Országgyűlési irományok, 1985. IX. kötet • 245-274. sz.

1985-271 • Törvényjavaslat az Alkotmány módosításáról

-«"-•• -12­A 4.§-hoz 1. Az ország függetlenségét és területi épségét, az alkotmá­nyos rendet, illetve az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető körülményekből fakadó veszély elháritása azonnali intézkedéseket kivan. E körülmények azonban az Országgyűlés összehívását, illetve tanácskozását is megakadályozhatják. A ha­tékony intézkedések azonnali megtétele érdekében ezért a Javaslat - az Országgyűlés akadályoztatásának esetén - a hadiállapot ki­nyilvánítására, illetőleg a rendkivüli állapot kihirdetésére és a Honvédelmi Tanács létrehozására, továbbá a szükségállapot kihir­detésére a köztársasági elnököt jogositja fel. Az emiitett széles körű jogositvány kizárólagos és ellenőr­zés nélküli gyakorlása azonban a hatalom megosztásának elvét sér­tené. Ezért garanciális okból tartalmazza a Javaslat, hogy az Or­szággyűlés akadályoztatásának tényét, továbbá a rendkivüli álla­pot vagy a szükségállapot kihirdetésének szükségességét az Or­szággyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Miniszterta­nács elnöke együttesen állapitja meg. Ez azt jelenti, hogy ha bármelyikük ugy itéli meg, hogy az Országgyűlés nincs akadályoz­tatva, illetőleg nem áll fenn a rendkivüli állapot vagy a szük­ségállapot kihirdetésének a szükségessége, a köztársasági elnök nem jogosult ezen intézkedések megtételére. 2. A rendkivüli állapot idején az ország függetlenségének és területi épségének megőrzése, valamint az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát sértő vagy veszélyeztető körülmények elháritása az ország valamennyi erőforrásának leghatékonyabb felhasználását igényli. Az ilyen különleges helyzetben a kormányzati szervek csak különleges hatalom birtokában tudják a szükséges intézkedé­seket megtenni. A Javaslat a rendkivüli állapot idején felállí­tandó Honvédelmi Tanácsot különleges hatalommal ruházza fel ak­kor, amikor lehetővé teszi, hogy törvények alkalmazását felfüg­gessze, ezek helyett, illetve a törvényektől eltérően rendeleti

Next

/
Oldalképek
Tartalom