Országgyűlési irományok, 1985. VIII. kötet • 203-244. sz.
1985-203 • Törvényjavaslat az Alkotmánybíróságról
- 26 Ha a hatásköri összeütközés biróság és más szerv között merül fel, ezt alapvetően jogszabály, mégpedig a biróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 5.§-ának (1) bekezdése rendezi, amely szerint: "Ha a biróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát megállapítja, ... , ez a döntés minden más szervre kötelező." Előfordulhat, hogy a másik szerv a hivatkozott törvényi rendelkezés ellenére is vitatja a biróság hatáskörét, vagy hatáskörének hiányát megállapitó határozatot. Ebben az esetben ez a szerv indítványozhatja a hatásköri összeütközés megszüntetését. Hatásköri összeütközés nemcsak biróság és más szerv, hanem más szervek, önkormányzatok, illetőleg önkormányzat és más állami szervek között is felmerülhet, amelynek megszüntetését bármely, a hatásköri összeütközéssel érintett szerv indítványozhatja. A hatásköri összeütközés pl. két jogalkotó szerv, akár önkormányzat (tehát tanácsi testület) és a Minisztertanács között is felmerülhet, ha mindketten ugyanazt a jogi tárgyat kivánják szabályozni. A Javaslat szerint az Alkotmánybíróság - az indítványozó meghallgatása nélkül, tehát kizárólag a rendelkezésre álló adatok alapján - eldönti, hogy az eljárásra mely szervnek van hatásköre, egyben kijelöli az eljárásra kötelezett szervet is. Vagyis nemcsak megállapítja, hogy pl. biróság hatáskörébe tartozik az ügyben való eljárás, hanem ki is jelöli az eljáró biróságot ezzel megakadályozva azt, hogy esetleg a birőságok között is hatásköri összeütközés merülhessen 'fel, amely az ügy elbírálásának időtartamát jelentősen megnövelné.