Országgyűlési irományok, 1985. XVI. kötet • 442-494. sz.
1985-493 • Állami vállalatokra bízott vagyon védelméről szóló törvényjavaslat sürgősségi tárgyalás kérése
<: -&£& szabályai azonosak az &. » b/ pontja ssennti pályázatéval, tehát erre is a Javas) at 7-9.-i-ai vonatkosnak, mégi s azzá 1 az el téréssel • hogy nem a ikalmazhatö a 7 . S (.2) bekezdésének zártkörű pá1vázat ki í rá-sara vonatkozó szabálya. A jelen esetben a pálvázatnak ieJ l-t' llenü 1 nyi 1 vAnosnak kell lennie. Az olyan szevzSdcííi, amelyet a. vál lalat a &.§ rendelkezéseinek megsértésével kot, Cpl. nem a kedvezőbb ajánlatot tevő' harmadik személlyé] szerződik), a 10.§ alapján semmis. Hangsú lyozandö, hogy az ajánlat- kedvezőbb volta nem bírálható el pusztán az e] lent'rták naoysága alapján, figyelembe kell venni az ajánlat valamennyi elérnél, és az: ügy összes körű 1 menyet,. A nyi lv-Anossagra hozatal azáltal valósul meq. hony a feltételeket a villaiat legalább kei országos naoilapban közzéteszi . A 7 . , Ü . és S . § -hoz A 7-3. S—ok a Nemzeti Vagyonügynökség által elrendelt CS.§ b/ pont) illetőleg a vállalat által saját kezdeményezésre meghirdetett C6.S- a/ pont) pályázat szabályait, tartalmazzák. Lényegük, hogy a pályázatot minden esetben a vállalat írja ki, és bonyolítja le. A pályázat költségei a vállalatot terhelik. Zártkörű pályázat csak kivételesen és kizárö- IG -