Országgyűlési irományok, 1975. I. kötet • 1-62. sz.

1975-21 • Törvényjavaslat a közművelődésről

278 4 doskodnak a dolgozók, illetőleg az ifjú­ság sajátos művelődési érdekeinek kép­viseletéről. 17. § Az állami szervek, a társadalmi szervezetek, a vállalatok és a szövetke­zetek közös feladata, hogy a rendelke­zésre álló eszközök együttes alkalmazá­sával segítsék a közművelődésben hát­rányos helyzetű dolgozók (munkahe­lyükre távolabbi lakóhelyükről bejá­rók, munkásszálláson lakók, tanyán élők) művelődését; fejlesszék a közmű­velődésben való részvételük lehetősé­geit. 18. § A fegyveres erők és a fegyveres testületek közművelődési feladata, hogy fejlesszék tagjaik művelődési igényeit, s az igények kielégítését a rendelkezé­sükre álló eszközökkel támogassák. A fegyveres erők feladata, hogy a sorka­tonai szolgálatot teljesítő fiatalokat a szocialista közösségi élet emberformáló erejének felismerésére, a további tuda­tos, rendszeres művelődésre, a közmű­velődésben való részvételre neveljék, segítséget nyújtsanak az általános is­kolai végzettséggel vagy szakképesítés­sel nem rendelkezők tanulásához, támo­gassák a megkezdett tanulmányokat. 19. § (i) A közművelődési feladatok megvalósítása érdekében az állam köz­művelődési célokat szolgáló intézmé­nyeket, intézeteket, vállalatokat (a to­vábbiakban együtt: intézmény) létesít és tart fenn. (a) Közművelődési célú intézménye­ket — elsősorban a munkahelyi közmű­velődés érdekében — a társadalmi szer­vezetek, a vállalatok és a szövetkezetek is létesíthetnek és tarthatnak fenn. Ezeket az intézményeket a lakosság számára is hozzáférhetővé kell tenni. 20. § (i) Az állam a családok számára is hozzáférhetővé teszi az alapvető ok­tatási-nevelési és közművelődési intéz­ményeket, eszközöket, és ezek által segítséget nyújt a családi nevelés és művelődés megszervezéséhez. (2) A szülők megtisztelő társadalmi kötelessége, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel megfelelően éljenek a; család, különösen gyermekeik rendsze­res művelődése, a kulturált közösségi magatartás kialakítása érdekében. Az oktatási-nevelési intézmények 21. § (1) Az oktatási-nevelési intézmé­nyek közművelődési feladata a művelt­ség megalapozása és fejlesztése, a mű­velődés iránti igény felkeltése, az ön­képzés módszereinek kialakítása és el­sajátíttatása a folyamatos művelődés érdekében. (2) Az oktatási-nevelési intézmények vezetői — a közművelődést szolgáló intézményekkel együttműködve — gondoskodnak a tanulók (hallgatók) tanórán kívüli kulturális neveléséről. (3) Az oktatási-nevelési intézmények közreműködnek a helyi közművelődési feladatok megvalósításában, a közmű­velődés módszereinek fejlesztésében és a folyamatos művelődés lehetőségeinek megteremtésében. A felnőttek oktatása keretében ezek az intézmények a vál­lalatokkal, a szövetkezetekkel és a közművelődési intézményekkel együtt­működve biztosítják az általános és a szakmai műveltség kiegészítését, a to­vábbképzés és átképzés lehetőségét. (4) Az oktatási-nevelési intézmények a szülők bevonásával közreműködnek a családi nevelés és művelődés színvo­nalának fejlesztésében, a szülők peda­gógigai műveltségének, nevelési kész­ségének gyarapításában. A közművelődést szolgáló intézmények 22. § (1) A közművelődést szolgáló valamennyi intézmény feladata, hogy felkeltse a művelődés iránti igényt, közreműködjék annak kielégítésében, a közművelődés eszközeit és alkalmait mindenki számára hozzáférhetővé tegye és ezzel szolgálja a kultúra demokrati­zálását, a közösségi gondolkodás és élet­mód általánossá tételét. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom