Országgyűlési irományok, 1985. IX. kötet • 245-274. sz.

1985-271 • Törvényjavaslat az Alkotmány módosításáról

- 6 ­jelentős, mert kijelöli a jogalkotónak azt a feladatot is, ame­lyet a magyar jogrendszer általános felülvizsgálata során mihama­rabb teljesíteni kell. A fentiekkel összefüggésben rendelkezik az Alkotmány ugy, hogy a jogalkotás rendjét törvény szabályozza. Az Alkotmány által alapjaiban, a törvény által pedig konkrétan meghatározott jogal­kotási folyamat valamennyi jogszabály érvényességi feltételeit rögzíti. 8. Az alkotmánymódosítás előkészítése során is felmerült a tudomány legújabb eredményeire alapozva az a javaslat, hogy az emberi jogok alapvető értékként kezelését az Alkotmány szerkeze­tének megváltoztatásával is ki kell fejezni. Ugy tűnik azonban, hogy az említett szerkezeti változtatás a módosítás keretei közé nem fér be. Indokolt azonban, hogy az Alkotmány már az általános rendelkezések körében rögzítse: a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogait, s ezeket az ál­lam elsőrendű kötelességeként deklarálja. Tükrözi azt a szemlé­letbeli változást is, amely az állam szerepének bizonyos értelmű átértékelését jelenti, s amelynek során az egyes ember boldogulá­sa mindinkább előtérbe kerül. 9. A magyarországi modellváltás egyik alapvető feltétele a gazdaság jelentős mértékű átalakítása. Sem a szabad verseny, sem pedig a tervutasításos gazdaságirányítás nem vezethet korunkban kellő eredményre, így - felhasználva más gazdasági rendszerek ta­pasztalatait is - az Alkotmány a tervezés előnyeit is felhasználó piacgazdaságként határozza meg a választandó irányt. A piacgazda­ság - amely révén vélhetőleg megvalósulhat a gazdasági válság meghaladása - közelit a világpiac színvonalán történő termeléshez és kereskedelemhez, a tervezés előnyei pedig a nyers piacgazdaság válságainak leküzdése során érvényesülhetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom