Országgyűlési irományok, 1985. XIII. kötet • 368-397. sz.

1985-375 • Alapismeretek és vélemények alakulása a világkiállításról az elmúlt háromnegyed évben

-3o3~ Májusban az ország nyugati részén élők másoknál sokkal nagyobb arányban vélekedtek úgy, hogy a világkiállítás a ke­leti országrésznek ugyanannyira előnyös lesz, mint a nyugatinak. Szeptemberre körükben csökkent le a legnagyobb mér­tékben az így gondolkodók aránya. Egyúttal e kérdés megítélése nagyobb egyöntetűséget mutat a különböző vi­dékek között. A másik nagyobb válto­zás, hogy az ország keleti területén lakók között május óta különösen megnőtt azok aránya, akiknek vélemé­nyük van erről a kérdésről. Többsé­gük azokhoz csatlakozott, akik szerint az ország keleti részének nem annyira előnyös a világkiállítás, mint a nyugati résznek. A kiállítás ígéretei mellett azonban el­törpülnek a hallható aggályok, fenntartá­sok. A jelenlegi nagyobb lelkesültséget az is jól mulatja, hogy ma többen gondolják úgy, hogy sikeresen fel tud készülni az or­szág a rendezvényre. (Azért mondhatjuk, hogy az „igen" válaszok aránya eddig még nem volt ilyen magas, mert a januári és a márciusi felvételkor a sikerességet jobbára feltéte­lekhez kötő válaszok az „igen" kategóriá­ba sorolódtak. így, ha a szeptemberi adatoknál az „egyéb" válaszokat az „igen" válaszokhoz számítanánk, vagy azok nélkül néznénk meg az arányokat, minden korábbinál magasabb aránya jönne ki az „igen" válaszoknak.) Láthatóan a felkészülésben bízók ko­rábbiaknál nagyobb aránya abból adó­dik, hogy a véleménynélküliek közül so­kan határozott igenlő véleményre váltot­tak az elmúlt hónapokban. Azok aránya tehát, akik úgy gondolják, hogy az ország nem lesz képes a világszínvonalú felké­szülésre, az eltelt háromnegyed év során nem változott. A változások tekintetében megemlí­tendő, hogy a kérdésben korábban véle­mény nélküli általános iskolát és szakmunkásképzőt végzettek csatlakoz­tak igen nagy arányban azok közé, akik derűlátók a felkészülést illetően. Az en­nél magasabb végzettségűeknél a kérdés megítélésében semmilyen változás nem jelezhető. Ma tehát több embernek van vélemé­nye a világkiállításról, a közvéleményben jobban elterjedtek a remélhető előnyök, de az eddig felmerült gondok némelyike is. Az alapvető tényinformációk azonban továbbra is csak szűk körben ismertek. Az, hogy ma többen helyeslik, várják a világkiállítást - mint láttuk -, annak a következménye, hogy azokat is megérin­tették a kiállítás ígéretei, akik eddig csak azt tudták, hogy lesz ilyen rendezvény. Ha viszont azt nézzük, hogy a világkiállí­tásról milyen gondolkodási, attitűdcso­portok kristályosodtak ki a közvéle­ményben, már nem találunk szembe­tűnő változást a korábbiakhoz képest. A világkiállításról tudók között azok ará­nya, akik mind a gazdasági, mind a nem­zeti hírnévre vonatkozó reményeket osztják, ahogy májusban, szeptemberben is 52 százalék. Azok aránya, akik szerint a gazdasági remények nem megalapozot­tak, illetve nemigen vonzzák őket, szem­ben a nemzeti hírnév ígéretével, márciusban 37, szeptemberben 38 száza­lék volt. S végül az a kisebbség, amelyik számára sem a gazdasági előnyök, sem a nemzeti hírnév nem szempont, illetve nem realitás a kiállítás megítélésében, márciusban 11, szeptemberben 10 száza­lék. Az elmúlt hónapok változásai tehát leg­inkább abba az irányba mutatnak, hogy azok, akik amúgy is hajlottak a világkiál­lítás előnyeinek elfogadására, reményeik­ben megerősödtek, viszont akik kétkedőek voltak, azok is maradtak. BUDAPEST-BECS VILÁGKIÁLLÍTÁS Fényszedéssel készült: TIPOPRINT DTP Centrum Felelős vezető: Kökényesi Imre Nyomás: SZÖVORG Nyomda Felelős vezető: Bodnár Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom