Országgyűlési irományok, 1985. VIII. kötet • 203-244. sz.
1985-216 • Törvényjavaslat a honvédelemről szóló 1975. évi I. törvény módosításáról
- D jártával - a tanulmányaikat félbe kel lett szakítani azért, hogy katonai szolgálati kötelezettségeiknek eleget tegyenek. A Javaslattal bevezetni kívánt új szolgálati formák engedélyezése - ha például azt a felsőfokú tanulmányok befejezése után nyújtja be a hadköteles - ugyancsak elérheti a behívhatósági korhatárt. A Javaslat ezért a szolgálatok megkezdésének korhatárát 30 évre eme I i fel. Annak érdekében, hogy a hadköteles kérelmének elbírálásáé ! őt t a katonai szolgálat teljesítését ne kell jen megkezdeni , ha a 30. évének betöltésekor a fegyver nélküli, vagy polgárt szolgálat iránti kérelmét a hatóság jogerősen még nem bírálta el, a Javaslat lehetővé teszi, hogy szolgálatát ezt követően, de legfeljebb az eljárás befejezésétől számított 6 hónapon belül kezdje meg. A 12-15.§-hoz 11. A Javaslat a fegyver nélküli katonai, illetve po I gári szolgálat idejének megállapítása során a sorkatonai és tartalékos katonai szolgálati időt együttesen vette figyelembe. A hatályos jogszabályok szerint a tartalékos katonai szolgálat időtartama tartalékos tisztek, zászlósok és tiszthelyettesek esetében 24, honvédek és tisztesek esetében pedig 18 hónap. A Javaslat a tartalékos tisztek, zászlósok és tiszthelyettesek tartalékos katonai szolgálati idejét 18, a tisztesek és honvédek szolgálati idejét pedig 12 hónapra csökkenti. A fegyveres katonai szolgálat törvényben megállapított időtartama eszerint a jelenleg hatályos szabályok szerinti 36 hónapról - figyelembe véve, hogy a tartalékos parancsnoki képzésben részesülő felsőfokú végzettségű hadkötelesek 12 hónapig teljesítenek sorkatonai szolgálatot - 30 hónapra vátozik, s a