Országgyűlési irományok, 1985. XI. kötet • 321-362. sz.

1985-360 • Mellékletek a Minisztertanács 1990-92. évi gazdasági programjáról készített tájékoztatóhoz

a lakhatás legminimálisabb követelményeit sem kielégítő szükséglakás, a családoknak közel 5 %-a (200 ezer), elsősorban fővárosi és városi fiatal házaspár kénytelen albérletben vagy a szülőknél élni. A lakásoknak közel háromnegyede komfortos, több mint 8 0 %-a kétszobás vagy annál nagyobb. Az alacsony komfortfokozatú lakások aránya nemzetközi összehasonlításban magasnak minősül; az átlagos szobaszámot tekintve lemaradásunk kisebb, elsősorban az épülő új lakások egyre növekvő alapterülete miatt. A lakásellátottságnál nagyobb az elmaradottság a lakókörnyezet és az infrastrukturális fejlettségben (egészségügy, oktatás, úthálózat, telefonellátottság, víz-csatorna). A lakások számát, felszereltségét tekintve összességében a nyugat-európai országokhoz mérten kedvezőtlen, a kelet- és déleurópai országokhoz mérten pedig átlagos a helyzetünk. Jelenlegi lakásrendszerünket összefoglalóan tehát az jellemzi, hogy a lakásviszonyok elmúlt évtizedben bekövetkezett javulását meghaladta a lakossági elvárások és igények növekedésének üteme. A lakásokkal és a támogatásra felhasználható pénzügyi forrásokkal való gazdálkodás a lehetségesnél rosszabb hatásfokú. A gondokat a gazdasági változásokat és a gyorsuló inflációt követni nem képes, merev rendszer felerősíti. E diagnózis alapján a társadalom egésze számára nyilvánvaló, hogy a legélesebb problémák enyhítése érdekében a lakásgazdálkodási rendszer gyökeres átalakítása halaszthatatlan feladat. A reform elodázása a lakásrendszer pénzügyi Összeomlásához vezethet, mert az egyre emelkedő lakásárakat a lakosság jövedelmeiből nem képes megfizetni, az állam pedig a növekvő kiadásokat nem tudja vállalni, mert más, a lakásellátásnál elmaradottabb infrastrukturális területek felzárkóztatására, a gazdaság élénkítésére is növekvő források szükségesek. Ebből következik, hogy a lakásrefor.m