • Törvényjavaslat a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról
- 2 - -324*Ugyancsak a köztársasági elnök hatáskörébe utalja az Alkotmány a honvédelem irányításával összefüggő egyes, az Országgyűlést megillető jogkörök gyakorlását akkor, ha az Országgyűlés akadályoztatva van. Az emiitett hatásköröket - a honvédelem irányításának áttekinthetősége érdekében - ugyancsak indokolt a Hvt. szabályai között rendszerezve elhelyezni. Ezen kivül a köztársasági elnököt - mint a fegyveres erők főparancsnokát - a jövőben a legmagasabb beosztású parancsnokok kinevezésére, illetőleg felmentésére, valamint az ország védelmi tervei jóváhagyására is fel kell jogositani. Ezért a javaslat 2.§-a a köztársasági elnök közjogi és főparancsnoki jogositványait rendszerezve a honvédelem irányítására vonatkozó hatásköri szabályok közé iktatja. A 3.§-hoz: A honvédelmi miniszter és a Magyar Néphadsereg parancsnokának részletes hatáskörét 1989. októberében a Minisztertanács állapitotta meg. Ez a megoldás megfelelt a jogalkotás szabályainak. Az alkotmányos szabályok változása azonban a kormányzati és igazgatási feladatok és hatáskörök megállapításával szemben is új követelményeket támasztanak. Ezen új követelmények szerint nem követhető az a korábbi gyakorlat, hogy a törvény csak az ágazatot irányitó miniszter fő feladatait állapitja meg, és a részletes hatásköri szabályok meghatározását a kormányra bizza. Ezért a javaslat részletesen tartalmazza a honvédelmi miniszter hatáskörét. A hatásköri szabályok módositása következtében a honvédelmi miniszter a Magyar Néphadsereg vezetésére már nem jogosult, a Magyar Néphadseregnek nem szolgálati elöljárója. A miniszter az irányításhoz a kormányzati szervek rendelkezésre álló eszközöket, igy elsősorban a jogalkotást és a törvényességi felügyelet keretében a jogszabályok végrehajtásának ellenőrzését használhatja fel.